
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Mondják, gyerekeket szerepeltetni biztos siker. Hát nálam nem.
Nagyon nehéz megtalálni a helyes arányt cukiság és valódi érték között. A tv2 azonban konokul hajtja a gyerektémát, nyilván Az ének iskolája sikerén felbuzdulva. Az tényleg elég jó műsor volt. Egyszer. Vagy kétszer. A Kismenők alkotóiról már nem mondhatók el a fenti erények. Ami ott gügyögésben és édelgésben ment, azt jobb elfelejteni. Az óvodás selypegéseket a zsűri szinte könnyek közt fogadta, pedig egykét kicsi láthatólag azt sem tudta, hol van. Más meg igencsak produkálta magát, nyilván otthon ilyenkor ünnepli az egész család. Nem tetszett a Sztárban sztár gyerekes változata sem, amikor a korábbi műsorokból már ismert kis énekesek bújtak különféle sztárok bőrébe. A dolog természeténél fogva persze egyáltalán nem hasonlítottak sem külsőben, sem hangban: az egésznek nem sok értelme volt. Aztán, hogy a sok-sok „nagy tehetségnek” mi lesz a sorsa ebben a tehetségkutatókban amúgy is túltengő országban, legalábbis sejthető.
Az óvodás korosztályt favorizálja az új műsor, a Mit tenne a gyereked? Itt a szülők, miután benevezték ügyesnek, talpraesettnek érzett gyereküket, a verseny során eldönthetik, hogy az adott helyzetben hogyan fog majd viselkedni. Az ovisokat kísértés elé állítják: vajon becsületesen fog-e dönteni a gyerek, vagy enged természetes kíváncsiságának? (Kilesi-e a tiltott kincset, vagy megvárja az óvó nénit?) Már ez is önmagában megkérdőjelezhető. Ebben a korban azért még nem jellem kérdése, hogy mit fog tenni – les és füllent vagy sem –, inkább arról van szó, hogy mennyire fogad szót az óvó néninek. De ha már úgy esett, hogy „elbukott”, legalább egy szóval vagy kacsintással lehetne jelezni, azért nem hülye az óvó néni. Ehelyett megdicsérik: jól van, Pistike, minden oké. Pisti megerősítést kap a csalafintaságban, mindenki kacag.
Olyan feladat is van, hogy három fotó közül fel kell ismerni valakit. A tv2 felvonultatja ismert arcait, és az a megdöbbentő, hogy a 4-5 éves kicsik ismerik a celebeket. Ebből mindjárt ki is derül az örvendetes tény, hogy nézik a csatorna műsorait…
Egyik-másik kis kölyök nagyon ügyes és talpraesett. Az pedig tényleg édes, ahogyan teljes bizalommal hisznek Robot Robiban, természetesnek veszik, hogy nyomja nekik a szöveget. És általában aranyosak a gyerekek, még aki kissé hajlana a majomkodásra, azt is kordában tudja tartani Ördög Nóra. Ismertsége és szépsége okán sok kisgyerek rajong érte, amúgy meg nagyon jól vezeti az efféle műsorokat: úgy kedves, hogy nem nyálas.
A műsor végén a nyertest még egyszer válaszút elé állítják: anyának mosógépet vagy magának játékot kér-e a felkínált ajándékokból. Néha nagy a dilemma: egy kiskölyök hosszan habozott a Kanári-szigetek vagy a tűzoltóautó között, végül legyőzte a kísértést és jól választott. Mármint a család szempontjából.
Mindezen kifogások ellenére ebben a műsorban nincs súlyosan ízléstelen vagy bántó elem. Egy nagyobb baj van vele, ami azért nem dobható a sutba: igencsak unalmas.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu