A keresztény megújulás lehetőségei

Már nem fog visszatérni az a „népegyház”, ami, mondjuk, 100 évvel ezelőtt volt nálunk is, és ez talán nem is nagy baj (bár a társadalom erkölcsi tartására nyilván jótékony hatással bírt), hiszen sokkal több igazán megtért, hívő ember akkor sem lehetett. Viszont valahogy életet kell vinni az egyházmegyékbe. – Helyes-e ez az alapvetés? – kérdeztem Székely Jánostól. 

Véleménye szerint ennél árnyaltabb a kép. Az egész emberiséget tekintve a hívők aránya nem csökken, hanem növekszik. A Pew Research Center becslése szerint jelenleg a teljesen vallástalanok aránya a Föld egész népességében kb. 16 százalék, és ez az arány 40 év múlva – ha a jelenlegi trendek folytatódnak – hozzávetőleg 13 százalékra fog csökkenni. Mi ennek az oka? Egyrészt a hívő embereknek világszerte jóval több gyermekük születik, mint a nem hívőknek. Ez így van a legszegényebbek körében, de a középosztálybeliek és a legnagyobb jómódban élők körében is. Másrészt nagyon sok a megtérés. Hiteles hívő közösségekbe nagyon sokan lépnek be évről évre. Például Kínában, az ateizmus sivataga után nagyon sokan keresik az életük igazi értelmét, mélyebb tartalmát. Az ember javíthatatlanul vallásos. Ezt diktálja a feje és a szíve is. Az értelme azt diktálja, hogy ennek az ámulatba ejtően szép és értelmes világnak kell, hogy legyen elégséges oka. Nem a semmiből, nem véletlenül keletkezett. A szíve pedig azt diktálja, hogy a szépség, a személy, a szeretet nem csak evolúciós melléktermékek, nem érzéki csalódások, nem pusztán túlélési stratégiák, hanem a valóság legfontosabb részei, az élet igazi tartalma és célja. 

Tehát nem az egész Földön, hanem elsősorban a nyugati kultúrkörben, különösen is Európában jellemző az elvallástalanodás – véli a püspök. Ismertetése szerint ez a jelenség a nyugati kultúra válságának egyik tünete. Ehhez hasonló tünet az, hogy egyre kevesebb házasság köttetik. Nagyon sok modern ember nem is igen érti, mi abban a szép, hogy az egész életét feltételek nélkül és nagylelkűen odaajándékozza valakinek. Mintha ez az emberi nagyság már hiányozna belőle, hogy képes legyen és akarja az egész életét odaadni. A nyugati kultúrkörben egyre kevesebb gyermek születik. A gyermekvállalás elsősorban nem pénz kérdése. Nagymamáink és dédmamáink sokkal nagyobb szegénységben sokkal több gyermeknek adtak életet. A gyermekvállalás szív kérdése – vélekedett. 

– Hogyan lehet itt, Európában életet lehelni a gyengülő keresztény közösségeinkbe? 
– Ehhez mindenekelőtt szentek, igazán elkötelezett és hiteles keresztények, ragyogó családok, valóban keresztény módon élő fiatalok és idősek kellenek. Nagyon fontosak a hiteles, odaadott életű papok. Az egyházmegyénk nagy kincse, hogy sok ilyen papunk van. Külön ajándék, hogy az utóbbi években sok fiatal atyát szentelhettünk, általuk is megújult sok plébánia élete. 

Valóban, Európában templomokat zárnak be vagy alakítanak át mecsetté, szórakozóhellyé – itt pedig templomot építenek Boldog Brenner János tiszteletére, ami a terv szerint zarándokhely lesz. Mindenhol paphiányról beszélnek, itt mégis az országos átlagnál többen választják ezt az életre szóló hivatást. Viszont így is kevesen vannak, gyakori jelenség az elmagányosodás, elszigetelődés. Sokat segíthet nekik, ha papi közösségbe tartoznak. Ez lehet baráti kör, imádkozó és lelkipásztori tervekben együttműködő közösség, vagy akár egy plébánián együtt lakó papi közösség is. De a világi segítőkre egyre nagyobb szerep hárul. 

– A világi keresztényekre nem csak azért van óriási szükségünk, mert a papság létszáma lecsökkent – folytatja Székely János. – Még inkább azért, mert az ő tanúságtételüknek egészen különleges ereje van. Egy hittel, szeretettel megélt családi élet, egy hitelesen végzett világi hivatás, a nehézségek között is megőrzött remény olyan erős jelek, amelyek sokakra hatással tudnak lenni. Az egyházmegyében szerepet szánunk a világiaknak, diakónusoknak, akolitusoknak, közösségvezetőknek, fiataloknak. Általuk is pezsdül sok helyen a keresztény közösség. Öröm látni nyaranta az imatáborokon részt vevő sok-sok gyereket. Lelkesen énekelnek, megdöbbentő őszinteségű és tisztaságú válaszokat adnak. Amikor őket látom, megnyugszom, hogy van jövője az egyházunknak, nem is akármilyen! 

