Auroville, a jövő városa

„Mert lennie kell valahol a Földön egy olyan helynek, amelyre egyetlen nemzet sem tarthat kizárólagos igényt, ahol a béke, egyetértés és harmónia az úr, ahol a szellem és a haladás kapnának elsőbbséget a vágyak, a szenvedélyek és anyagi élvezetek helyett.” (Anya)

A tengerparti kis étteremben reggeli kávéidőmet töltöm, és az Auroville-ről szóló füzetet olvasgatom. A város létrehozásához a szellemi hátteret az ismert indiai spirituális mester, Sri Aurobindo tanításaiból merítik. Ő abból az ősi indiai felfogásból indul ki, hogy a látható világ mögött létezik egy valós Lét és Tudat, ami a kezdetektől fogva egy és örök, azonban ezt az emberiség jelenlegi állapotában sem a testben, sem a lélekben vagy az elmében nem képes felismerni. Alapgondolata az, hogy az evolúció folytatódik bolygónkon, és az élet ma ismert formáját meghaladó újfajta, isteni lét fog megjelenni a Földön. Ennek a szellemi és lelki átalakulásnak, az új tudatosságnak és a fenntartható fejlődésnek kíván a központja lenni Auroville, amit Sri Aurobindo szellemi és lelki társa, Mira Alfassa – akit csak az Anyaként ismertek – alapított 1968-ban.

Az újságban ismerős névre bukkanok: Nagy Boglárka, mellette telefonszám. Talán a spirituális erők máris működésbe léptek?! Tárcsázom a számot, és meglepetésemre már aznap délutánra találkozót beszélek meg az Auroville-ben lakó két magyar család egyikével.

Furcsa mozgolódásra leszek figyelmes. Az izgalom tárgya egy európai asszony. Én semmi különöset nem veszek észre sem alakjában, sem mozdulataiban, talán egyedül dús, kérlelhetetlenül göndör haja tűnik fel. Amerre elhalad, ott a beszélgetés azonnal elapad vagy halk suttogásba fullad, az utánaforduló kutató, zavart pillantások mindenhová elkísérik őt.

– Bhaga 37 éve van Auroville-ben – szólal meg a velem szemben helyet foglaló vendég. – Boszorkány, a középkorban már rég megégették volna. Különös történeteket suttognak szellemekről meg halottlátásról. Az a hír járja, hogy nap nap után titokzatos lényekkel érintkezik, akiket a közönséges ember nem láthat, de akik az ő szeme előtt világosan láthatóvá válnak.
Nem várja meg szavai hatását, faképnél hagy. A véletlenszerű beszélgetés, bevallom, rendkívül kíváncsivá tesz, és elhatározom, keresni fogom az alkalmat, hogy Bhagával beszédbe elegyedhessek. Ekkor megpillantom a következő hirdetést a táblán: „Auroville spirituáils üzenete – Bhaga előadásában.” Elégedetten fizetek, és a másnap délelőtt tartandó beszélgetésre be is jelentkezem.

De előtte motort bérelek, és elindulok Auroville felfedezésére, azt képzelve, hogy a színes boltokat és franciás pékségeket elhagyva, valahol a sűrű erdő közepén, kis patakpart mellett egy elvarázsolt világra bukkanok. De valójában az a terület, amire a térképen Sri Aurobindo halála után az Anya találomra rábökött, eredetileg nem volt más, mint száraz kősivatag, egy több száz éves majomkenyérfával a közepén. A hívek kétkezi munkájának köszönhetően azonban a pusztából 2500 hektáros területen mesterséges paradicsom született. 1973-ban az Anya meghívására száz ország – köztük hazánk – küldöttje egyszerre tett egy-egy marék földet a város közepén elterülő Békepark szívébe, és az indiai kormány, valamint a UNESCO égisze alatt a kísérlet megkezdődött.

Az információs centrumban a város galaxisszerű makettjét nézegetem. Földrajzi közepe a vén majomkenyérfa, amely mellett 40 méterrre található a város szíve és spirituális szimbóluma, a Matrimandir. A hatalmas, 50 méteres átmérőjű, aranyozott golflabdára hasonlító építményben a meditáció a világ legnagyobb kristályának varázsa alatt folyik, melyre a napfényt bármilyen időjárási viszonyok között képesek ráirányítani bizonyos rafinált szerkezettel. Belépés idegeneknek csak előzetes foglalás esetén, akkor is csak 15 percre lehetséges.

Ahogy végigmotorozok a város vörös földdel borított utcáin, a végtelen csendet csak a kecskék és a nevető falusi gyerekek zavarják. A világok városa nem rendelkezik széles beton sugárutakkal, egekbe törő építményekkel, csak egyfajta rejtőzködő élettel, a sűrű erdőségben elszórt kis házakkal vagy alig nagyobb modern épületekkel. Bár az állandó lakosok száma még mindig 2200 körüli – köztük 500 indiai, 300 francia, 200 német, de szinte minden ország képviselteti magát néhány fővel –, és nem 50 ezer, ahogyan az az eredeti tervekben szerepelt, azok a kutatási projektek, amiket itt végeznek, önkéntesek ezreit vonzza évente. A nyugati technológiai fejlődés víziója és a helyi, indiai tudás mélysége egybekapcsolódva máris egy egyedi társadalmi-gazdasági mátrixot hozott létre.

Míg szerény ebédemet fogyasztom a napenergiát főzésre felhasználó menzán, az ittenieket figyelem. Az általános hangulat egy alternatív, kreatív, elsősorban pénztelennek tűnő közösségre emlékeztet. Úgy vélem, hogy az emberi fajnak valamiféle rendkívül „speciális egyede” képes itt élni, elhagyva a kényelmes otthont, családot azért, hogy részese legyen ennek az élő és működő kísérleti városnak.