A szem gyógyításának szolgálatában

Húszéves korától fokozatosan vesztette el a látását egy 58 esztendős francia férfi, csak alapvető fényérzékeléssel rendelkezett. Mások mellett ő is részt vett az 2018/19-ben indult klinikai vizsgálatokban, a járványhelyzet miatt egyelőre csak vele tudták végigvinni a terápiát. Először is egyik szemének retinájába bejuttattak egy kódoló gént.

Ez a különleges fehérje borostyánszínű fényt érzékel, amely biztonságosabb a retinasejtek számára, mint a más területeken alkalmazott toxikusabb kék. A kutatócsoport által kifejlesztett, kamerával felszerelt speciális szemüveg a borostyánszínű fény hullámhosszán vizuális képeket rögzít a retinára. A szemüveggel való edzés öt hónappal az injekció beadása után kezdődött, és hét hónappal később már a látásjavulás jeleiről számolt be a beteg.

– Először kontrollpozícióban végeztük a tesztet, a vizsgált személyen nem volt szemüveg. Az eredmények azt mutatták, hogy a szemüveg segítségével képes volt megtalálni, megérinteni és megszámolni a tárgyakat az eléje helyezett fehér asztalon, míg szemüveg nélkül nem sikerült ugyanezeket a gyakorlatokat elvégezni – fűzi hozzá magyarázatát a beszélgetés során levetített videófelvételekhez a nemzetközi kutatócsoportot vezető dr. Ros­ka Botond neurobiológus, a bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet alapító igazgatója, a Bázeli Egyetem professzora.

– Az első teszten egy nagy füzetet, illetve egy kisebb kapcsos dobozt kellett érzékelnie a páciensnek. Harminckilenc különálló érzékelésből 36 alkalommal, vagyis a próbák 92 százalékában megérintette a füzetet, de a kisebb kapcsos dobozt csak az esetek 36 százalékában tudta kiválasztani. Másodjára üvegpoharak megszámolása volt a feladat, amit 63 százalékos eredménnyel teljesített.

A harmadik teszt során az alany egy elektródákkal felszerelt koponyasapkát viselt, ennek segítségével lehetővé vált elektro­enke­falográfiás (EEG) mérések végzése az agyi aktivitásról. Egy pohár mozgását követte, és egy gomb megnyomásával jelezte, hogy a tárgy jelen van-e vagy nincs. A döntések helyességét egy dekóderes mérés 78 százalékos pontossággal tudta megállapítani.

Az EEG-olvasások azt mutatták, hogy az adott próbák során az aktivitás kölcsönös viszonyban lévő változásai a látókéregben kon­centrálódtak. Mindez segített megerősíteni, hogy az agyi aktivitás valóban egy vizuális tárgyhoz kapcsolódik, és ezért a retina már „nem vak”.

A dr. José-Alain Sahel és dr. Roska Botond vezette nemzetközi kutatócsoport klinikai vizsgálati eredményeiről a Nature Medicine szaklapban számolt be 2021. május 24-én. A publikációban foglaltak mérföldkövet jelentenek az örökletes fotoreceptor-betegségek mutációtól független terápiáinak kifejlesztése útján – úgy is fogalmazhatnánk, hogy a látás helyreállításának területével új tudományág keletkezett, amit vizuális rehabilitációnak nevezhetünk.

Ebben úttörő szerepe van dr. Roska Botondnak, akinek a témában húsz évvel ezelőtt született meg az első ötlete, miszerint egyszerű organizmusokból – például baktériumból vagy algából – kivont fényérzékeny géneket lehetne beültetni olyan vak páciens retinájába, aki még rendelkezik látóideggel. Erre akkor semmiféle technológia nem létezett. Azóta kiderült, hogy az ilyen optogenetikai terápia négyféleképpen végezhető, attól függően, milyen sejtcsoportot céloznak meg. Az itt ismertetett terápia a ganglionsejtek genetikai módosítására épül, mivel ezek a legegyszerűbbek, ha nem is a leghatékonyabbak.

Az optogenetikai terápia nagy jövő előtt áll. Ahogyan szakmai berkekben mondják: a szem új nyelven beszél. Egyelőre a látás bizonyos funkciói visszaállításának tökéletesítése zajlik, például a vizsgálatokban részt vevő francia páciens az utcán sétálva felismeri a gyalogátkelőhely felfestett fehér sávjait, viszont újságot olvasni még nem tud és nem képes beazonosítani a közelében álló embereket, de mivel folytatódik a terápiája, várhatóan tovább javulhat az állapota. Amíg nincs módszer a látás teljes visszahozására, addig dr. Roska Botond kerüli a szenzációs fordulatokat, korábban is óvatosan fogal­mazott: „Minden vakságon lehet segíteni, mert kezünkben vannak a technológiai lehetőségek.”

– Miért kellett húsz évnek eltelnie, hogy eljusson az ötletétől a klinikai vizsgálatokig? Mi volt az a pont, ami a kétkedőket is meggyőzte? – kérdeztük a budapesti születésű professzortól.

– Kezdetben folyton falakba ütköztem. Mivel semmiféle előzménye nem volt a kutatásnak, az elgondolásaim nem mindig hoztak eredményt. Például a legyekből kinyert szenzorok nem működtek, viszont a baktériumok és az algák szenzorai jók lettek volna, de azokról meg kiderült, hogy toxikusak.

Végül az időközben megjelent génterápiás vírust fejlesztettük tíz éven át. Az is gondot okozott, hogy a vírusainkat nem tudtuk emberi retinán tesztelni, mígnem magyar partnerünk, Szabó Arnold rájött arra, hogy miként lehet hetekig életben tartani egy halott ember retináját. Mikor következett be a fordulópont?

Konferenciákon tartottam előadásokat, de sokan hitetlenkedve fogadták az elgondolásaimat. Akadt azonban valaki, José-Alain Sahel, a Pittsburghi Egyetem szemészeti professzora és igazgatója, aki 2007-ben felhívott, hogy szeretne velem együtt dolgozni, nemsokára el is indítottuk a humán projektünket. A kétkedőket akkor sikerült meggyőznünk, amikor 2008-ban a Nature Neuroscience, majd 2010-ben a Science közölte a tanulmányunkat. S újabb tíz évnek kellett eltelnie a mostani eredményeinkig…

Ez idő alatt a génterápia is rengeteget fejlődött, és a cégek, a befektetők is egyre inkább érdeklődőek. Minden megy a maga útján, nekem erre nincs rálátásom. Kutatóként a terápia kifejlesztése a feladatom, az már nem rajtam múlik, hogy ebből mi és hogyan jut el a betegekhez.

A professzor elmondta: tömegesen kapja a leveleket vakságban szenvedőktől, de azt tudni kell, hogy egyelőre még csak klinikai vizsgálatok zajlanak. Szeretne Magyarországon, a SOTE-n jól karakterizálható betegekből csoportot szervezni.

Dr. Roska Botond az utóbbi években megkapta a Bressler-, az Alden Spencer-, a Louis Jeantet- és a Körber-díjat, illetve a Magyar Szent István-rendet. Kérdésünkre, hogy járhat-e Nobel-díj a mostani szenzációs eredményeiért, azt válaszolta, hogy a legkisebb mértékben sem foglalkoztatja az ilyesmi, mindegyik elismerésnek örül. Napi 14-16 órát dolgozik, de nem az elismerésekért. Tudását és tehetségét csakis és kizárólag a gyógyítás érdekében kívánja hasznosítani.