A püspök meggyőződése szerint a keresztény ébredés alappilléreihez, az ősegyházgyökerekhez kell visszatérni. XVI. Benedek pápa három fő okban foglalta össze, miért volt az első háromszáz év kereszténysége olyan életerős. Az első: szilárdan hitték a kereszténység alapigazságait: hogy a világot Isten alkotta; a Biblia Istentől származik, Isten Lelkének ereje és fénye van benne; hogy Jézusban maga Isten jött közénk, benne és általa az élő Isten vérezte át a történelem szövetét; hogy Krisztus feltámadt, és a szentségeink ezért hatékonyak; hogy az erkölcsi parancsok jók; hogy van örök élet. A kereszténység az ókor végén úgy jelent meg, mint egy logikus, gyönyörű, kristálytiszta világnézet, amely rendkívül vonzó volt az ókor végének kissé széteső kulturális és vallási élete számára. Nagyon sokan emiatt az intellektuális erő miatt is csatlakoztak a kereszténységhez. Manapság ebből sokat elveszített a kissé megfáradt nyugati kereszténységünk. 

A második ok: a keresztények élete hiteles volt. Segítették a szegényt, szerették egymást, ha kellett, vállalták a vértanúságot is. Így mutogattak rájuk a kívülállók: „Nézzétek, mennyire szeretik egymást!" 
A harmadik ok: hirdették az evangéliumot. Elsősorban nem is papok, hiszen a kereszténységnek ekkor még nem voltak nyilvános templomai, hanem egyszerű keresztények adták tovább a hitüket rokonnak, munkatársnak, barátnak. Embertől emberig terjedt, futótűzként. Ma sok keresztény meg sem próbálja hitét átadni, azt szinte szégyelli vagy magánügynek tartja. 

– Hogyan segíthetik ezt az ébredést a különböző lelkiségek, lelkigyakorlatok? 
– Az egyházi mozgalmak, közösségek az egyházunk nagy erőforrásai. Akik ezekbe a közösségekbe tartoznak, azok legtöbbször nagyon őszintén, hitelesen élik meg a kereszténységüket. A cursillo különösen is közel áll hozzám. Amikor az első cursillós hétvégén részt vettem, a három nap után azt éreztem, hogy egészen másképp látom a világot: szebbnek, értékesebbnek. Szinte a fákat, a felhőket is ragyogóbbnak láttam, még inkább az emberi arcokat, eseményeket. A cursillo nagyszerű felfedezései közé tartozik, hogy a kereszténység szívéről beszél: Isten szeretetéről. A cursillo háromnapos programjának gerincét világi keresztények tanúságtételei alkotják. A cursillo kis csoportokat, baráti közösségeket hoz létre. Megtanít arra, hogy a szeretet üzenetét szeretettel, barátsággal adjuk tovább. 

∗ 

Ha ránézünk az egyházmegye honlapjára, feltűnő, mennyi oktatási és szociális intézményt tartanak fenn. Köztük óvoda, általános iskola, gimnázium, technikum, kollégium, illetve idősotthon. Érezhető a cél, hogy ne csak a fenntartásuk legyen katolikus, hanem a nevelés, a szellemiség is. Azt is látni, hogy főleg a „két végponton” a gyermekeknél és az időseknél erősítették az egyházi jelenlétet. 

