Film Maraton Budapesten, CineFest Miskolcon és megannyi hazai fesztiválja van még a mozinak, a mozifilmeknek. Mindez azt mutatja, igény van rá, még akkor is, ha a mozi már régen nem az, ami egykor volt. Erről beszélgettünk Kurutz Márton filmtörténésszel, a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. Filmarchívum Igazgatóságának gyűjteményi és kutatási menedzserével.

Vasártérről a kőszínházba: történetmesélés felsőfokon

– Lehet, hogy tévedek, de a mozizás története az olajhasználathoz hasonlatos: van még, ám száz év alatt kiment a divatból, legalábbis jelentős változáson ment keresztül.

– Ma már talán senki nem tudja igazán, milyen volt a mozi a kezdetek kezdetén. Mert az, amit ma mozinak ismerünk, egy viszonylag új technikára-technológiára épülő műfaj. Az első mozikat vásártereken kell keresnünk, bohócok, mutatványosok, tűznyelők, szakállas nők és Madárfejű Lajcsikák között.

A filmeket kezdetben mutatványosok vetítették sátrakban, nyáron melegben, télen hidegben; a vetítés pedig zajos volt az áramot szolgáltató, a sátor mellett dohogó aggregátor miatt. A közönség összetétele pedig messze nem számított nagypolgárinak, nemhogy úrinak. Az előadásokon tömeg volt és emberszag, a tulajdonos a szünetekben kézi pumpa segítségével fenyőillatú, perolinos légfrissítővel javította némiképp az áporodott nézőtéri levegőt.

A spanyolnáthajárvány idején a mozik be is zártak, illetve a nézők csak minden második sorban ülhettek. A filmvetítés technikája pedig annyira kiforratlan volt még, hogy a lepergett filmszalagokat kézzel tekerték vissza egy kosárból, így az amúgy is rövid vetítéseket tucatnyi technikai szünettel kellett megszakítani.

– Az emberek mégis jártak moziba.

– Persze, hiszen a film csodavilágba repítette őket. Az első műsorszámok még történet nélküliek voltak, de sosem látott érdekességekről, egzotikus tájakról, dramatizált csacska jelenetekről szóltak. A némafilmek korában a látnivalót még el kellett magyarázni a közönségnek.

Ezt az úgynevezett pálcás magyarázó végezte, akit bátran nevezhetünk a stand up comedy ősének, hiszen a bohózatokat vagy drámákat, illetve a korabeli híradófilmeket ki-ki a saját stílusában, pörgő nyelvvel, humorral és kellő iróniával kommentálta. A magyarázók személye olyannyira fontossá vált, hogy ha egy másik mozi elcsábította valamelyiket, a közönség is költözött a pálcás magyarázóval.

Minderről szinte semmi sem maradt fenn, csupán néhány hanglemez és csekélyke visszaemlékezés, ahol feltűnik a pálcás magyarázó alakja is. A mozi ugyanakkor gyorsan változott. A sok kisfilm helyét átvette a főműsor, vagyis az „egész estés nagyjátékfilm”, amit kísérőműsor: híradó és kisfilmek előztek meg. Ma már csak nagyfilmek pörögnek, megtámogatva hosszú előzetesekkel, reklámmal, pattogatott kukoricával és üdítővel.

– Mi hozta az igazi változást: a filmgyártók rájöttek, hogy a mozizás remek üzlet, vagy hogy a jól megírt filmekkel nemcsak szórakoztatni, hanem akár nevelni is lehet?

– A nevelés sosem kapott főszerepet. A szórakoztatás pedig logikusan vált fő csapásiránnyá, hiszen az hozza a bevételt. A mozi népszerű lett, a sátrakból beköltözött a kávéházakba, majd a kőszínházakba. Magyarországon például különösen kedvelték a mozit: volt idő, amikor a lakosság arányát tekintve a világon nálunk működött a legtöbb filmszínház. Egy polgári család hetente akár kétszer is moziba mehetett.

– Az igaz vagy csak legenda, hogy a mozizás élményének megélése olykor a vetítés rovására ment, mert amikor az új filmben meglátták azt a színészt, aki az előző héten vetített filmben a szerepe szerint meghalt, a nézők kiabálni kezdtek, mondván, nem támadhatott fel?

– A nézőknek meg kellett szokniuk, hogy amit látnak, az valóságos is meg nem is. De az érzelemnyilvánításra manapság is akad példa. Osztrák kollégáink találtak a gyűjteményükben egy némafilmet, amiről állították, hogy szerintük magyar. A feliratok nélküli kópián láttuk, hogy a szereplők nem magyar népviseletben jártak, így már majdnem feladtuk az azonosítást, amikor a háttérben észrevettem egy hegyet.

Mondtam, hogy az a Török-ugrató. A rejtély megoldódott: a történetben szereplő parasztok svábok voltak, a filmet pedig Budaörsön forgatták. A település, miután felújítottuk a filmet, levetítette azt az egyik falunapon, és a nézők egymás után ugráltak fel a székből, mert felismerték rokonaikat, nagyszüleiket, egykori helybélieket, akik a filmben statisztáltak.

