Értékőrző értékteremtés

Gyakorolnak a kórusok és a népdalkörök az alsópáhoki focipálya melletti sátorban, van, amelyik csoport a pálya zöld gyepén hangol. Újabb nagy napra ébredtek, ismét eljött a ta­­lálkozás ideje. A Kóta-díjas, nyolcszoros Aranypáva nagydíjas Bodzavirág Népdalkört ugyanis negyedszázados évfordulóján köszöntik – természetesen dalokkal. Helyi és zalai együttesek lépnek fel, miközben a terített asztalokon frissítők fogadják a közönséget. A polgármesteri és a vármegyei köszöntők után elsőként az ünnepelt pávakör lép a színpadra, majd dalaik után jön a nagy meglepetés. De ne szaladjunk ennyire előre! Az ünnepséget megelőzően Czigány Sándor polgármester kalauzolt minket a községben. 
* 
Már érik a cseresznye a szálloda kertjében, miközben egy édesanya kislányával kacag nagyokat a levegővel felfújt ugrálódombon. A verőfényes napsütésben egyre többen választják a medencéket, a kora nyári időben fürdőruhás üdülők ismerkednek a csillogó vízzel. De nemcsak a kinti helyszínek népszerűek, hanem a kö­zelmúltban átadott szabadidőközpont is megtelik szombat délutánra. Egy óriási vízilófigura ül egy padon, kicsit távolabb már a napágyon fekszik. 

A templom szomszédságában épült családbarát Kolping Hotel 1996-ban indult, azóta Baldauf Csaba igazgató áll az intézmény élén. Ma már 10 hektáron 500 ágyat magában foglaló szállodai komplexum, hatalmas zöld felület, játszóterek, medencék, gyümölcsfák és Bobó, a víziló országa várja a szállóvendégeket. Az üzleti vállalkozás olyan élményt kíván adni programjaival a családoknak, amelyhez máshol nem juthatnak hozzá. 
– A közösen megélt örömöknek az is az eredménye, hogy sok család tér vissza a szállodába – mondja lapunknak az igazgató, hozzátéve, hogy a folyamatos bővítések után mostanra értek el oda, hogy az egykori alapelképzelésekhez képest már szinte minden megváltozott a hotelben. 
Baldauf Csaba szerint a szállodák közötti verseny ma egyre nagyobb, mindezek közepette az elmúlt 28 évben rengeteg elismerést kaptak. A Kolping Hotel jelentős munkaadó a térségben, és Alsópáhok legnagyobb adófizetője. Szorosan együttműködnek a helyi iskolával és óvodával, például úszásoktatást is biztosítanak, és kedvezményeket is nyújtanak a falu lakóinak. 
– A katolikus Kolping-mozgalom páhoki hotelének történetét sok sorsszerűség, isteni gondviselés jellemzi. Többször feltettem a korábbi főnökeimnek a kérdést, mire gondoltak, amikor a templom, a temető és az iskola háromszögének közepén jelölték ki a szálloda helyét, hiszen a lokáció meghatározó egy hotel esetében. Már az alapkő letételénél is itt voltam 1993-ban, majd némi kitérő után az építkezés kezdetétől az új szálloda vezetője lettem – emlékszik vissza Baldauf Csaba. 
A komplexum folyamatosan fejlődik, önerőből és pályázati pénzekből bővítik majd az uszodai komplexumot, a gyermekbirodalmat, legutóbb pedig a Bobo Fun Park szabadidőközpontot nyitották meg. Ez utóbbi, az országban is egyedülálló épületbe nemcsak szállóvendégek, hanem egy külön bejáraton – természetesen a belépő megfizetése után – bárki beléphet. A falakon gyerekek lógnak, másznak, valamint barlangászhatnak, lézerlabirintusban próbálhatják ki ügyességüket vagy éppen trambulinon ugrálhatnak sok más mellett. Jó idő esetén sincsenek bent kevesen, ám amikor esősre fordul az időjárás, még a Balaton mellől is fölkeresik az ügyességi pályákat. 

A szabadidőközpont mellett a legkisebbeknek Bobóország, az ország legnagyobb szállodai játszóháza is rengeteg élményt nyújt. Bobó egy kedves, rajzolt víziló, akinek az életében néhány évvel ezelőtt megjelent Mimi. Azóta már hatalmas vízilóesküvőt is tartottak, megszületett Pikkó, a kis víziló is. Az ő életük része a Kolping Hotel mindennapjainak, és hatással van a vendégek társas kapcsolataira is. – Azon az estén, amikor Bobó és Mimi lakodalmát tartottuk, négy élettársi kapcsolatban élő anyuka jött oda hozzám, odarángatva a párjukat, hogy „na, ilyet szeretnék én is”. Eddig két mesekönyv jelent meg Bobó életéről, több mint 25 ezer példányban adtuk el ezeket úgy, hogy könyvesbolti forgalomban nem kapható – mondja büszkén Baldauf Csaba. 
* 
A főutcán folyamatosan integetnek az önkormányzati autónak, miután a falu első embere köszönti őket a volán mögül. – Engem nem tudnak megelőzni, mert mindenkinek előre köszönök – mondja Czigány Sándor, aki azt is lemérte, hogy 3800 méter hosszú a település. 2006 óta áll polgármesterként az 1600 lakosú Alsópáhok élén, és készül az ötödik ciklusára is. Miközben a falu autóját vezetve megmutatja nekünk a községet, csak kapkodjuk a fejünket. Büszkén mutatja a felújított óvodát és az iskolát, az átépített művelődési házat, az egészség- és az alkotóházat, valamint a rendezett és virágos utcát, a felépített sportcentrumot, a közelmúltban átadott bölcsődét, az új parkot, a kitűnő sportpályát és a leaszfaltozott zártkerti utakat. 

