Királysír a parkolóban

Brit archeológusok megtalálták III. Richárd (1452–1485) angol király földi maradványait egy leicesteri parkoló alatt. A kutatók történelmi térképek alapján azonosították be a hírhedt uralkodó legvalószínűbb nyughelyét.

Ország-világUjlaki Ágnes2012. 09. 26. szerda2012. 09. 26.
Királysír a parkolóban

A történelmi feljegyzések szerint III. Richárdot egy leicesteri ferences kolostor templomában helyezték örök nyugalomra, miután Tudor Henrik serege legyőzte és megölte az uralkodót az 1485-ös bosworthi csatában – ahol alulmaradt az úgynevezett Rózsák háborújának (a Lancasterek és a Yorkok között a hatalom megszerzéséért folytatott) véres küzdelmében. Később azonban a VIII. Henrik által elrendelt rendházbezárások miatt a monostort lerombolták és maradványait elszállították, így a következő évszázadokban a király sírhelyének pontos lelőhelye a feledés homályába merült.

A történelmi térképeket elemző brit régészeknek sikerült megtalálniuk az egykori klastrom pontos helyét, amelyen jelenleg – Leicester szívében – egy szociális ügyekkel foglalkozó iroda autóparkolója áll. A Leicesteri Egyetem szerint az általa vezetett ásatás az első tudományos – és sikeres – próbálkozás volt arra, hogy megtalálják az angol uralkodó sírját.

III. Richárd kegyetlen és rút zsarnokként vonult be a történelembe, ám a szakemberek többsége úgy véli, hogy az uralkodóról kialakult kép puszta fikció, s nagyrészt azon alapszik, ahogyan William Shakespeare ábrázolta műveiben a királyt.

Az egyedüli festmények, amelyek testi fogyatékosságokkal – púposan és elsorvadt karral – mutatják a királyt, mind a halála után születtek, és sokan a Tudor-propagandát teszik felelőssé az uralkodóról kialakult negatív képért. Bár valóban kemény és kegyetlen uralkodó volt – csakúgy, mint mások is a középkorban –, a kutatók szerint azonban daliás és erős férfi lehetett. Mindenesetre az utolsó angol király volt, aki csatában halt meg.

Ezek is érdekelhetnek