A hazaszeretet hozza vissza őket

– Látom, hogy az én galambom érkezik elsőként, de nem lépi át a célvonalat, hanem leül elé. És bevárja, amíg az utána következő húsz galamb berepül a központi dúcba. A 21. lett. Másfél millió forintot buktam, annyit kapott az első helyezett. A második 800 ezret.

Mit csináltam volna?! Ittam még egy sört – meséli a pár évvel ezelőtti történetet Rácz Zoltán, még mindig kissé hitetlenkedve.

Most nincs miért izgulnia, egyetlen galambja sincs versenyben. Pedig a madara egy 1400 kilométeres maratoni távon harmadik lett, egyszer pedig összesítésben hozta el a hetedik helyezést, nemzetközi versenyen. Mint sokan, akik postagalambokkal foglalkoznak, Zoltán is gyerekként csöppent bele ebbe a világba.

Akkoriban meg is ették a galambot, de legalább 20-30 comb kellett ahhoz, hogy jóllakjon. Ez ma már véletlenül sem jutna eszébe, a sport más történet. Vácott vagyunk, az FCI Grand Prix idei megméretésének a záróversenyén; 24 ország 509 galambja van versenyben.

Reggel hétkor indultak a csehországi Teplicéről, és kérdés, hogy ki nyeri meg a 490 kilométeres távot és az első helyezettnek járó 10 ezer eurós díjat. Mindenki azt mondja, a pénz nem számít, de titkon azt remélik, az ő galambjuk lesz a befutó, pontosabban a berepülő.

Izgatott galambtulajdonosok, családtagok, barátok és drukkerek gyűltek össze, és amíg a madarak kitartóan szelik a levegőt, ők hideg sört kortyolnak, anekdotáznak, ugratják egymást.

A hatalmas bográcsokban ötféle pörkölt fő: szarvas, birka, bárány, kecske és pacal. Arrébb halászlé rotyog, egész malac forog nyárson. Az élő zenekar is hozzátesz a hangulathoz, a gyerekek trambulinoznak, hintáznak és mászókáznak, meg se kottyan nekik a többórás várakozás. Olyan az egész, akár a majális, csak a lufik hiányoznak.

Az egyhektáros terület magántulajdon, Bacskai Sándor 1990-ben vásárolta meg.

– Kisgyerekként beszédhibás voltam, édesapám vett néhány postagalambot, hogy majd sokat beszélek hozzájuk; és a többi gyerek is eljön hozzánk a galambok miatt, lesznek barátaim. Nekem kellett gondoskodnom róluk, de nem esett nehezemre, hamar a szenvedélyemmé váltak, mást sem csináltam, csak megfigyeltem őket. Kohász lettem, 17 évet húztam le a váci üzemben, de leszázalékoltak.

Háromezer ölnyi területen málnát termesztettem, kézikocsival húztam a locsolóvizet. Keményen dolgoztam, de a galambok is fontosak maradtak. Harminchárom évvel ezelőtt indultam először versenyen, elég jó eredményt értem el. Azóta nincs megállás.

Többszörös bajnok lettem, hat évvel ezelőtt én rendezhettem a világbajnokságot, utána Grand Prix versenyeket. Mi kell hozzá?! Hogy tudjon az ember jó dúcot csinálni. Azt hiszem, sikerült – mondja nevetve, és körbemutat a négyezer galamb befogadására alkalmas dúckomplexumon.

Világszínvonalú konstrukció, a világ 46 országából kapott elismerést, ez Európa legmodernebb galambdúca. Próbált itthon pályázati pénzhez jutni, de mindig elutasították, így mindig a zsebébe nyúl, ha versenyről vagy fejlesztésről van szó. Bacskai Sándor nem retten meg, ha tenni kell a közösségért.

Harminc évvel ezelőtt két kezével takarította ki a háza szomszédságában lévő fenyvest, hogy a gyerekeknek legyen parkjuk, ne az utcán hányódjanak. A Grand Prix versenyen pedig mindenki kedvére ehet, ihat.

– Azt szeretném, hogy aki eljön ide, annak legyen egy önfeledt hétvégéje. A világon sehol nincs még egy ilyen verseny, ahol ingyen adják az ételt és az italt. Ismerjék meg a magyarokat úgy is, hogy jó dolgokat is tudnak csinálni.

A versenygalambok harmincnapos korukban kerülnek a tenyésztőtől a világbajnokság szervezését elnyert galambász teszttelepére. Vannak itt Kínából, Japánból, Belgiumból, Hollandiából, Németországból, tucatnyi országból. A szárnyasok ezután itt nevelkednek, ezt tekintik otthonuknak, mert innen repülnek ki először. Bárhová viszik őket, ide térnek vissza.

A világbajnokság versenyzőit Császár Lajos dúcmester, Sándor jó barátja neveli és edzi. A galambok előre megtervezett programterv szerint tréningeznek, a mostani verseny előtt július végén repültek először tíz kilométeres távot, amit az edzők két-három naponta növeltek. A galambok naponta kétszer esznek. Élelem előttük nem maradhat, különben napközben is nassolnának.

Hirtelen ujjongást hallunk. Megérkeztek az első galambok. Sándor rohan a tömeghez, nekem pedig Frans Hermans, az FCI, vagyis a postagalamb sport nemzetközi szervezetének (Féderation Colombophile Internationale) belga szövetségi elnöke számítógépen mutatja, kinek a galambja lett az első.

