Kártyavető az oltárszobában – Kalapos Zoli portréját Borzák Tibor készítette el

Sztojka Zoli jellegzetes kalapjáról kapta a becenevét. Hajdanán, amikor még volt munka a környéken, egy útépítő vállalatnál trógerolt. Cigányok közt rengeteg a Sztojka, ott is legalább tízen dolgoztak, így hát meg kellett valahogy különböztetni őket. Mivel egyedül csak a soltvadkerti fiatalember viselt kalapot, méghozzá nem is akármilyet, a főnöke elkeresztelte kalaposnak.

Kalapos Zoli olyan büszkén tudta hordani a fejfedőjét, hogy egyszer faramuci helyzetbe keveredett miatta. Egy messziről jött férfi górénak nézte, és munka iránt érdeklődött tőle. Persze van itt munka, homokot kell lapátolni – s ezzel át is adta neki a szerszámot. Jócskán eltelt az idő, mire az illető rájött, hogy őt igencsak átverték.

A vaskályha ontja magából a meleget, a 43 esztendős házigazda meg a történeteit. Kívülről vakolatlan a ház, belülről pedig olyan, mint egy régiségkereskedés. Hatalmas szentképek a falon, a vitrinekben porcelánnippek egymás hegyén-hátán. Bekeretezett családi fotográfiák, sokan meghaltak már a rokonok közül, egyikük a Koportos című filmben is szerepelt. A lakásban sok lóábrázolást, szobrot látunk, ami nem véletlen, hiszen házigazdánk és az apja is lókupec volt. Amott egy művészfelvétel Zoliról, harmadik díjat nyert vele a fotós Amerikában.

Közelében újabb nagybajszos portré, bal kézzel rajzolta egy nő, akinek jobb karját leszakította egy kamion.

A szentképeknek is történetük van. Sztojka Zoltán háza évekkel ezelőtt porig égett.

Négy kormos fal maradt belőle. Viszont csodával határos módon azt a szekrényt elkerülték a lángok, amelyikben a felmenői halottas ruháit őrizte. Máig megvannak. Amikor a tragédia történt, Zoli kórházban feküdt, tbc-vel kezelték. Megfogadta a Szűzanyának, ha felgyógyul, házi oltárt épít az ő dicsőségére.

Csakhogy közben elvesztette a hajlékát. A rajta lévő ruhán és a magánál tartott két pakli cigánykártyán kívül mindene a lángok martaléka lett. Amikor meglátta a romokat, idegösszeomlást kapott, három hónapig nyomta az ágyat a pszichiátrián.

– Harmincötmillióra becsülték a bent felhalmozott régiséget, de mivel harminc nappal a tűzeset előtt lejárt a lakásbiztosításom, egy peták kártérítést sem kaptam – meséli Zoli. – Ahogy elkezdtem újraépíteni az otthonomat, húszan jöttek segíteni. És minden második nap hozott valaki egy szentképet vagy szobrot. Aki jött kártyát rakatni, vitte a hírét, hogy mire van szükségem. Nem gondoltam volna, hogy ennyi jóakaratú ember van, nekik köszönhetően meglett a berendezés is. Leginkább a Szűzanya-szobornak örültem, ami aztán az oltár középpontjába került.

Kalapos Zoli vallásos környezetben nőtt fel, felmenői mélyen hívő katolikusok voltak.

Neki is fontos lett a hit. Régi katolikus szokás szerint bemerítkezett, hogy így azonosulhasson Krisztus halálával, eltemetésével és feltámadásával. Egy szegedi püspök végezte a ceremóniát, direkt az ő kedvéért. Azóta minden este hat és nyolc között családjával együtt imádkozik vagy felolvas nekik a Bibliából. Zoli hétfőn, szerdán és pénteken böjtöt tart, ilyenkor kenyéren és vízen kívül mást nem vesz magához.

Sztojka kalapjával kezdtük, most folytassuk a gyűrűivel. Minden ujjára jut belőle. A cigányok szeretik az ékszereket, mondja, nem is kicsit. A legnagyobbat egy ismerőse kétmillióért vette, aztán kiderült, hogy ezüstből van – jól átverték, végül nála kötött ki.

Ez tehát a kakukktojás, a többi arany. Mutat egy karláncot, aminek telázs a neve. Mellényének összes gombja és díszítése is különleges. Tekintetünk megakad a vadkerti kártyajós jobb és bal kézfején, virágokat tetováltak rájuk, a rózsa sikerült jobban. Hogy miként kerültek oda, arról viselője nem szívesen beszél. Csak annyit mond: önkívületi állapotban volt, amikor megtörtént a dolog.