A hagyományos életmód korszerű menedzselésére törekednek Alsópáhokon. Ma már nem a növénytermesztésben és az állattenyésztésben látják a jövőt, hanem a turizmusban. Természetesen Hévíz, Keszthely és a Balaton közelsége is nagy hatással bír a településre. Sikeresen pályáztak a Magyar Falu Programban, és több hazai forrás mellett uniós pályázatokon is tudtak nyerni. A rengeteg munkával járó sikeres pályázati munkának köszönhetően a fejlesztések eredményei a település minden pontján visszaköszönnek. Egyre több ház épül a zártkertekben, és lehetőség lesz arra, hogy egy új falurész is kialakulhasson. A kátyáni és a nemes­boldogasszonyfai településrészről pazar a panoráma, el lehet látni a közeli településekig és még a Balatonig is. 
A község vezetője azt is hangsúlyozza, hogy bár rengeteg feladatot elvégeztek az elmúlt években, vannak további terveik is. Szerényen mondja, hogy számára „az alsópáhokiak a legfontosabbak”. Czigány Sándor szenvedéllyel beszél a falujáról. De nemcsak beszél, hanem sok mindent meg is tesz érte. Ha kell, még utat is egyenget. Előfordult ugyanis, hogy felugrott a helyi vállalkozótól kölcsönkért úthengerre, és a sóderes dűlőutakat tette egyenesebbé. Egy hétig reggeltől estig dolgozott a munkagéppel. 

