Nagyipari csalás

Csak néhány példa az elmúlt évek terméséből. Ez a teniszben a legújabb és a leginkább megdöbbentő, hiszen úgy voltunk vele, hogy a futballtól senki nem veheti el a kétes dicsőségű „legpiszkosabb játék" címet. Míg a ’80-as években a magyar vagy olasz totóbotrány csak néhány tucatnyi ember magánakciója volt, ma már valóban ipari méretekben folyik a csalás – az európai futballszövetség tizenkét nemzetközi meccs (Eb- és BL-selejtező, UEFA-kupa-mérkőzés) ügyében nyomoz. Az internetes fogadóirodák elterjedésével hihetetlen mértékben megnőtt a lehetőségek száma: állítólag délszláv emberek állnak a piramis tetején, és ügynökeikkel egész Európát kézben tartják. Jó példa erre annak a magyar futballistának az esete, akinek egy németországi bevásárlóközpontban kergették a barátnőjét a nem a kívánt eredményt hozó meccs miatt. Azonban egyre több ország rendőrsége kezdett nyomozni a csalások miatt; éppen Németországban két és fél év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek egy játékvezetőt, aki saját és megbízói érdekei szerint vezetett mérkőzéseket. A forróvá vált talaj miatt egy úribb sportágra kellett váltani. Évekig sikerült úgy teniszmeccseket adni-venni, hogy semmi nem szivárgott ki a csalásból. A tenisztársadalomnak azonban mostanra elege lett, egyre többen jelentik be, hogy őket is megkeresték.
A baj csak az, hogy a szurkoló már nem hisz senkinek. Nem hisz a kézilabdázónak, hogy azért hagyta ki a ziccert, mert béna, és nem azért, mert lefizették. Nem hisz a futballistának, akinek csapata hátrányból fordítva győzött, mert azt gyanítja, hogy ezt is csak megrendezték. Nem hisz a teniszezőnek, hogy valóban meghúzódott a lába.
A szurkolókat megfertőzte a bizalmatlanság – és ezt már semmilyen razziával, lebukással, börtönbüntetéssel nem lehet kiölni.