Istennél az ítélet

Nem örülök neki, ha a bankrablóból – még ha le is töltötte a büntetését – reality sztárt csinálnak. Tőlem akarhat megjavulni a bérgyilkos, nem tudok együttérezni vele, mert nem felejtem el neki a maga mögött hagyott sok hullát. (Valamiért az amerikai filmesek szeretik a megtért bérgyilkos figurát, se szeri, se száma az ilyen akciófilmeknek.) Tudom, hogy sok rajongója van a tv2-n a most elölről kezdett Aranyéletnek, ami igazán profi munka a maga módján, én ezt sem kedvelem, mivel számomra egyetlen rokonszenves szereplője sincsen. Itt is meg akar javulni az exbetörő, de nem tud – hát sírva ne fakadjak.

Csak látszólag mond ellent a fentieknek, hogy az egyik legkedvesebb filmem a Keresztapa trilógia. Mivelhogy az nem csupán maffiafilm, hanem egyrészt családregény, másrészt a szervezett bűnözés egy formájának igen érdekes bemutatása. És fejlődéstörténet, noha itt az út rossz irányba visz: meggyőzően ábrázolja, hogyan lesz egy értelmiségi fiatalemberből, háborús hősből kíméletet nem ismerő maffiafőnök. A néző ezt az utat érzelemmel kísérheti, a rokonszenvtől az egyre fokozódó távolságtartásig. Olyan, rendkívül magas színvonalú alkotás, amelyben minden tökéletes: a történet, a rendezés, az operatőri munka, a zene, a színészi játék. És az idő sem fog rajta.

Bár Clint Eastwood rendezése is kitűnő, de elsősorban mégis a színészi játék húzza fel magasra a Duna Tévén napokban sugárzott Titokzatos folyó című filmet. Aki szereti a krimibe ültetett lélektani drámát, a káprázatos színészi teljesítményeket, annak bizton ajánlhatom ezt a tragikus kimenetelig lassan hömpölygő történetet. És bár itt is egy helyi gengszterfőnök a főszereplő, ez sem gengszterfilm. Szabályos nyomozás, a bűnös megtalálása, alapvetően mégsem krimi. Olyan, mint egy görög dráma, amelyben a végzet elkerülhetetlen.

A Sors először akkor csap le a három kisfiúra, jó barátokra, amikor egyiküket elrabolja egy pedofil. Innentől már semmi sem jó, semmi sem a régi. Legközelebb már férfiként találkozunk velük, amikor sok év múlva Jimmy (Sean Penn) lányát megölik. Sean (Kevin Bacon) rendőr lett, ő nyomoz az ügyben. Dave (Tim Robbins), az egykori kis áldozat különösen viselkedik. Jimmy, a helyi kis gengsztereket irányítva, külön nyomoz, nem is titkolja, hogy bosszúvágy fűti. Nem mondanám el a továbbiakat, mert időnként valamelyik tévécsatorna sugározza a filmet, érdemes megnéznie annak is, aki még nem látta, de annak is, aki sokadszorra látja, mint magam is.

Sean Penn az egyik legfoglalkoztatottabb amerikai színész, legtöbbször igényes, magas színvonalú filmekben vállal szerepet – és egyre jobb. Ebben a filmben pedig zseniális. Elsodró erővel érzékelteti a gyermekét gyászoló apa fájdalmát és bosszúvágyát. De gyászol Dave (Tim Robbins) is, siratja a tönkrezúzott gyerekkort. Mindketten Oscar- és Golden Globe-díjat (és még sok másikat) kaptak alakításukért. És gyászol Sean (Kevin Bacon) is, mert az igazság birtokában sem cselekedhet. Gyászolnak a feleségek is, férjeik sorsában osztozva vagy éppen egy rossz döntést megbánva. Baljós hangulatban bontakozik ki az izgalmas krimi, s benne az emberi drámák. Az alkotók nem ítélkeznek, nem akarják a nézőt sem befolyásolni – Istennél az ítélet.

Ilyen remekmű persze nem minden nap akad a tévécsatornák kínálatában. De ha mégis, az a filmművészet ünnepe.