– Mi ezeknek a szerepe? 
– Manapság a gyerekek és a fiatalok, mivel a szüleik dolgoznak, napjaik nagy részét az iskolában töltik el. Rendkívül fontos, hogy milyen közeget nyújt a számukra az iskola. C. S. Lewis írta, hogy ha a gyermekeket kis hajókhoz hasonlítanánk, akkor manapság egy igen korlátolt nevelésben részesítjük őket. Azt tanítjuk, hogyan hajózz úgy, hogy ne ütközz a másikba. Légy toleráns, ne bántsd! Ez nagyon fontos és jó, de nagyon kevés ahhoz, hogy a hajózás jól sikerüljön. Ahhoz arról is kellene hallani a fiatalnak, hogyan hajózzon úgy, hogy az élete hajója el ne süllyedjen. Hogyan tud győzni a lehúzó erők, a szenvedélyek rabsága, az önzés, a megkeseredés, a harag, a rosszindulat felett. Hogyan tud úgy élni, hogy az élete hajója szépen tudjon siklani a vízen, hogyan tud szárnyalni, szeretni, bízni. A hajózáshoz azonban még ez is kevés. Ahhoz mindenekelőtt arról kellene hallania a gyermeknek, hogy van-e egyáltalán kikötő, és merre van. Az egész életnek van-e valami értelme, célja, távlata. Vagy a semmiből a semmibe tart? A létünknek különösebb oka nincs, az emberi gondolat és érzés az evolúció tévedéseként, véletlen mutációk és szelekció eredményeként született? Az emberi élet végén pedig mindaz, amit valaki fáradságosan, nagy szeretettel létrehozott, emlékek, élmények, kapcsolatok, mindez megsemmisül, megy a süllyesztőbe? 

Azt vallja, az egyházi iskoláknak a tudás mellett értékeket is át kell adniuk: életszemléletet, becsületességet, hazaszeretetet, a család értékét, a gyöngével való szolidaritás mentalitását, hitet és reményt. 

A legtöbb egyházi iskolában már az iskolaajtón belépve érződik egy többlet. Nemigen hallani csúnya beszédet, a gyerekek köszönnek, segítőkészek. Tapasztalata szerint óriási az igény otthonokra is. Nagyon sok idős ember szeretné az élete utolsó szakaszát – ha már intézményes segítségre szorul – olyan helyen eltölteni, ahol tudja, hogy szeretettel és tisztelettel veszik körül, ahol érzi a jóság, a hit, az imádság légkörét. 

∗ 

– Mostanában volt az első börtöncursillo (fogvatartottaknak szóló lelkigyakorlat) Szombathelyen, a püspök atyáról pedig köztudomású, hogy nagy szerepet vállal a cigánypasztorációban. Ezek a látszólag marginális területek miért jelentősek? 

– A romák helyzete természetesen nem marginális kérdés. Magyarország lakosságának mintegy 8-10 százaléka roma. Nem képzelhető el szép és élhető jövő, ha nem tanulunk meg egymást segítve, egymás jogait tiszteletben tartva, testvérként élni ebben a közös hazában. A romák felzárkózásának három fő oszlopa van: az oktatás, a munkahely és a szív. Égetően fontos volna minőségi oktatást és a romák számára elérhető munkalehetőségeket vinni az ország leghátrányosabb régióiba is. A felzárkózás folyamatában a legfontosabb hajtóerő a szív, a hit. Ezen a területen tud nagyon sokat adni a kereszténység, az egyházak jelenléte. A katolikus egyház országszerte 95 tanodában és nyitott házban ad a hátrányos helyzetű gyermekek számára családias légkörben tanulási és sportolási lehetőséget, a hátrányos helyzetű családok számára jogi és életvezetési tanácsadást, segítséget a munkahelykeresésben, tisztálkodási és mosási lehetőséget, a rászorulóknak élelmet, mindenekelőtt pedig szerető, befogadó közösséget és a hit erejét. 

– A fogvatartottak társadalomba való reinteg­ráció­jának segítése szintén égetően fontos feladat lenne. Sokan közülük úgy lépnek ki a börtönkapun, hogy senki sem várja őket, nincs hol lakniuk, a munkahelyek bezárulnak előttük. Ezért is kínálunk szállást azoknak a szabadulóknak, akiknek erre szükségük van, ezért segítjük őket a munkahelykeresésben, az első lépések megtételében a szabadulás után. 

∗ 

– Milyen egyházról álmodik, püspök atya? 
– Igyekszem minden erőmmel tenni azért, hogy a magam élete odaadott, hiteles élet legyen. Álmodom arról, hogy újra lesznek ragyogó családjaink, ahol természetes dolog a hűség, a gyermekáldás nagylelkű elfogadása, a családi imádság. Álmodom arról, hogy lesz újra sok olyan fiatal, aki magától értetődő módon az evangélium szerint él, és a hitét nem erőszakosan, de bátran és derűsen megvallja. Álmodom arról, hogy lesz sok olyan idős ember, akiből árad a remény, a hit fénye, a bölcsesség és a jóság. Álmodom egy olyan egyházról, amely kitüntetett szeretettel fordul a sérült, a szegény, a szenvedő felé. Álmodom egy olyan egyházról, ahol újra nagyon sokan az imádság, az Istennel való találkozás életadó forrásából táplálkoznak, ahol érződik a tekintetükön, a mozdulataikon keresztül is Isten békéje, jelenléte, a hit és a szeretet fénye.