– Említette, hogy volt idő, amikor egy család hetente kétszer ment moziba, miközben ma már lehet, hogy félévente se.

– A magyarok a mai napig jobban szeretnek filmet nézni, mint olvasni. Csak manapság már a televízióban néznek filmet, naponta akár kettőt-hármat is.

– A televízió megölte a mozit?

– Ezt így nem mondanám. Csupán lefokozza a befogadás élményét. Csökkenti a jelentőségét. De ma már a filmkészítők is nehezebb helyzetben vannak, hiszen egy-egy alkotást sokkal rövidebb ideig vetítenek, mindig jön az új és újabb; másrészt ma már nem is egyszerű eredeti ötlettel előállni. A mai mozifilmek ezért is mennek rá a látványvilágra, amitől a néző még mindig lenyűgözve érzi magát.

Vagyis szó sincs a filmszínház haláláról. Ha össze kellene foglalni, hogy a filmezés hová is jutott, azt mondanám, sorsánál fogva oda kanyarodott vissza, amiért megszületett: történeteket mesél, csak ma már sokkal magasabb technikai színvonalon. És persze filmeket otthon is lehet nézni, de moziba menni mégiscsak programnak számít.

Készülni kell rá, vetítés után be lehet ülni egy italra, vacsorára, és frissen megbeszélhető az élmény is. Amíg tehát férfi és nő szereti egymást, a mozi tökéletes randihely marad.

filmtörténet, filmkultúra, mozi, élmény,

Kurucz Márton filmtörténész. Fotó: Németh András Péter

– De ma már akkora televíziós képernyőket lehet kapni, hogy a mozizás élménye otthon is elérhető.

– És abban mi a jó, ha valaki egyedül nézi a filmeket? Sok film egyszerűen nem is működik egyszemélyes közönséggel. Arról nem beszélve, hogy már csak kevés helyen vannak szűk székek, a legtöbb moziülés szinte királyi fotel. És annak azért van hangulata, amikor a nézőtér együtt röhög a poénokon. Az igaz, hogy az idősebbek hamarabb ülnek be egy művészmoziba, mint egy plázába, de a mozi ma már főként a fiatalok szórakozása – valljuk be, sokszor gagyi filmek tömegével.

Mások a filmezési szokások is. A televíziók manapság inkább sorozatokkal, történetek évadjaival szögezik a nézőt a képernyő elé. Egy moziba senki nem ülne be csak azért, hogy naponta, hetente nézzen, kövessen egy sorozatot.

– Ez igaz. De ezek a sorozatok alapvető eszközei annak a – bocsánat a kifejezésért – rabszolgatartó, reklámok uralta társadalomnak, ahol mindent a nézettségi adatok mozgatnak. Miközben tény, sokan tényleg jól érzik magukat fogyasztóként.

Ám ha már a moziról beszélgetünk: az 1910-es években tettek kísérletet arra, hogy részekben vetítsenek egybefüggő történeteket, például Jókaitól A lélekidomárt két részben, a Fekete gyémántokat két részben, Az arany embert három részben, heti csúszásokkal! Működésképtelen volt. Az emberek nem győzték kivárni a történet végét.

De a korabeli magyar mozik próbálkoztak más műfajjal is, amitől a filmszínház szó értelmet nyer. Az angol sketch kifejezést használták olyan műsorszámokra, ahol a történet bizonyos részeit filmre vették, bizonyos párbeszédes jeleneteit pedig a színészek a moziban, eredeti jelmezben játszották el a vászon alatti színpadon.

Ezek váltogatták egymást. Hihetetlenül sikeres volt, de nyilvánvalóan fenntarthatatlan, miközben egy-két színházban, moziban, kivételes előadásként ma is működne.

– Lehet, hogy a most véget érő Budapesti Klasszikus Film Maratonon ki kellett volna próbálni egy ilyet.

– Nagy sikere lett volna! Talán majd jövőre. Kollégáimmal együtt fontosnak tartjuk ugyanis, hogy az emberek értéket kapjanak, minőségi filmeket nézzenek, mégpedig mozikban. Ha hasonlattal kellene élnem, a gasztronómiára hivatkoznék. A XX. század végén megjelentek ugyan az utcai büfék, a hot dog és a hamburger, de ezzel párhuzamosan nem tűntek el az éttermek.

Azok, ahová be lehet ülni egy társasággal, a kandallóban tűz lobog, halk zene szól, a pincér udvarias, az ételek minőségiek. Mi ezért az élményért szervezzük a Film Maratont, mert olyan filmeket szolgálunk fel, amelyek nem a gyorsan ledarálom ígéretét hordozzák, hanem a filmművészet, a filmtörténet legkiválóbb alkotásai közé tartoznak.

És ilyen filmből szerencsére sok van. Egyszer kiszámoltuk, hogy egy ember, ha már születésének pillanatában jó filmeket kezdene nézni, és egész életében csak filmeket nézne, haláláig nem érne a végére. Ezért is mondom azt, hogy a jövő generációjának segíteni kell abban, hogy jó ízléssel válogathasson az élmények és értékek között.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.