A kakaóbabtól a pralinéig

Édes baleset

Az aztékok kakaóbabból készített „xocolatl” (keserűvíz) nevű italát a Mexikót meghódító spanyol Hernando Cortez fedezte fel Európa számára 1519-ben. A spanyolok az italt forró vízzel készítették, vaníliával, fahéjjal vagy szegfűszeggel fűszerezték, később cukorral édesítették. A csokoládét a XVIII. század végéig vízzel, tejjel, ritkábban borral hígították vagy tojással dúsították. Gyártását később a gyógyszerészektől az erre specializálódott csokoládékészítők vették át, hogy aztán világhódító útjára induljon a bonbon, a praliné és a táblás csokoládé.

A világ első pralinéját César de Choiseuil Plessis Praslin francia herceg cukrásza kreálta a XVII. században a regensburgi birodalmi gyűlés részvevőinek. A finomság állítólag egy balul elsült recept végeredménye, ugyanis a szakács odaégette a mandulás desszertet, s ezt leplezni igyekezvén, olvasztott csokoládéba burkolta a cukormázas, jócskán megpirult magot. A hercegnek olyannyira ízlett a véletlen szülte finomság, hogy a rossz nyelvek szerint a királyi hatalom elleni háborúban ezekkel az ínyencségekkel próbálta kárpótolni Bordeaux lakosait a viszontagságokért. Bár a praliné eredetileg belül pirított mogyorót vagy mandulát tartalmazó, cukormázzal bevont, csokiba mártott édességet jelölt, ma már a töltött csokibonbonok egy részét is ezzel az elnevezéssel illetik.

Perugia csókja

Umbria régió mai székhelye, Perugia nemcsak 700 éves nemzetközi egyeteméről, festőiről és dzsesszzenéjéről híres: boltíves utcái, házai megannyi titkot rejtenek. Ezeknek a szobáknak valamelyikében született meg Itália legnépszerűbb csokoládéja.

Az 1900-as évek elején a női vállalkozók fehér hollónak számítottak Európában. Ilyen különleges asszony volt Luisa Spagnoli, az ő kreativitásának és ambíciójának köszönhe­tően készült el Olaszország leghíresebb bonbonja, a Baci, vagyis a Csókok.

A Perugina csokoládégyár nagyasszonyáról azt beszélték, hogy szerelembe esett társtulajdonosának fiával, a fiatal és igen tehetséges Giovanni Buitonnal. Mivel románcukat egy ideig nem lehetett nyilvánosságra hozni, Luisa titokban juttatott el szerelmes üzeneteket a férfinak, amiket a tesztelésre küldött csokoládék csomagolásába rejtett.

Luisa 1922-ben gondolt egy merészet: a térség bőséges földimogyoró-termésére alapozva új ötlettel állt elő. Mi lenne, ha olyan bonbont gyártanának, aminek a töltelékébe mogyoródarabokat kevernek, a tetejére egy egész szemet ültetnek, és kívülről bevonják csokoládéval? A sokak szerint női mellre emlékeztető Baci romantikájához már csak a szavak hiányoztak. Az asszony Giovannihoz fűződő szerelme adta az ötletet, hogy a csók mellé híres szerzők idézeteit tartalmazó cetliket csomagoljanak.

Így vált lassan száz éve a Baci a szerelem, a barátság és az odafigyelés szimbólumává. A bonbon töretlen népszerűsége az egyszerű ízvilágban rejlik. A klasszikus fekete csokoládé, a Baci Perugina mindössze nyolc gondosan kiválasztott alapanyagot tartalmaz. A mogyorót, a Baci fő összetevőjét a Perugina gyár szakemberei a helyi termelőktől szerzik be, megfelelően ropogósra pörkölik, egy részét a töltelékhez összezúzzák, s a legszebbeket illeti meg a tiszteletbeli pozíció, hogy a bonbon tetejére kerüljenek.

Csokoládé nagyhatalom

Belgiumban évente 200 ezer tonna csokoládét gyártanak, országszerte kétezernél is több bolt kínálja csemegéit, csak Bruges-ben ötvenet találunk. A pralinék és trüffelek még mindig kézzel készülnek, s gyakran kis falvak csokoládémanufaktúráiból kerülnek a világ legkülönbözőbb pontjaira. Egy dologban azonban megegyeznek: a minőségük kiváló.

Mindezek ellenére, ha II. Lipót belga királynak (1835–1909) nincsenek birodalomépítési ambíciói, és nem vesz magántulajdonba egy kis közép-afrikai államot, ha Jean Neuhaus gyógyszerész nem választ új hazát Svájc helyett, talán ma nem indul be a pavlovi reflexünk a belga csoki említésére. Ugyanis a mai Kongói Köztársaság területéről érkezett az első kakaóbab-szállítmány Belgiumba, és Jean Neuhaus unokája – akit szintén Jean Neuhausnak hívtak – készítette az első pralinékat az 1910-es években. Ő gondolta ki, hogy a szimpla golyó helyett a csokoládéból keményebb héjat készít, s ebbe mandulát, mogyorót, gyümölcsöt tesz vagy krémet fecskendez.

Néhány évvel később pedig felesége ötletéből megtervezte a ballotint, a ma is ismert bonbonosdobozt, amelyben az egyes szemeket egymástól elválasztva, kis mélyedésekbe pakolják. Ennek – no meg az egyre nyíló piacoknak – köszönhetően a századforduló táján még csak a felsőbb társadalmi osztályok által fogyasztott csokoládé mindenki számára elérhetővé vált, a kreatív belga készítők neve pedig az ország határain túlra is eljutott.

Nem csak a mama kedvence

Pontosan 80 évvel ezelőtt, 1941-ben került a boltok polcaira a tibi csokoládé, azon magyar retró édességek egyike, amelyet a mai napig gyártanak. Méghozzá ugyanabban a gyárban, ahol annak idején kitalálták.

A csokoládé Stühmer Frigyes cégalapító unokájáról kapta a nevét, s bár elsősorban gyerekeknek szánták, a hatékony reklámoknak – a „tibi nem csak a mama kedvence” plakátoknak – köszönhetően a felnőttek körében is gyorsan népszerűvé vált.

A tibi felirattól eltekintve a csoki csomagolása és formája is sokat változott az idők során. A bordázott édesség kezdetben kizárólag töltetlen tej- és étcsokoládé verzióban készült, ma már különféle ízekben és töltelékkel is kapható az üzletekben. Máig a tábláscsokoládé-piac egyik népszerű szereplője. Az egy év alatt gyártott csokitáblákkal akár 15 szabványos focipályát lehetne lefedni, vagy a táblákat egymásra rakva a Mount Everest tetejéig felérő tornyot építeni.