Futballhangulatban

Maga a mélygarázs majdnem akkora, mint a Bozsik stadion: jó hatezer férőhelyes. Csak persze Kispesten székből van ennyi, Münchenben meg parkolóhelyből… Meg is telt rendesen, holott a parkolás cseppet sem olcsó: a stadionban legalább ötven helyen árulták a tíz euróba, mintegy 2500 forintba kerülő kártyát, amellyel az ember a sorompó legázolása nélkül ki tud hajtani a mélygarázsból. Mivel az aréna csak jó százötven méterre van a parkolótól, óriási volt a nyüzsgés, egymás mellett lépdelt kék és piros sálas szurkoló: bár az 1860 München és a Köln óriási rivális, valahogy senkinek sem jutott eszébe, hogy akár a garázs mélyén, akár a felszínen belekössön az ellenfélbe.
Hogy itt más a módi, arról már a bejáratnál megbizonyosodhattunk: összesen tizenkét kapu van – mármint a mozgáskorlátozottaknak. További tizenkettő a férfiaknak és újabb tizenkettő a nőknek, hiszen az udvarias motozás itt sem maradhat el. A motozást egyébként nem egybenyakú hústornyok végzik, akik nagyszerű kielégülést találnak a vékonydongájú tini szurkolók csontjainak megropogtatásában, hanem nyelveket beszélő egyetemisták. Mindent kamerák rögzítenek és mindent automata ellenőriz: még a meccs után is le kellett húzni a vonalkódos jegyünket, azaz nemcsak belógni, kilógni is lehetetlen…
A stadionban nincs koszos vagy letört támlájú szék, a mozgáskorlátozottak a második szint legjobb helyeit kapják, hat pályamunkásnak pedig csak az a feladata, hogy a bemelegítés, az első félidő és a meccs végén kis bottal visszatologassák helyükre a kirúgott gyeptéglákat. Huszonnégy nagybüfét számoltunk (nyolcféle kolbász, seregnyi szendvics, kis nassolnivaló), négy ajándékboltot, legalább ötven VIP-páholyt és szurkolónként két sálat. Az egyik drukkeren tizenhatot – de kiderült, nem sálárus, hanem divatdiktátor…
Mielőtt bárki elkövetné azt a meggondolatlanságot, hogy összehasonlítja a német meg a magyar futball-, illetve stadionhelyzetet, a végére tényszerűen csak annyit: az 1860 München–Köln 1­1-es találkozót ötvenezren látták. A Bundesliga kettőben.