– Jöjjenek csak, megmutatom az oltáromat – invitál a belső szobába vendéglátónk. A mennyezetről LED-es égősor szórja kék sugarait, kissé misztikus hangulatot teremtve.

A fal mellett végighúzódó asztalon három szobor: két oldalt Jézus Szíve és Mária Szíve, középen a Szűzanya. Ez utóbbi 1,27 méter. Műanyag rózsák és cserepes növények veszik körül őket. Rengeteg rózsafüzér lóg a kezükre akasztva. Vannak itt kegytárgyak is, többségük külföldi zarándokhelyekről származik. Ezüsttartókban gyertyák: napjában csak egyetlenegy ég, vasárnap viszont az összeset meggyújtják. Előtte Biblia, kinyitva. Késztetést érez a látogató, hogy fölé hajoljon és beleolvasson. Rafinált trükk – és működik!

Mi is fölé hajolunk. Ilyenkor Zoli figyel: ha valaki túlságosan belemélyed, megajándékozza egy Szentírással. Elosztogatott már vagy kétszázat. Mindig van a szekrényében négy-öt erre a célra. Nekünk pár kisméretű szentképet ad.

– Az oltár Bibliáját az utcán találtam. Egy szemeteskuka tetejére volt kidobva. Hát milyen ember az, aki ilyesmire vetemedik? – vonja össze a szemöldökét Zoli.

A Szűzanya-szobornak három öltözet ruhája van. A hétköznapi a csatkai búcsúból származik, a lila péntekenként és húsvétkor kerül elő, a karácsonyi pedig az összes közül a legszebb. Rózsás kartonruha, selyempalást és nejlonfátyol. A szomszéd Erzsike néni gyártotta, 32 évig varrónő volt, és most, 90 évesen a Szűzanyát öltözteti. Amikor Zoli először kérte tőle, kikerekedett a szeme:

– Ne kínoztass engem, hogy neked babaruha kell! – csattant fel.

– Nem nekem kell, hanem a Szűzanyának.

Na, az mindjárt más. El is készült a karácsonyi szett.

Maradunk az oltárszobában. Jöhetnek a kártyavetés titkai. Nem előzmény nélküli ez sem: ősei között 1600-ig visszamenően voltak jóstehetségek. Ezt megtanulni nem lehet, erre születni kell. Kalapos Zoli nagyanyja vérében olyannyira benne volt a tudás, hogy pár hónapot a kalocsai börtönben is ült illegális tevékenység miatt. Akkoriban büntették az ilyesmit, ő pedig vásárokban „praktizált”.

Elég különösnek hat a házi oltár mellett a kártyavetés. Mindent lát a Szűzanya. Zoli elővesz egy kopott bőrszütyőt, benne agyonhasznált cigánykártya és szerencsepénz rejtőzik.

Az asztalra antik rózsás zöld kázsmérkendőt terít, három sorban rakosgatja rá a 34 lapot. Középen a probléma, felül a jövő, alul a múlt. Nem kérdez semmit, de tekintetével mások veséjébe lát. El is mond mindent, amit a kártyalapok mutatnak.

– Húú, ha ez az asztal beszélni tudna! – mosolyog ránk. Jönnek hozzá az ország minden részéből, sőt Svájcból is felkeresték már. Szegényektől a felső tízezerig, sokféle kuncsaftja van. Pap, ügyvéd, orvos, színész, de még adóellenőr is jósoltatott már vele. Egyszer egy terhes nő hat férfival állított be, hogy olvastassa ki a kártyával, ki a gyerek apja.

Zoli tenyérből, vízből, gyertyából, kávézaccból, tojásból is szokott jósolni. Ért az ólomöntéshez, a rontáslevételhez, az átoktöréshez, az igazságoláshoz, a cigányeskükötéshez – fekete mágiával azonban nem foglalkozik. Luca-napkor, év végén megnő a forgalma, valóságos búcsújárás van nála.

Virágkötő felesége kicsit már ért a kártyavetéshez, de nála sokkal nagyobb tehetség a családfő 14 esztendős unokahúga és 3 éves unokája. Sem önmagának, sem a szeretteinek nem mond jövőt.

– Életemben egyszer vetettem kártyát az unokatestvéremnek. Az forgott ki, hogy megbetegszik, és mérhetetlen szenvedésben lesz része. Március közepe volt, és december közepén meghalt. Sokáig hibáztattam magamat – sóhajt Sztojka Zoltán, majd elcsendesedik. Markáns arcának vonásai ellágyulnak.

Ezt a képet is magunkkal visszük róla.