Égi átokkal sújtva

A homokzsákokat az utca magasabban lévő pontjáról lehetett széthordani, ide tette le a talicskáját Krehlik Zsolt is. A férfi egy pillanatra kiegyenesedett, a derekát is meglapogatta. Ráfért volna már egy kis pihenés, hiszen hol az edelényi Rákóczi utca 12-ben lévő házát igyekezett menteni, hol a városkát átszelő Bódva gátjára szaladt, hogy ott állja útját az egyre emelkedő árnak.

Akkor már harmadik hete esett. Május közepén elkezdte, és hol csak csöpörgött, hol rázendített, de egyre csak hullott az égi átok. A víz pedig egyre csak gyűlt. És persze hol máshol, mint ahol a leglaposabb, a Rákóczi utca közepe táján. A kertek végében csatornaféleség húzódik, ám az az évek során feltöltődött. A víz pedig lassanként ellepte a kerteket, már a házak küszöbét csókolgatta.

Ezek a gondolatok járhattak a férfi fejében, aztán nekiveselkedett, hogy néhány újabb homokzsákot emeljen a talicskájára, majd belegázolt a vízbe, tolta a rakományát a házához, ahol már térdig ért a víz. Ő meg csak rakta köré a zsákokat.

Az épületre május elején tették az új tetőt, még be sem fejezték a munkát, amikor kezdődött az esős időszak. Persze kölcsönből újítják a vásárolt házat, mi másból, honnan volna neki pénze egyébként. Ő maga kőműves, de már régóta nem kap munkát. Felesége ápolónő, őt sem fizetik túl, meg most egyébként is betegszabadságon volt. A gyerek, Dani meg asztmás, rá is sok a költség. Havi 73 ezer forintból élnek hárman.

A férfi újabb sor homokzsákot rakott a bejárata elé, majd indult a Bódvára. Azt mondják, egyre emelkedik a szintje, most már minden épkézláb ember segítségére szükség van. A naptár június 3-t, pénteket mutatott.
Most magunk is elindulunk Edelénybe, lássuk, miképpen birkóztak meg Krehlikék az árral. Előtte azonban benézünk a közeli Ócsanálosra, amit a Hernád kóstolgatott azokban a napokban.

– Reggel 8 felé érkeztek a katasztrófavédelmisek, hogy kitelepítik a falut, menjünk mi is – meséli Szivulyka János.
A hullámtérbe épült hétvégi ház teraszán üldögélünk, velünk szemben a gát, oldalt a Hernád. Bár csak hétvégi házról van szó, az idős férfi és fia, Péter állandóan benne lakik.
– Mondtuk, nem megyünk – veszi át a szót a fiú. – Jó, akkor írjuk alá, hogy saját felelősségünkre nem hagyjuk el a házunkat. Ebben maradtunk.
– Végül is miért nem mentek?
– Láttunk mi már ilyent eleget, két héttel korábban is megemelkedett a Hernád, aztán mégis visszakotródott a medrébe.
Ez az ár azonban más volt, mint az előzőek. Egyre csak emelkedett, mire az apa és a fia felhurcolkodtak a padlásra. A víz reggelre már negyven centi magasan állt a házban.
– A tévések azt mondták, hogy még hatvan centi várható. Na, erre odakiabáltunk a gáton homokzsákoló embereknek, hogy szóljanak már oda, mennénk mégis.

A folyó sodrása már akkora volt, hogy a ladikot csak a kerítés oszlopához tudták kikötni, odáig a mellig érő vízben kellett gyalogolniuk Szivulykáéknak. Onnan segítették át őket a gáton, s szálltak vizes ruhában a buszba, ami kivitte őket az országútig, onnan pedig be az üres miskolci lakásukba.
– Öt nap múlva érkeztünk vissza – emlékezik az apa. – A kerítés a földön, a hús a fagyasztóban megrohadva, a nyulak megfulladva, de még azoknak a bamba galamboknak is kampó volt.
– Biztosították a házukat?
– Valamikor igen, de ma már nincs biztosító, amelyik hullámtérbe épített házra szerződést kötne. Most már csak a harmadik árhullámot kell kibírnunk.
– Harmadikat? Honnan tudja, hogy harmadik is lesz?
– Beszélik a faluban. Fico háromszor enged ránk vizet bosszúból a kettős állampolgárság miatt. Még egy hátra- van…