A galambok lábára szerelt chipeknek és az internetnek köszönhetően világszerte minden rajongó és tenyésztő egyszerre tudja meg, milyen időt és mekkora sebességgel repült a győztes.

A csalás kizárt, mondja Frans Hermans, a telepen és a dúcokban webkamerák figyelik a madarakat, a gyűrűzéstől a tesztrepülésekig minden nyilvános. A madarakat galambszállító kamionok vitték Teplicébe, onnan egyszerre repültek ki és indultak útnak.

Több tenyésztőnek van galambja távolabbi teszttelepen is, Fenyvesi Sándornak például Tenerifén. Azért ott, mert az óceán fölött átkelni természetellenes útvonal a galambnak, nagy kihívás a madárnak.

– Mindössze 270 kilométert kell megtenniük, de ez 500 kilométeres szárazföldi távnak felel meg. A galamb a szenvedélyem, három évvel ezelőtt a harmadikok lettünk, a fiaim 11 és 13 évesen lettek nemzetközi bajnokok. Láttam, ahogyan foglalkoztak a galambokkal, és megértettem, hogy a madaraknak is lelkük van.

Simogatták őket, játszottak velük. Meggyőződésem, hogy a hazaszeretet hozza vissza őket a hosszú útról.

A galamb a testsúlya felét is „elégetheti” egyetlen verseny alatt, vagyis akár 20 dekát. A galambok ezer kilométert képesek megtenni anélkül, hogy leszállnának pihenni, átlagsebességük 70-75 kilométer óránként. A szlovák Krajcik Daniel és Andrea győztes madara 77 km/h-val repült, 13 óra 19 perc és 7 másodperckor lépte át a célvonalat, pontosabban billentette ki a célpálcát a helyéről.

A második galamb mindössze két és fél, a harmadik pedig öt és fél másodperccel maradt le.

– Szerencsénk volt – mondja boldog mosollyal Daniel, miközben egy hatalmas szlovák zászlót terít a hátára. Pozsony mellett élnek, most költöznek családi házba, a nyereményt dúcok építésére fordítja. Daniel húsz éve foglalkozik galambokkal, de azt nem árulja el, hány galambja van, mert azt mondja, az olyan, mintha egy nőtől kérdeznék, hány éves.

Rendszeresen versenyeznek, a mai győztes galamb testvére tavaly negyedik lett. A galambnál is fontos, hogy milyen a vérvonala, ezért is izgalmas a következő egy hét, amikor az összes versenyző galambot licitre bocsátják, és az új tulajdonos hazaviszi őket tenyészgalambnak. Daniel is licitálni fog a saját galambjára, ez a szabály.

– A tavalyi győztes kétezer euróért, 600 ezer forintért kelt el, a mai győztesért többet is megadnak – állítja Viglidán Péter, aki születése óta galambászik, és

fontosnak tartja a galambok, versenyek marketingjét. A Galambaukcio.hu nevű hírportál működtetője, és van kinek írni: Magyarországon négyezer bejegyzett postagalambász van.

– Rengeteg verseny van májustól szeptember végéig, csak ezen a hétvégén százezer galamb lehet a levegőben. Ez sport is, pénz is. Tavasszal árverezték el a világ legjobb galambját, egy kínai tenyésztő vette meg 1,4 millió euróért. Egy értékes tenyészgalamb ára 50-100 ezer forintnál kezdődik.

A teszttelepi versenyek mellett a hagyományos versenyek is népszerűek, amikor egy közös kiindulópontról a galamboknak minél gyorsabban haza kell találniuk, abba a dúcba, ahol megszülettek. Több mint két órája érkezett meg az első galamb, fokozatosan jön a többi, akad olyan, amelyik csak holnap. Menet közben csapódnak hozzájuk más galambok, néhányan ragadozó madarak áldozatai lesznek vagy más baleset éri őket, de 80 százalékuk előbb vagy utóbb célba ér.

Arra még mindig nincs mindenki számára elfogadható magyarázat, hogy miként találnak vissza a dúcba. Egyes nézetek szerint a galambok a Föld mágneses mezejének csekély változásait aknázzák ki tájékozódásra, német kutatók pedig a csőr felső részét fedő bőrben találtak egy összetett idegi struktúrát, amely kétféle vas-oxidot tartalmaz.

Ezek jelenléte és térbeli elhelyezkedése elegendő ahhoz, hogy a csőr iránytűként szolgáljon. Más kutatók úgy találták, inkább a szaglásuk vezeti haza őket, a galambok „szagtérképeket” készítenek környezetükről, így tájékozódnak. A szagjeleket az agyba szállító idegek átvágása után többségükben nem találnak haza, míg más galambok az agy mágnesesmező-változásait detektáló területeinek kiiktatása dacára is képesek hazatalálni.

A galamboknak és a galambászoknak végül is mindegy, a lényeg, hogy célba érjenek. A telepen egyre vidámabb a hangulat, ürülnek a bográcsok, fogy az innivaló, itt semmit sem mérnek szűkösen. Még a harmincadik helyezett is kap 200 eurós jutalmat. A galambok vidáman totyognak a dúcokban, nyoma sincs rajtuk, hogy mekkora távot tettek meg.

Az első három helyezettet elkülönítették, a díjátadó után mehetnek a többiekhez. A győztes méltóságteljesen billeg a sarokban, mintha tudná, hogy a legcsillogóbb érem ma az övé.