– Olyan csodálatos helyen élhetek és dolgozhatok, ahol nagyon jó közösség van. Egyebek közt nagy örömöt szerzett nekünk a Bodzavirág Népdalkör az elmúlt huszonöt évben, olyan értéket teremtettek itt, ami az egész faluközösségnek is értéket jelent. Az ilyen dolgok miatt is megtisztelőnek tartom, hogy már négy ciklusra is polgármesternek választottak Alsópáhokon, és a lakosság bizalmát mindig élvezhettem. Felelősségteljesnek tartom a munkámat, mert úgy látom, a község lakosai tőlem várják, hogy legyenek fejlesztések a te­­lepülésen, és a képviselőkkel együttműködve dolgozzunk a községért. 
Az alsópáhokiak számára nagyon fontos a zalai és a helyi szokások megélése. A falu lakói – csakúgy, mint elődeik – még ma is gondozzák a gyümölcsfáikat. – Van egy kis alkotóházunk, amelyben ökoszem­lélettel permakultúrás foglalkozásokat tartunk, próbálunk tehát önellátó módon gazdálkodni. Szeretnénk értéket megtartva értéket teremteni. Ma már az is jellemző, hogy sokan bejárnak a közeli városokba dolgozni. A falu neve egyébként a páhol szóból ered, hiszen a páhokiak annak idején bőrpáholással foglalkoztak. Úgy érzem, hogy nagyon jó itt élni – mondja Horváthné Makó Judit alpolgármester, aki csakúgy, mint a polgármester, már 18 éve intézi a falu ügyeit. Neki is nagy szerepe van a fejlesztésekben és a pályázati ügyekben, valamint az Allegrezza Kamarakórusban is énekel. 
* 
Miközben a berki láp felé haladunk, Nagy Zoltán tőzegbányász vállalkozó visszaemlékezik, hogyan is indultak. Édesapja fejéből harminc évvel ezelőtt pattant ki a nagy ötlet. Ő ugyanis „az ország első hivatalos magánfuvarozójaként” egy öttonnás járművel maszekolt. Amikor már többedszerre sem rakták meg rendesen a platót, azt mondta mérgesen a bányászoknak, hogy „ha nem rakjátok meg legközelebb sem tisztességesen, akkor nyitok egy tőzegbányát”. És nem rakták meg rendesen… 
De nem feltétlenül tőzegben gondolkodott az édesapa, hanem halastóban. A tőzeg vastagsága miatt tavat nem nyithattak, így maradt a bányászat. Folyamatosan fejlesztettek, és mára hatalmas területen, egyedülálló gépekkel termelik ki a tőzeget, amelyet például gyógyászati alapanyagként, takarmány­kiegé­szítőként vagy a gombatermesztéshez is felhasználnak. 
A kilencvenes évek második felében kezdetleges kotrókkal kezdték a bányászatot. A hétvégi javítgatások után hétfőn reggel nekiálltak dolgozni, kilenc órakor a négyből már csak kettő működött, tizenegy órakor már egy sem. 
– Tehát nagyon szép emlékeim vannak – mondja nevetve Nagy Zoltán –, de most már jó eszközökkel dolgozunk, így méltán mondhatjuk magunkról, hogy tőzegbányászok vagyunk. Korábban speciális lánctalpast is gyártottak kifejezetten nekünk, amelynek 140 centiméter széles a lánctalpszélessége – fogalmaz lelkesen a vállalkozó. 
A tőzeges berki láp jellegzetessége, hogy a nedvesség miatt könnyen besüllyed, ezért a munkagépek alá is gerendákat helyeznek el. A lápos területek közötti utakat úgy alakították ki, hogy a tőzegre geotextilt terítettek, majd arra vitték rá 50 centi vastagon a sódert. A fűvel benőtt tőzeg általában 2-3 méter mélységű, de éppen az út alatti területről derült ki, hogy ott akár 7 méter is lehet a vastagsága. Nagy Zoltán nemcsak bányászattal, hanem bivalytartással is foglalkozik. Környezetvédelmi célból vásárolt a Balaton-felvidéki Nemzeti Parktól bivalyokat, ma már 90 egyed van az állományban. Ezek az állatok kitűnően érzik magukat a mocsaras területen. 
– Nagyon szelíd állatok – szól a bivalyokról elérzékenyülten Nagy Zoltán, aki azt is hozzáteszi, hogy régen igavonónak használták a jó húzóerejük miatt. 
– És manapság mi lesz a sorsuk? 
– A bikaborjak vágóhídra kerülnek. Sajnos hazánkban a bivalyhús kevéssé ismert. A tehenek teje nagyon jó minőségű, zsíros, sűrű mozzarella sajtot készítenek belőle. Nézzenek csak oda, azt a dagonyát a bivalyok alakították ki maguknak, és nyakig elmerülnek benne! Csodálatosak! – mutat a távolba a vállalkozó. 
Egyébként mára a Nagy Zoltán édesapja által megálmodott tó ügye is megoldódott, hiszen a kibányászott tőzeg helyén megjelenő víz remek lehetőséget nyújt halastó létesítésére. Nagy Zoltán tavát is hatalmas halak lakják. Hogy milyen fajták? A vállalkozó határozott választ ad: „mindenféle”. És büszkén mutatja a fotókat a hatalmas kifogott halakról. És mára azt is el tudták érni, hogy a jövőben beindulhat majd a horgászturizmus is. 
* 
Alig fejezi be a népdalkör az éneket, Czigány Sándor polgármester és Pácsonyi Imre, Zala Vármegye Közgyűlésének alelnöke hirtelen a színpadon terem, és szót kérnek. A polgármester meghatottan jelenti be a hírt, hogy a Bodzavirág Népdalkör az alsópáhoki képviselő-testület döntésével bekerült a helyi értéktárba. A meglepetés látszik az arcokon, de Pácsonyi Imre sem érkezett üres kézzel, és tudja fokozni a hangulatot. Ő azt az oklevelet adja át az elérzékenyült Füle Jánosné Kiss Hajnalkának, a népdalkör vezetőjének, amely szerint a Bodzavirág Népdalkör a Zala vármegyei értéktár részévé is vált – nem mellékesen a páhoki polgármester folyamatos közbenjárásának is köszönhetően. 
Ha már értéktár, az alsópáhoki értékek között fellelhetjük a páhoki szivás szenvonyót is. Ez természetesen nem valamilyen ősi hangszer, nem is a berki lápon mászkáló rovar, hanem egy helyi finom sütemény. Szilvalekvárral töltik meg a gyúrt tésztát, majd szenes kemencében megsütik. A kemencéből „szenvonyóval” húzzák ki. Ha arra járunk, mindenképpen keressünk valakit, aki megkínál minket a hagyományos alsópáhoki süteménnyel. 
Az ünnepi alkalmon még néhány szót váltunk Czigány Sándorral, akitől egyébként sokan szoktak érdeklődni arról, hogy mi az alsópáhoki recept, amitől virágzik a községük. A polgármester hangsúlyozza: 
– Az alap, hogy csapatot, közösséget építve vágtam bele egykor. Leszögeztük a fő szabályokat: magánérdek nincs, aki szolgálni akar, álljon be a csapatba. Mert ne álszenteskedjünk, itt és most is vannak olyanok, akik csak beleülni szeretnének a jóba, de amikor a közösségi élet munkás része jön, leesik az ujjukról a gyűrű. Ez van, mi megyünk tovább, gyarapítjuk, szépítjük Alsópáhokot, egyre erősebb összetartó közösséget építünk, szolgálunk. Ez a mi receptünk!