Múzsák az alvilágból

– A kritika által nagyra értékelt verseskötetek, sokszor a szórakoztató irodalom határán mozgó regények után családregényt írt. A Szirénnel vált irodalmi értelemben nagykorúvá?

– Ez így nem teljesen helytálló. Családregényt ugyan nem írtam, viszont családverset korábban már igen. Rendkívül költői a gondolkodásom, azok a témák, amelyek zsigerileg érintenek, először mindig versben csapódnak ki. Az Él című előző kötetemben nagyon hangsúlyos szál a családról szóló ciklus, ezt tekintem a Szirén előképének.

– A Kicsi Lili című regényt követően a függésről szóló trilógia második részeként jelent meg a Szirén. Hősei az alkohol fogságában vergődnek. Mi, magyarok a nagyivók között, a top 10-ben vagyunk. Számít az önnél, hogy olyan jelenségről írjon, amely a kitettség okán sok olvasót vonz?

– Nem tudok így gondolkodni, ráadásul ez a téma meredekebb, mivel a megbélyegzésből rám is hullik. A személyes márkaépítésnek nem tesz jót, ha a szerző felvállaljaalkoholproblémáit, még akkor sem, ha ez már a múlté. Függő típus vagyok, s mikor felismertem, tudtam, ezzel a témával íróként foglalkozni fogok. Az alkoholfüggés viszont szorosabban érintett, súlyos tapasztalatom van ezzel kapcsolatban. Mindenképp szólni akartam erről, mert felháborító, hogy még mindig megbélyegzik azt, aki iszik, s másként kezelik az alkoholista nőt, mint a férfit. Pedig ez betegség, sokak betegsége. Oka van, ha valaki az alkoholhoz fordul. Viszont fel lehet belőle épülni, érdemes segítséget kérni, és van kihez fordulni. Közép-Európában nehéz sorsokat viselünk, nincs olyan család, amelyik az alkoholbetegségben ne lenne érintett. Miért ne lehetne közös cél, hogy védjük a gyerekeinket, a következő generációt?! Ehelyett ködösítünk és megvetjük a másikat, mintha azzal a mi sorsunk megoldódna.

– Az alkohol eltűnt az életéből. Helyette mi ejti most rabul?

– Sajnos a vásárolgatás és a finom étel lett az új szenvedélyem. Kamaszként voltam már evészavaros, először anorexiás, aztán bulimiás, ezeken az alkohol és a dohányzás „segítségével” lettem úrrá. Továbbra is függő típus vagyok, de ezt próbálom kevésbé káros dolgokba forgatni. Sokat segít ezen az önbizalom és az önismeret fejlesztése, de nálam még mindig nem annyira erős egyik sem, hogy ellent tudjak állni a kísértésnek. Néha arra gondolok, talán csak akkor érek el ezekben eredményt, amikor már testközelből tudom meg, sírósak- e a sírásók.

– Ha Szerb Antal megírhatná a Magyar irodalom történetében a Karafiáth Orsolyáról szóló fejezetet, mit olvashatnánk önről?

– Karafiáth Orsolya volt az a szerző, akit a smink és a paróka tartott össze. Ezek nélkül darabokra hullott volna.

– És mit írna Nyáry Krisztián az Így szerettek ők 69. kötetében?

– Nyáry hosszan értekezne arról, hogy a magyar irodalomban ritka a hosszú, hűséges szerelem. Külön kiemelné, bár láttunk már olyat,hogy sokáig együtt maradtak – például Mészöly Miklós és Polcz Alaine 53 évig éltek együtt –, de Orsolya és szerelme, Tibor lenne az egyetlen példa arra, hogy 53 évig maradtak együtt minden egyéb lelki presszió nélkül.