Ember, cigaretta, csempész

Magányos csónak küzd a Tiszán az árral. A  folyó Tiszakóród melletti szakaszát látjuk, kegyetlenül gyors itt a sodrás. Kicsit lejjebb szelídül a folyó, akár lábon is át lehet kelni rajta. A part ugyan meredek, a hullámtér azonban sűrű bozóttal fedett, könnyen elbújhat benne állat, ember. A csempészek kedvencei az ilyen helyek, az ügyes kormányos pillanatokon belül átkelhet a folyón, aztán illa-berek, nádak, erek. Csak nem csempész az a magányos csónak is a kóródi Tiszán? – hajolunk közelebb a képernyőhöz, a mellettünk álló határ rendészek azonban csak legyintenek. Egy megszállott tiszaháti horgász, aki minden idejét a folyón tölti.

A kölcsei határrendészeti kirendeltség moni toringszobájából figyeljük a Tiszát meg a környező településeket. A folyó ide van vagy tíz kilométerre, de mi a víz hátán szaladó hullámokat meg a tiszacsécsei, milotai templomtornyok csillagját és az alattuk siető embereket is látjuk. Pár éve a negyven kilométeres határszakaszért felelős kölcsei kirendeltség területén három nagy toronyra szerelt kamera pásztázza éjjel-nappal a térséget. A kölcsei központból irányítják a kamerákat, s innen riasztják a vízi vagy földi járőröket, ha valahol gyanús mozgolódást észlelnek.

Mint például augusztus 30-án, éjjel fél tizenkettőkor, amikor az uszkai torony hőkamerája előtt feltűnt négy gyanús alak. Már jól bent jártak magyar területen, amikor megkapták a parancsot a terepen járőröző határrendészek, hogy ellenőrizzék az ismeretleneket. Négy, magukat afgánnak mondó férfi volt, Ukrajnából jőve lépték át Tiszapéterfalva és Magosliget között a határt, de alig ötszáz métert tettek meg, befejeződött magyarországi kalandozásuk.

A kölcseiek határszakasza majdnem végig vízi határ, csupán Magosliget mellett van egy szűk három kilométeres szárazföldi rész. A parancsnok, dr. Gere Zoltán ezredes azt mondja, a vízi határ ellenőrzése a bonyolultabb, de most mi előbb mégis a szárazföldi szakasz felé tartunk, hogy találkozhassunk a járőrökkel, akik a ligeti temető környékét ellenőrzik, ahová nem nagyon lát be a kamera. Itt érkezik hozzánk a Batár, hogy egészen a tiszai torkolatig az legyen a határ. Móricz felejthetetlen könyvéből, A Boldog emberből tudjuk, hogy a Batár igazi, bővízű folyócska volt egykor, de akkor még a túlpart, Bökény, Tiszapéterfalva, Farkasfalva is Magyarországhoz tartozott. Aztán jöttek a cseh, majd a szovjet idők, a Batárt pedig elterelték, s azóta csak időszakosan csillog benne némi kis víz. Egy gyerek is átugorja, s annak közepe a határ. A meder tele fákkal, bokrokkal, az is elbújhat benne, aki nem akar. Itt aztán tényleg könnyű dolga van a csempésznek. Csak áthajítja a portékát, s már szelelhet is vissza Péterfalva felé. A portéka viszont nem biztos, hogy célba ér, hiszen a mi határrendészeink is ismerik ezt a technikát. Csak hát nem lehet minden kanyarba határőrt vagy rendőrt állítani, akinek mozgását ráadásul minden faluban árgus szemek figyelik. Egy-egy komolyabb cigarettaszállítmány érkezésekor húsz-huszonöt figyelő is szolgálatban van, hiszen egy fuvaron három-négy, de megesik, amikor tízmillió forint a haszon. Természetesen a közreműködők sem járnak rosszul.

