Sportnapló

Hát már ők is? Emlékszem, a nyugati szomszédainkkal kifejezetten bensőséges „sógorság-komaság” volt közöttünk, melyet némileg belengett a K. u. K. szivarfüstös szelleme. A II. világháború után – pontosan 1946. október 6-án – nem véletlenül éppen ellenük játszottuk az első válogatott mérkőzést az Üllői úti pályán, 30 ezer néző előtt. Győztünk 2-0-ra, de azért a későbbiekben is jöttek hozzánk zöld tiroli kalapban, arcukon önelégült, zsíros mosollyal – és mentek haza a vasfüggöny túloldalára legtöbbször kenterbe verve. Jött a Vacker, a Wienna, a Rapid, Illovszky Rudi bácsiék meg – az idén lett a Vasas ikonja 86 éves – jól elpáholták őket. De azért harag nem volt, holott a hidegháborús front két oldalán álltunk. Most megérkeznek a legújabb generációs „sógorok”, de nem tudjuk őket egy baráti koccintással fogadni. Pedig most már egy unióban lennénk, vagy mifene…
Az osztrákok (is) rendezték a labdarúgó Európa-bajnokságot nemrég, ahol meglehetősen haloványan szerepeltek a hazai kedvencek, mégsem volt nagyobb csetepaté, mint egy közepes törzsi háborúban, jóllehet, az egész kontinens ott sörözött Ausztriában. Most pedig ugyanazok az osztrákok jöttek volna hozzánk egy jó kis balhéra? Erre szokták azt mondani a rendőrségi kihallgatáson, hogy a dolog „nem életszerű”. Az osztrák újságok zokniba kötött biliárdgolyókról írnak meg viperákról cikkeznek, s arról, hogy ezekkel fegyelmezték a szurkolókat a biztonságiak. Akit már megcsapott a kigyúrt hazai rendcsinálók szele, az tudja, hogy az állítás nem állhat messze az igazságtól… Akármit is derít ki az UEFA vizsgálata, szívem vérzik ezért a régi szép sportbarátságért! Mellesleg mérkőzés is volt, a grazi 0-0-s döntetlen után a Honvéd 2-1-re kikapott idehaza, és a Sturm Graz jutott tovább.

Fazekas Róbert, az athéni olimpiáról doppingvétség miatt kizárt diszkoszvető ott lehet Pekingben. A MOB döntése, mely zöld utat biztosított számára, megosztotta a közvéleményt. Már megírtam az athéni olimpiai tudósítást éjszaka, szuperlatívuszokban dicsérve Annus Adrián kalapácsvetőt és Fazekas Róbertet, amikor szivárogni kezdtek a hírek, hogy talán mégsem tehetik a vitrinjükbe az aranyérmet… Újabb cikket kellett írni, egészen más hangnemben, dicsérő jelzők nélkül. Aztán azóta még jó néhányszor került a dobó a lapok sportoldalára. Következett az a keserves kínlódása, mellyel végül kivívta az olimpiai indulás jogát, miközben elmarasztalták erkölcsileg, hátrányba került szakmailag és ugyancsak megszenvedte az anyagi büntetést is. Mondhatnánk, magának kereste, vétett a szabályok ellen, és meg is bűnhődött érte.
De legyen-e számára megbocsátás? Kamuti Jenő, a MOB főtitkára nem örül a fejleményeknek, mert a nemzetközi fair play bizottság meghümmögte a dolgot. A T-Mobile, mint támogató, szintén aggályoskodik. Amerikában a doppingvétségek láncreakciója idején éppen a szponzorok voltak azok, akik rászorították a sportvezetést a keményebb fellépésre, és ha tisztult valamelyest a kép, az az ő érdemük is. Ha a T-Mobile „zéró toleranciát” hirdet, lelke rajta. Fazekasnak viszont a most elért szintet jó hat méterrel kell túldobnia Pekingben, hogy bizonyítsa, a doppinggyanú árnyéka nélkül is képes világklasszis eredményre!