Világsztárok behívója

– A szüleim a divatszakmában dolgoztak. Apámnak sikeres szabóműhelye volt a Pipa utcában. A Wesselényi utca 4.-ben, egy igazán zenés házban laktunk. Apámnak nagyon komoly, háború előtti gramofongyűjteménye volt: operák, Brahms és Beethoven összes szimfó­niája, rengeteg Mozart, tehát a komolyzene nem volt idegen, de például fölöttünk élt Freimann Magda zongoraművésznő. A közvetlen mellettünk lévő lakásban a nagyszerű író, Ráth-Végh István lakott. Felesége, Zipernovszky Mária a Zeneművészeti Főiskola hegedű tanszékének volt a vezetője. Magánórákat is adott, úgyhogy gyönyörű hegedű- és zongoraszó szállt nálunk állandóan. Az első emeleten pedig Ábrahámsohn Manó élt, a Dohány utcai zsinagóga legendás főkántora, csodálatos hangú, basszbariton énekes. Imádtam a hangját, libabőröztem, amikor az egész udvar megtelt az énekével. Tehát körül voltam véve komolyzenével.

– Miért döntött mégis a könnyű műfaj mellett?

– Ez csakis Zádor Gyurinak, a nálam kicsivel idősebb szomszéd gyereknek köszönhető. Ugyanis neki volt egy Vörös Szikra nevezetű magnója. A magnóhoz „tartozott” egy sor felvétel Elvis Presleytől, a Hurricanestől, a Shadowstól, nála hallottam először Buddy Hollyt, Chuck Berryt, Little Richardot és Jerry Lee Lewist. De mindez semmi nem volt ahhoz képest, amikor a Czeglédi Hanglemezudvarban meghallgattam egy Beatles nevű zenekar Love Me Do című dalát. A borítón négy srác, tudtam: ez az én zeném. Hogy aztán magam is zenésznek álljak… Ahogy mindenki más tette ezt akkoriban a gimiben: zenekart alapítottunk. És közben belekóstoltam az újságírásba is. Tizenhat évesen a Hungária kávéházban összetalálkoztam Köbcsivel, vagyis Kőbányai Györggyel, az Esti Hírlap legendás hírlapírójával, aki az egyik ötletemre azt mondta, írjam meg.

– Miről szólt az írás?

– Akkoriban tatarozták az Extra áruházat, és egy buliban megismerkedtem egy mérnökkel, aki piálás közben elfecsegte, hogy az a ház bauxitbetonból készült, és kész csoda, hogy nem omlik össze. A cikk meglehetős felfordulást okozott, mivel a Fővárosi Tanácsnál az illetékesek tagadták az egészet. Végül is, mivel megjelent, mehettem a pénztárhoz a 150 forintomért. Attól kezdve rendszeresen írtam. Visszatért az életembe a popzene, s mivel németül beszéltem és angolul tanultam, a New Musical Expressből, a Melody Makerből, a Bravóból és más popújságokból fordítottam cikkeket. Voltam gyakornok a Magyar Nemzetnél, végül is a Magyar Ifjúságnál fejeztem be az újságírói pályát: abból a pénzből, amit ott adtak, gyakorlatilag ennivalóra sem futotta.

– Hogyan kötött ki a könnyűzenénél?

– Ekkoriban kérdezte meg Novai Gabi, a Generál együttes basszusgitárosa: lennék-e az együttes menedzsere. Lettem. Mozgalmas világ volt, cserélődtek a tagok, új formációk születtek, néhány évre például engem is beszippantott az LGT. Sokat jártam Nyugat-Berlinbe, olyannyira, hogy feleségül vettem egy német lányt, konzuli útlevelet kaptam, s megalapítottam – angol üzletemberek segítségével – a Multimédia nevezetű koncertszervező cégemet.

– Melyik volt az első bulijuk?

– Egy remekül időzített lengyel turné. Bo Diddleyt, az amerikai blues & boogie sztárt vittük Lengyelországba azután, hogy Jaruzelski megdöntötte Lech Wałęsaék forradalmát. A Szolidaritás felszólította az embereket, hogy az állam által szervezett koncertekre ne menjenek el, így amikor Bo Diddleyék kiléptek a színpadra, a hatezres csarnokban talán 150 ember lézengett, miközben minden jegy elkelt. Ez volt az első hivatalos turnéja a Multimedia Organisationnek…

– Most a ’80-as év elején járunk. Hogyan kellene összefoglalni a következő negyven évet?