Nem úgy, mint az én egykori teherfuvarozással foglalkozó barátom, aki még a kilencvenes évek elején keveredett akaratán kívül komoly galibába. Egy helyi, téeszelnökből lett vállalkozó megbízta, hogy hozzon át egy karácsonyfa-szállítmányt Kárpátaljáról. Az összekötözött fenyőfákat egy távoli faluban rakták fel az IFA-jára, ő nem is figyelte a rakodást, csodálta a hegyeket meg a kanyargó Tiszát. Igen ám, de a tiszaújlaki határnál az ukrán fináncok, határőrök félreállították, átvizsgálták az autót, őt meg bilincsbe verték, s a nagyszőllősi rendőrségre vitték. Azzal vádolták, hogy vörös higanyt akart átcsempészni a határon. Hiába bizonygatta, hogy ő azt sem tudja, mi az a vörös higany, letartóztatták, s csak hónapok múlva térhetett haza Magyarországra. Szabályosan belerokkant. Megbízója, a magyar vállalkozó persze nem akart tudni semmiről, és ma sem tudni, mi az igazság. Hogy ki és kinek a megbízásából csempészte a vörös higanyt a fenyőfák közé, egyáltalán találtak-e veszélyes anyagot az ukránok – sűrű homály fedi.

Megestek persze ennél vidámabb történetek is a Tiszaháton. A milotai korcsmában hallottam például azt a régi, még rendszerváltás előtti esetet, amikor állítólag a szomszédos tiszacsécsiek egy igazi, fekete zongorát csempésztek át a folyón. Megtehették volna legálisan is, de csak iszonyatos utánjárással, a csécsiek meg nem azok a hivataljáró, -szerető emberek. A szemben lévő Mezőváriban kerítettek hát két csónakot, megvárták az éjszakát, s az ottani cimborákkal lecipelték a dögnehéz hangszert a partra. De túl magas volt a víz és erős a sodrás, nem kockáztattak. Visszacipelték hát Váriba a zongorát, megvárták, míg apad a víz, s az éj leple alatt szépen átcsusszantak vele. A milotaiak azt is tudták, kinél szolgál ma is, de nem kötötték az orromra.

Az autót a gát tövében hagyva ballagunk a Batár gátján, s gyönyörködünk az egészen közeli mármarosi bércekben. Dr. Gere Zoltán és a közben hozzánk csatlakozó Lőrincz Csaba főtörzszázlós szeme azonban másutt jár. Gyanús nyomokat keresnek a hullámtérben, közben a nagyüzemi csempésztörténelemről tartanak órát.

– A rézzel kezdődött még a rendszerváltás táján – mondják. – Annak akkor is jó ára volt, s miután odaát felbomlott a rend, könnyű volt hozzájutni. Később annál is sokkal jövedelmezőbb területre bukkantak a vállalkozó kedvű magyarok s nem magyarok: az üzemanyagra. Nagyjából ekkor indult az embercsempészet is, de mivel a határokat jó ideje már az odaátiak is sokkal szigorúbban ellenőrzik, mint korábban, és a benzinárak is megugrottak Ukrajnában, előtérbe került a cigaretta.

A rendőrség honlapján szinte mindennap találunk olyan hírt, híreket, amelyek arról tudósítanak, hogy a közúti ellenőrzések során itt és itt cigarettával megpakolt autókat tartóztattak fel, de gyakoriak a házkutatások során lefoglalt rakományok is. Olyasféle ez nálunk most, mint a harmincas években volt az amerikai szeszcsempészet. Azt is csak lassítani tudták a hatóságok, végleg felszámolni sohasem sikerült. Ráadásul a magyar törvények megengedőbbek is a cigarettával: kétdoboznyit naponta legálisan is át lehet hozni. Talán ez is, meg az odaáti elképesztően alacsony fizetések, nyugdíjak a magyarázata a tiszabecsi határátkelő nagyon magas gyalogosforgalmának. Itt tavaly is kétmillióan lépték át a határt, köztük egymillióan gyalog! A két doboz cigarettán öt-hatszáz forintot is lehet nyerni, ez havonta többet jelent, mint egy havi ukrán nyugdíj.

