Sportnapló

Ám ez a vb alighanem másért is emlékezetes marad: ismét kiderült ugyanis, hogy a birkózás, ha a szabályok nem törik darabokra, ha a bírák nem a kedvük szerint nyúlnak bele egy-egy mérkőzés eredményébe, nagyon is élvezhető, a szemlélődőnek is látványos sportág. Ehhez persze az is kell, hogy jól közvetíthető legyen, a kamerák olyan szögből is képesek legyenek megmutatni a szőnyeget, ahonnan minden apró részlet, fogás jól kivehető. A  küzdelmeket és a lebonyolítást látva úgy tűnik, hogy Budapest és Magyarország rendre jól vizsgázik, ha nagy nemzetközi sporteseményt rendez.

Utólag, persze, lehet azt mondani, hogy a magyar sportolók szerepelhettek volna jobban is, és elemezhető, hogy a kötöttfogásban miért fényesebbek az érmek, de elégedetlennek sem kell lennünk. A sportolók felkészültsége és tudása ugyanis nincs összefüggésben azzal, hogy az állam mennyit költ egy nemzetközi sporteseményre, hányan nézik a mérkőzéseket. Aki ilyen elvárással közelít valamely sportághoz, alighanem mindig is csalódni fog. Ami viszont a magyar érmeket és helyezéseket illeti, a közönség aligha lehet csalódott. Ami a szakvezetés elvárásait illeti, azt majd a fehér asztalnál vagy a birkózószőnyeg mellett az érintettek átbeszélik.

Amitől azonban minden bizonynyal emlékezetes marad a budapesti birkózó-világbajnokság, az annak a szemléletnek köszönhető, ahogyan a szervezők tálalták e mérkőzéssorozatot. Mert aki csak egy kicsit is beletekintett a küzdelmekbe, leült néhány percre a képernyő elé, megláthatta az embert a sportolóban. A vívódót, az esendőt, a büszkét vagy éppen a zsiványt. Olyan férfiak és nők léptek szőnyegre, akik csak ritkán kerülnek ennyire közel az ember szívéhez. Egy-egy sikeres dobás, forgatás, kiemelés legalább akkora feszültséget képes teremteni, örömöt szerezni és bosszankodást kiváltani, mint egy-egy különös vagy helyes bírói döntés. A világbajnokság egyik legnagyobb tanulsága azonban mégsem az, hogy miben lehetnénk még jobbak és erősebbek más nemzetek sportolóihoz képest, hanem hogy a birkózás világa már régen túlmutat mindenféle nemzeti egységen. A szőnyegre lépő, más és más ország színiben induló ellenfelek ugyanis könnyen lehet, hogy nem is olyan régen még honfitársak voltak, ugyanabban a városban éltek, ugyanattól az edzőtől tanulták a fogásokat. Ennyi honosított és nemzetet váltó sportolót és edzőt keveset látni, mint éppen a birkózásban. Oroszország, Dagesztán például ontja a jobbnál jobb birkózókat, és azon sem kell meglepődni, ha az indiaiak edzője éppen grúz, aki egykor görög színekben versenyzett. De a birkózás már csak ilyen, a profi sportból éppúgy kiveszi a részét, mint bármilyen más sportág. És nekünk, magyaroknak panaszra nem is nagyon lehet okunk, mert lehet, örülhetnénk fényesebb érmeknek is, de nekünk legalább olyan birkózóink vannak, akikért a jövőben is lehet és érdemes szurkolni.

FOTÓ: KOSZTICSÁK SZILÁRD, MTI, CZAGÁNY BALÁZS, MTI