– Félek, hogy sehol sem férnének el a történések… Hiszen világsztárok sorát hoztuk el Magyarországra és vittük Kelet-Európába: Csehszlovákiába, Lengyelországba, az akkori Jugoszláviába, Romániába, Bulgáriába, de Nyugat-Berlinbe vagy Görögországba is. Hogy például Elton Johnt 1983-ban, Prágában, a kulturális miniszter miként vádolta meg homoszexuális propagandával a fülbevalói miatt; hogy egy évre rá az Iron Maiden a 12 és fél ezres Budapest Sportcsarnok helyett annak a parkolójában lépett fel 30 ezer ember előtt, ekkorra ugyanis már kinőttük a BS-t.

A Kisstadion annyira lerobbant, hogy nem volt alkalmas koncertekre, a Népstadion bejárata, a Maratoni kapu egy méterrel alacsonyabb volt, mint a felszereléseket szállító kamionok, a Fradi-pályán pedig az egyik kapu mögött – Springer Ferencnek, a Fradi első elnökének – állított szobor miatt nem tudtuk hová tenni a színpadot. Úgyhogy nekiálltunk keresgélni. Így jutottunk el az MTK-stadionba, ahol a kapu kellően széles volt, felette pedig a nagy semmi, így a kamionok be tudtak hajtani. Ide előbb 28 ezer, majd bizonyos bővítések után 35 ezer néző is befért. Úgyhogy indulásul 1986-ban a Jethro Tull adott fantasztikus koncertet 27 ezer néző előtt. Aztán jött a Metallica, Tina Turner, Rod Stewart, a Jethro Tull, a Scorpions, a Santana, Peter Gabriel, a Depeche Mode. Persze történtek őrületek is. A U2-t igyekeztük behozni, de az a hivatalos válasz érkezett – nem vicc –, hogy ez az egész egy amerikai kémrepülőgép propagandája.

– Ifjabb olvasóink kedvéért: a U2 nemcsak egy világhírű zenekar, hanem Lockheed U–2 néven egy valódi amerikai kémrepülőgép is volt, amelyet 1960. május 1-jén, mélyen a Szovjetunió területe fölött, kémfelvételek készítésének közepette lőttek le a szovjet légelhárítók… Honnan volt pénzük a külföldi sztárokra?

– Adtak valamennyit az állami intézmények, bankok, lehetett vásárolni cégektől, de például, amikor a Scorpions lépett fel, a 100 ezer dollárjukból hiányzott vagy 15 ezer. Emlékszem, jártuk a várost, és taxisofőröktől vásároltuk a márkát, a dollárt. A zenekar már a színpadon játszott, de még mindig hiányzott kilencszáz dollár. Az egyik simlis taxis haver a CB-rádióján, tolvajnyelven interjúvolta a haverokat, s a végére – négy különböző valutában – összehoztuk a fellépti díjat.

– Melyik volt a legnagyobb koncertjük?

– A Metallica és az AC/DC közös moszkvai fellépése 1991-ben. Hivatalosan 850 ezren gyűltek össze, és ezzel az esemény be is került a Guinness Rekordok Könyvébe. A méretekre néhány adat. Tizennyolc Jumbo videófalat tettünk ki. Európa minden nagy bérlő cégétől odahozattuk a hangrendszereiket. Az oroszoktól kaptunk hat fuvart az óriási Ruszlan teherszállító repülőgépükkel, amelybe nyolc kamion kompletten belefért, így vittük át mindenfelől Moszkvába a cuccokat. Mivel Oroszországban alig működtek a telefonvonalak, New Yorkból műholdas telefonrendszert hozattunk és építtettünk ki, hogy tudjunk kommunikálni a művészekkel és egymással. A Tusino reptéren se öltözők, se más helyiségek nem voltak, ezért a moszkvai polgármester kilencven autóbuszt küldött, azok lettek az öltözők, az irodák. A rekordunk sajnos csak addig tartott, amíg a Rolling Stones 2006-ban fel nem lépett Rio de Janieróban, a Copacabana Beachen 1 millió 500 ezer néző előtt…

– Azért a magyar koncertrajongók szerint mégiscsak a Queen 1986-os népstadionbeli fellépése volt a legnagyobb. Szinte mindent tudunk, hogy Bécsből hajóval jöttek Budapestre, hogy Freddie Mercury még a hajón meg akarta venni a Parlamentet. Amit még nem tudunk, hogy mennyiért lépett fel a Queen?

– Máig köt a titoktartási szerződés. De azért két szélső értéket elárulok. Az egyik: a Queen ötször-hatszor annyiba került, mint akik akkoriban jöttek ide. A másik: így is nagyjából a szokásos fellépti díjuk feléért játszottak, mert részesedtek, s máig is részesednek az akkor készült film forgalmazásából.