Ez se nagy pénz persze, sokkal nagyobbat lehet kaszálni az autós csempészettel. De kockázatos, pláne, ha mohó is az ember, mint az a megbízott is, aki nemrég Uszka és Liget közt bukott meg fényes nappal. Itt jó darabon nyílegyenesen fut az országút a gát mellett, aztán kisebb kanyar jön, s bent vagyunk a faluban. Itt haladt a határrendészek autója is a minap, nem láttak semmi rendkívülit. Már épp fordultak be a kanyarban, amikor egyikük a visszapillantó tükörbe nézett. Egy türelmetlen alak épp akkor lépett a kövesútra egy láda cigarettával, nem volt képes kivárni, míg eltűnik a fák mögött a járőrök autója.… Persze, már nem volt lehetősége célba juttatni a többmilliós szállítmányt.

A csempészek fantáziája azonban kimeríthetetlen, a tavaszon például repülőgéppel is megpróbálkoztak. A Kárpátalján felszálló gép jó nagy utat megtéve végül Kállósemjén alatt akadt horogra. De így is csak hajszálon múlt, hogy az ejtőernyőzéshez is használt repülő újból felszálljon. A pilóta landoláskor picit túlkormányozta a kerekeket, s az egyik beragadt a sárba. A gép meg a szállítmány ugyan meglett, de a pilótának és a megrendelőknek nyoma veszett.

A gáton felénk közeledő járőr tagjai, Pintye Gábor főtörzsőmester és Horváth Attila őrmester most nem tapasztalt semmi gyanúsat, de mint mondják, sohasem tudhatják, mit hoznak a következő percek, órák. Ugyanezt mesélik kissé távolabb a társaik, Gubacsi Gáspár főtörzsőrmester, valamint Andrikó Ádám őrmester is, akik motorcsónakkal álltak szolgálatba nemrég, a Tiszát pásztázzák. A híres Nagybukónál várnak ránk, ahol a Túr beleömlik a Tiszába. Itt a legkönnyebb belépni a csónakjukba, de így is vigyázni kell, nehogy belebukfencezzünk a vízbe. Hatalmas kődarabokon egyensúlyozunk, hogy megközelítsük őket, aztán felbúg a motor, s a homokpadokat, kőrakásokat kerülgetve óvatosan araszolgatni kezdünk Szatmárcseke felé. Nagyon alacsony most a víz, a csónakmotor propellerje többször is feneket ér. Nem mindig ilyen kicsi persze a Tisza, kora tavaszon pedig egyenesen félelmetes.

– Vagy tizenöt éve itt borult be a Tiszába egy afgánokat szállító csónak – mutat ki a partra Gubacsi Gáspár. – Magas volt a Tisza, és nagyon hideg. Mindenki odaveszett, még az egyik magyar embercsempész is.

Nem minden kora tavaszi kaland végződik azonban tragédiával. A csónak orrában kuporgó Andrikó Ádám meséli, megesik, hogy nagy víznél búvárok húzzák át a cigarettával megpakolt csónakokat vagy egyenesen a szállítmányt. Nemrég is egy ilyen nagy víznél észrevették a magyar határrendészek, hogy két csomag úszik a vízen, ahonnan iszonytató fújtatás is hallatszik. Két búvár próbált meg átjönni, de meglátták ők is az egyenruhásokat, menekülőre fogták hát. Gyorsabban úsztak, mint a bozótosban bukdácsoló határőrök! Azóta sincsenek meg.

Gyönyörű tájon siklik velünk a csónak, a meredek partokban jobbnál jobban kiépített horgászállások. Lelkendezünk is, hogy milyen szerencsések ezek a horgászok, a két határrendész azonban csak mosolyog.

A csempészek vágták be a partba a lépcsők jó részét… 

Hogy aztán használják-e valaha? Hát ez majd kiderül holnap vagy holnapután. Vagy sohasem.

NÉMETH ANDRÁS PÉTER FELVÉTELEI, FOTÓ: NAGY ZSOLT SZÁZADOS