Csodatevők, avagy a béke őrei

A protokoll – melynek egyik jelentése nemzetközi tárgyalásokról felvett jegyzőkönyv – lényegesen bonyolultabb, mint az illemtan. A protokoll azoknak a szabályoknak az összessége, amelyek megszabják a diplomáciai képviselők egymással való hivatalos érintkezésének módját. A protokollosok feladata, hogy kulturált kereteket teremtsenek az ország vezetőinek a honi és külföldi tárgyalópartnereikkel való közös munkához. Vámos Katalin a saját bőrén tanulta meg a – hivatalosan akkor még nem is létező – szakmát, és autodidakta módon, önképzéssel jutott el odáig, hogy most már abból a tankönyvből tanítanak, amelyet az egyesület tagjaival írtak.

– Egész életemben az Igazságügyi Minisztériumban dolgoztam – meséli a mai napig fáradhatatlanul tevékenykedő protokollszakértő. – Titkárnőként kezd­­tem, majd a főiskola elvégzése után sajtóreferens lettem, és egy szobában ültem a delegációk programját szervező kollégával. Egyszer megkért, hogy szervezzek programot a delegációval érkező hölgyeknek. Rájöttem, hogy ehhez tudnom kell, kik ők, mi érdekli őket, és mik az adott ország szokásai. A Külügyminisztérium területi főosztályától kértem információt, és ezt a szokást meg is tartottam. Szívtam magamba a tudást, mint a szivacs: vallási kritériumokról, étkezésről, viseletről, viselkedésről. Megtanultam, hogy az iráni nagykövetnek egy nő nem nyújthat kezet, de egy ortodox rabbinak sem.

Voltak kemény és vicces sztorik is. Nem javaslom, hogy cirkuszba vigyünk delegációt, mert én nagyon pórul jártam: csinos nyári ruhában, tűsarkúban hátráltam egy felém intenzíven ügető teve elől. Lehet, hogy ez másnak mulatságosnak tűnt, de számomra inkább félelmetes volt, és megzavarta a programot. Máskor meg egy külföldi delegáció érkezése előtt volt bombariadó a minisztérium épületében, és nekem kellett szóval tartanom a tagjait, amíg az aulában a bombakereső kutyákkal diszkréten az oszlopok mögé húzódtak, hogy ne keltsenek pánikot. Amikor védett személy érkezik, akkor a biztonságiakkal is együtt kell működnie a protokollosnak. Egyszer a francia elnök, Jacques Chirac érkezése előtt a bizton­sági emberei elkérték egy mindig zárva tartott ajtó kulcsát – hogy menekülő utat biztosítsanak –, majd úgy elvitték, hogy azóta sincs meg. Munkám során sokat fejlődött a problémamegoldó képességem, hiszen például gyorsan kellett kitalálnom, honnan lesz meleg kabátja az afrikai delegáció vacogó tagjainak, akik lengén öltözve érkeztek meg a hideg, havas reptérre.

A reptér VIP-várója volt az a hely, ahol a protokollosok talál­koztak egymással, kicserélhették a tapasztalataikat. Itt merült fel az igény arra, hogy ne csak itt be­szélgessenek, hanem hozzanak létre egy klubot, ahol megoszthatják ­egymással a gondjaikat és örö­meiket.

– A reptéren összefutva ötleteket cseréltünk egymással, megvitattuk a szakmai dolgokat. Itt hasított belém a felismerés, hogy a munkánknak nagyobb létjogosultsága lehetne a társadalomban. Úgy éreztem, meg kell osztanunk a tapasztalati úton szerzett ismereteinket, hogy ezt a munkát tanítanunk kell – osztja meg az egyesület indulásának történetét az örökös tiszteletbeli elnök asszony. – Ekkor – 1993-ban – határoztam el, hogy egyesületet alakítva átadjuk egymásnak azt a mérhetetlen gyakorlati tudást, amivel rendelkezünk. Hálás vagyok az alapító tagoknak, hogy mellém álltak. Meghívtam az Igazságügyi Minisztériumba a társszervek protokollosait, és megalakítottuk a Magyar Protokollosok Klubját, ami aztán egy év múlva már országos egyesület lett, és bőven túllépte a klubélet kereteit.

Dolgoztunk a számunkra fontos ügyekért: az Oktatási Minisztériumba és más hivatalokba benyújtottuk az előterjesztést, mely szerint mi ezt a munkát tanítani szeretnénk. Elfogadták, és 1996-ban megjelent a Magyar Közlönyben a protokoll-ügyintézői szakma. Közép-Európában hazánkban alakult meg először ez a szakmai egyesület, és még napjainkban is szívesen tanítunk a világ számos országában.

Hírünk a világban

Több konferenciát is szerveztünk Budapesten, és olyan jól sikerültek, hogy rengeteg meghívást kaptunk a nemzetközi eseményekre – mondja büszkén az örökös tiszteletbeli elnök asszony.

Őexcellenciája Christina Barrios spanyol nagykövet asszony Sevillában, a II. Nemzetközi Protokoll Kongresszuson úgy fogalmazott: „A magyar szakembereket szereti a világ, mert mérhetetlen lendület, kezdeményezőkészség és odaadás jellemzi őket.”

Dr. Vámos Lászlónét beválasztották Sevillában a Nemzetközi Protokoll Kongresszus szervezőbizottságába. Majd, amikor megalakult Brazíliában, Sao Paulóban a Nemzetközi Szertartás és Protokoll Akadémia, nemzetközi munkája elismeréseként felkérték, hogy legyen az akadémia tagja.

A nagyvilág protokollakadémikusainak véleménye szerint a diplomáciai protokoll tudomány, melynek minden elemét ismerniük kell a szakembereknek a színvonalas munkához.

– Hitvallásom szerint a protokollos a béke küldötte. Sokszor éreztem viszont azt, hogy a főnökeink szerint a protokollos „csodatevő”, aki mindent el tud intézni. „Megoldom” – volt a válasz, ha kértek valamit, és kezdtem a szervezést a reptéri fogadástól a programok és a hölgyprogramok szervezésén át a váratlanul fellépő problémák megoldásával egészen a delegáció elutazásáig. Akkoriban még nem volt mobiltelefon, a fax bűvöletében éltem. Volt olyan, hogy külföldről hazatelefonáltak, elveszett a tolmács útlevele, és bevitték a rendőrök, de el kéne érnie a másnap reggeli repülőjáratot hazafelé. Elin­téztem.

Viszont nagyon jólesik, amikor megköszönik a munkámat. Kedves emlékeim között sok köszönőlevelet őrzök, nagyon büszke vagyok például az amerikai szövetségi igazságügy-miniszter levelére, amelyhez egy reptéren készült közös fotót is mellékelt – tárja elénk szakmája nehézségeit és szépségeit Vámos Katalin, aki Nyolc miniszter volt a főnököm – protokoll a gyakorlatban című könyvében is leírta „kalandjait”.