Lélekkel a békéért

– Mit ünneplünk pünkösd napján?

– Az egyházi esztendőnek megvannak a nagy ünnepei: karácsony, húsvét és pünkösd. Pünkösdkor egyrészt az egyház születésének a napját, az első gyülekezet létrejöttét, másrészt a Szentlélek kitöltekezését ünnepeljük, vagyis azt, hogy a Szentlélek beleszállt az emberekbe. Pünkösd ötven nappal követi húsvétot. Az ünnep jele a piros szín, hiszen a Szentlélek lángnyelvek formájában jelent meg elsőként az embereknek.

– Az Újszövetség arról is ír, hogy a lángnyelvek mellett szél is keletkezett az első pünkösdkor.

– Jézus azt mondta Nikodémus öreg tanítómesternek, hogy a Szentlelket nem lehet megmutatni, mert olyan mint a szél: halljuk a zúgását, de magát a szelet nem látjuk. A Szentlélek is ilyen. Megszólít minket, megfigyelhetjük a munkáját, de őt magát nem látjuk. Megváltoztathatja az életünket, és mindenkit meg tud szólítani. Nemcsak a lelkészeket, hanem bárkit a világban. Amikor Péter apostol elkezdett prédikálni, és a Szentlélek kiáradt, akkor született meg az egyház. Az első gyülekezetek a Közel-Keleten jöttek létre, majd Pál apostol terjesztette Isten igéjét Európában.

– Talán ezért is gondolhatjuk azt, hogy a kereszténység európai vallás. Ma is így van ez?

– Valóban sokszor kisajátítjuk magunknak Jézust és a kereszténységet. Európában nagy számban vannak zsidók és muszlimok is a többségben lévő Krisztus-hívők mellett. Ma mintegy 1,8 milliárd keresztény ember él a világon. A muszlimok száma is nagyjából ennyi. De a muszlim közösség mintegy 600 évvel később alakult meg, mint a keresztény egyház. Az elmúlt évszázadokban keresztény misszionáriusok mentek szerte a világba Európából, és gyülekezeteket alapítottak. Egyébként vallási összetételét tekintve manapság nagy változásokon megy keresztül a kontinensünk.

– És más földrészek is, ugyanis becslések szerint 2050-re az afrikai Nigéria lesz az az állam, ahol a legtöbb keresztény él majd.

– Ma már Európában csökken a keresztények száma, Afrikában pedig annak ellenére is növekszik, hogy egyes államokban üldözik őket. Például Nigériában a Boko Haram iszlamista szervezet naponta öl meg keresztényeket. Beszélhettem ottani egyházi vezetőkkel, akik elmondták azt, hogy a veszélyekkel együtt is tanúságot kell tenniük Krisztusról.

Megfordult a missziók iránya: ma már Európába érkeznek más kontinensekről, például Afrikából keresztény misszionáriusok. A vi­lágban egyébként a vallásüldözések 80 százaléka keresztényekkel szemben történik. Naponta átlagban 10-12 ember hal meg azért, mert keresztény. Az iszlám szélsőségesség egyébként nemcsak a keresztényeket, hanem a muszlimokat is sújtja.

– Az Open Doors szervezet szerint 2020-ban több keresztényt üldöztek, mint korábban. Miért tartják ellenségnek a keresztényeket?

– Európában nagymértékben megnövekedett az elvilágiasodás. Ezért a nemzetközi szervezetek a vallásüldözést nem nevezik nevén, hanem emberjogi kérdésnek tekintik. Ahol kiegyensúlyozott a keresztények és a muszlimok aránya, ott a vallásüldözés is kevésbé jelenik meg. A kereszténység és az iszlám egyformán az egyetemességre törekszik, mindegyiknek egyaránt van térítő jellege. Ezért mindkettő azt mondja, hogy övé az üdvözítő vallás. A missziói parancs is ezt hangsúlyozza Máté evangé­liumában: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.”

A keresztények ezt a Szent­írás alapján komolyan veszik. Ezzel szemben például egy másik keleti vallásba, a hinduizmusba csak beleszületni lehet. A keresztények és a muszlimok között mindig voltak konfliktusok, de lehet párbeszéd is közöttük. Ma Magyarországon a muszlimokkal jó a kapcsolata az ökumenikus tanácsnak, minden évben találkozunk velük, sőt közös nyilatkozatot is adtunk ki a szent helyek védelmében. Mindenesetre a keresztény közösségek száma csökken Európában, de ez a folyamat még szerintem visszafordítható.

– Hogyan?

