Csúcsról a süllyesztőbe

Volna – ha bírja a lába. Ám a jelek szerint nem bírja, hiszen a négy évvel ezelőtt csúnyán megsérült, ám egy esztendő múlva a Bundesligában még néhány meccset játszott 49-szeres válogatott középpályás sehova sem kellett. Persze, a hivatalos magyarázat mindig úgy hangzott, hogy a klubok szerződést ajánlottak, ám azt Lisztes különböző okok miatt nem fogadhatta el – csakhogy a szurkolók pontosan látták, hogy ilyen lábbal már nem lehet futballozni.
Azaz lehet, de csak Magyarországon. Így Lisztes Krisztián pályafutása egyik legjobb döntését hozta, amikor úgy döntött, hogy nevelőegyesületében, a Fradiban fejezi be. Pontosabban levezet, hiszen nyilvánvalóan sosem lesz már belőle Bundesliga-szintű futballista, ám az is valószínű, hogy a tavaszi Ferencvárosban még meghatározó játékossá válik – sőt, feljutás esetén két-három évet elfutkározhat az NB I-ben is, de Kevin McCabe aligha őt szemeli majd ki egy sheffieldi próbajátékra.
Az pedig már az ő balszerencséje, hogy az elmúlt évtized legjobb magyar futballistájaként nem vihette többre. Dárdai Pál megragadt egy német középcsapatban, Szabics Imre a Manchesternek lőtt stuttgarti BL-góljai után eltűnt, Gera Zoltán évekre bebetonozta magát az angol másodosztályban. Lisztes azonban német bajnok volt, a Werder Bremen egyik legjobbja, és ha huszonnyolc évesen nem megy tönkre a térde a Bochum elleni bajnokin, akkor még lett volna két-három jó éve egy Európa-szerte ismert csapatban. Ehhez képest a karrierje úgy ért véget egy rossz mozdulat nyomán, hogy már akkor tudta, soha többet nem lesz belőle futballista. Kínlódott, szenvedett, járt orvosról orvosra, később csapatról csapatra, és mindenhol szembesülnie kellett a szomorú ténnyel, hogy vége. Nem lesz ebből német, angol, olasz, horvát vagy akár osztrák élvonal, nem lesz ebből több nemzetközi meccs.
Lisztes Krisztián az a magyar futballista, aki egy pillanat alatt került a csúcsról a süllyesztőbe. És pályatársaitól merőben eltérő módon még csak nem is okolható érte.