Hegy(i)menet – Szabadságra megy Géza

És nem csak etetett, itatott és beszélgetett, hanem egy üzenetet bízott egyikükre, amelyik hosszú, fárasztó útra indult. Egyenesen Dél-Franciaországba, Bayonne városába. A levélben ez állt: veletek vagyunk. És Géza aláírásán kívül ott díszelgett a kollégáké is, az összes buszsofőré, akiket sebtiben el tudtak érni.

Történt ugyanis, hogy néhány nappal ezelőtt abban a városban félholtra vertek egy buszsofőrt, csupán azért, mert megpróbálta megakadályozni, hogy egy társaság jegyek és maszkok nélkül felszálljon az egyik helyi járatra. Addig verték a szerencsétlen embert (aki egyébként ugyanannyi idős, mint Géza, egybéliek tehát, ahogy azt Erdélyben mondják), amíg elveszítette az eszméletét, a kórházban pedig az orvosok agyhalált állapítottak meg nála.

A helyi sofőrök, akik a hír hallatán azonnal sztrájkba léptek, azt nyilatkozták az üggyel kapcsolatosan, hogy ugyan sokkolta őket a támadás, de nem lepődtek meg túlságosan, mivel az utóbbi napokban három hasonló eset is történt a buszhálózat vonalain. A tetteseket, az öt bátor férfit a zsaruk órákon belül elkapták, a kérdés most már csupán az, gondolta Géza, miként is lesz ezután.

Mondjuk esetünkben a buszvezetők jogaival, merthogy itt már minden baromnak annyi joga van a pedofiloktól az anyagyilkosokig, hogy a padlás lassan tele lesz azokkal a jogokkal, míg egyszer le nem szakad, és aztán az Isten irgalmazzon mindenkinek – gondolta még, mert közben kezdte magát lassan felhúzni –, ha egyszer a népek a helyszínen a kezükbe veszik a jogot meg az igazságot, aztán szolgáltatni is kezdik saját erkölcsi érzékük alapján.

Géza nem tudta, hogy Franciaországban a buszvezetők közfeladatot ellátó személyek-e, vagy csak úgy szimplán személyek, akiket bizonyos civilizációs normák szerint illetlenség agyhalottra verni, de azt tudta, hogy az ottani kollégái is komoly veszélynek voltak kitéve a járvány alatt, és ezért inkább érdemelnének tiszteletet, mint az előemberek hordáinak atrocitásait.

Ezért hát a levél, az együttérzés és a szolidaritás e szerény megnyilvánulása. Géza egy simogatás és néhány biztató szó kíséretében elengedte a madarat és hosszasan nézett utána. Holnaptól szabadságon vagyok, terelte el a gondolatait, méghozzá életemben először úgy, hogy nem vezetek közben.

A legjobb lesz, ha magamra zárom a kaput. Lekopni az aurámból. Mindenki. Most. És bement a házba.