– Úgy, hogy vállaljuk a keresztény identitásunkat. Nem félhetünk ettől. A keresztényeknek vonzóvá kell tenniük az életüket mások számára, példaképnek kell lenniük. A kérdés az, hogy ezt miképpen tudom megvalósítani a saját életemben. Nem vagyunk könnyű helyzetben, de meg kell változtatni a gondolkodásunkat. Például a katolikus Olaszországban egyházközségeket vonnak össze, a protestáns Skandináviában és Hollandiában világi célokra – például kerékpártárolásra – használják a templomokat.

Ezzel szemben én étteremben is elmondom az asztali áldást, nem érdekel, hogy mit gondol a pincér. Az Európai Unió testületei szerint a vallás magánügy. Én ezzel nem értek egyet. Szerintem a hitem megélése közügy, mert az értékrendem meglátszik a mindennapjaimon. A világi és az egyházi énemnek tehát – má­sok előtt is – egyszerre kell megjelennie az életemben.

– Ma Magyarországon megjelenik valamilyen keresztényüldözés?

– Azt gondolom, hogy nem. Föltehetjük azt a kérdést, hogy van-e szerepe egy kormányzatnak abban, hogy ne legyen. Szerintem igen, és azt tartom helyesnek, ha egy európai közösségben az állami vezetés támogatja a keresztényeket.

– Többször is járt a Közel-Keleten és az arab világban. Milyen tapasztalatokat szerzett ott?

– Gyermekkoromban négy évet töltöttem Líbiában, mert ott dolgoztak a szüleim. MEÖT-főtitkárként jártam például Libanonban, ahol találkoztam Béchara Boutros Raï maronita pátriárkával. Ő az egyetlen olyan pátriárka, aki pápaválasztó bíboros, és járt már nálunk, Magyarországon is. Az arab világot egyébként rendszeresen látogatom. Közel áll hozzám az ottani egyszerű életforma, és keresztények is élnek közöttük.

A nehéz helyzetben élő egyiptomi koptok például úgy is vállalják vallásukat és identitásukat, hogy a csuklójukra keresztet tetováltatnak. A jordániai Ammánban egy utca választja el egymástól a katolikus templomot és a muszlim mecsetet. A hazánkban elindított Hungary Helps program segíti a közel-keleti keresztényeket, akik közül az elmúlt években sokan menekültek el az üldözöttség miatt.

– A már említett Open Doors vezetője úgy fogalmazott, hogy a keresztények reményt és stabilitást jelentenek a konfliktusokban. Ön szerint mit jelenthet ez?

– Dél-Afrikában és Dél-Amerikában is segítettek már országok közötti konfliktusok megoldásában egyházi vezetők. Hangsúlyozni kell, hogy az egyházak mindig a békességre törekednek. Ebben is látható, hogy az államnak és az egyháznak más-más a feladata. A biztonságot az állam teremti meg, a lelki támaszt az egyház adja. A hívő keresztény emberben benne van a Krisztustól eredő tudás: hitéből fakadóan odafigyel másokra, és segítséget nyújt.

– A MEÖT-nek a protestáns felekezetek mellett az ortodox egyházak is tagjai. Az ortodox területen zajló ukrajnai háború kirobbanása óta köztük is vannak feszültségek?

– Látható, hogy a moszkvai és a konstantinápolyi patriarchátus kapcsolatában valóban vannak nehézségek. 2019-ben Ukrajnában létrejött egy új ortodox egyház, amelynek alapítását a konstantinápolyi pátriárka hagyta jóvá. Így ma két ortodox egyház működik Ukrajnában: a régebbi, amelyik a moszkvai patriarchátushoz tartozik, és egy új, önálló, nemzeti alapon létrejött kijevi ortodox egyház. Ez már a háború kirobbanása előtt magával hozott egy alapvető konfliktust a két pát­riárka, a moszk­vai Kirill és a konstantinápolyi Bartholomaiosz között.

– Folyamatosan jár Kárpátal­jára. Mivel találkozott ott mosta­nában?

– Évente többször is megyek, azért, hogy az ottani egyházakkal kapcsolatot tartsak. Az elmúlt hetekben Magyarországon összegyűjtött adományokat is vittem Beregszászba, hogy ezzel is támogassuk az ott élő embereket. Kárpátalján egyre nagyobb változások figyelhetők meg. Például a beregszászi magyar lakosság fele már elhagyta a városát. Sok esetben a keleti országrészből érkezőknek adták el a házaikat. A lelkészek viszont nem hagyták el Kárpátalját, ott maradtak a gyülekezetükkel. Látható, hogy a háború sok mindent átírt az életünkben, tehát lesz mit átgondolnunk a következményeiről.

– Mi az idei pünkösd üzenete a mai nehéz helyzetben?

– Az idei pünkösdkor is abban bízunk, hogy a keresztények megtartják az ünnepet. A Szentlélek hatására a mi hitünk szerint változás következhet be az életünkben. Reméljük, hogy a pünkösd olyan lelki erőt ad az embereknek, amely elhozhatja majd a békét.