Állatszínészek titkai

Eddig nem gondoltam, hogy a házimacskák jól idomíthatóak. Azt persze igen, hogy ördögien okosak tudnak lenni, ha akarnak. Máskor meg előadják a semmiről semmit nem tudó, angyali kiscicát. Attól függően, hogy úri kedvük hogyan tartja. Mindenesetre jobban szeretik, ha a gazda fogad szót nekik, mintsem ők a gazdának. Éppen ezért lepődtem meg azon, hogy hajlandóak filmben szerepelni és végrehajtani az utasításokat. Mindezt pedig a Duna World Hogy volt? című műsorából tudtam meg, ahol ezúttal az állatszereplőkről volt szó. Idomárjaik, betanítóik mesélgettek remek sztorikat róluk.

Mindjárt meg is nyugodtam macskaügyben, mégsem ismertem félre őket. Mert elhangzott, hogy vigyázni kell a felvétel során, nehogy valami sötét hely legyen a háttérben. Mert onnantól kezdve dirigálhatsz az illetőnek bármit: meredten néz a sötétségbe, vadászösztöne felébredt, s jaj a zsákmánynak! Ilyenkor visszaterelni őt a feladatához szinte lehetetlen… Ami a nagymacskákat illeti, ők is idomíthatóak, ám azért ne vegyünk rá mérget. Éppen ma láttam a YouTube-on egy felvételt, melyen egy cirkuszi oroszlán fellázad az idomárja ellen és megtámadja. A vadállatok egyáltalán nem szeretnek szerepelni, csak a kényszernek engedelmeskednek.

Más a helyzet a kutyákkal, ők kifejezetten szeretnek a középpontban lenni. Megtudhattuk például, hogy a Fehér isten című film forgatása során micsoda kihívás volt a 200 kutya mozgatása. Mindet kordában tartani, amikor keresztülvágtatnak a városon. Megoldani, hogy egy irányban rohanjon a falka, s nehogy útközben egymással akadjon összetűzni valójuk.

Magam, aki kis spánielem, Natasa halála óta képtelen vagyok egy kutyás filmet száraz szemmel végignézni, most felülvizsgáltam érzelgősségemet. Mert hát ugye, ki tud ellenállni például egy német juhász bús ábrázatának, ahogyan fejét félrehajtva esdekel szánalomért. És erre most kiderült, hogy ilyet a filmen csupán idomítója kézmozdulatára cselekszik, s nem azért, mert egy gonosz ember bántja! Mindenre megvan a jel: feküdj, szenvedj, szomorkodj… Ráadásul ugyanabban a szerepben nem is egyazon kutyaszínész műveli mindezt. Mancsot, a legendás mentőkutyát például négy kutya alakította a róla szóló filmben. Mint ahogyan a bécsi Rex „felügyelőt” is.

Horkai Zoltán, a neves farkasidomár egy hatalmas farkassal érkezett a stúdióba. Nelson félelmetes külsejét meghazudtolóan viselkedett: csakúgy, mint egy kutyus, kíváncsian körbeszimatolt, megnézett mindent, aztán nyugodtan leheveredett a gazdája lábához. A farkasoknak sosem volt jó a sajtója: gondoljunk akár a mesebeli nagymamafalóra vagy a hómezőn Baradlay Ödön szánját kergető falkára. Pedig a farkas, miként a többi vadon élő, fél az embertől és önszántából soha nem támadja meg.

Aki látta Enyedi Ildikó számtalan díjat elnyerő, gyönyörű filmjét, a Testről és lélekrőlt, nem felejti a csodálatos szarvaspárt. A film története szerint egy férfi és egy lány minden éjjel ugyanazt álmodják: szerelmes szarvasokként élnek az erdőben. Szinte lehetetlennek tűnik, hogyan tudták megoldani a filmesek a szarvasok viselkedését, mozgatását, lírai szépségű jeleneteiket. A filmen persze nem látszik, de ők domesztikált állatok, tehát nem félnek az emberektől, adott esetben a filmes stábtól.

Góliát és Picur ugyancsak Horkai Zoltán állatszínészei, s a tény, hogy csodásan végezték el a feladatukat, nem feledteti a szakemberek munkáját. Mert tény, hogy az okos és szép állatok színészi teljesítményei mögött mindig a velük foglalkozók tudása és leleményessége áll.