Aranyhalak Biros hálójában

Nem túlzás, hogy a világ legeredményesebb vízipólósával válthatok szót az egri Bitskey uszoda lelátóján üldögélve. Biros Péter bombázott ugyanis a legtöbbször – összesen 13-szor – a hálóba a győztes magyar válogatott tagjai közül Pekingben. Beválasztották az olimpia All Star csapatába, nemrég pedig az Európai Úszóliga országai a voksok elsöprő többségével a kontinens legjobbjának kiáltották ki.
– Az olimpiai döntő előtt erősen koncentráltam, nehogy Kemény Dénes azt mondja, hogy a második hely megvan, mert akkor biztosan vesztünk – meséli. Nos, a szövetségi kapitány e félelemre is rátromfolt, mikor így szólt: az ezüstért le sem érdemes menni az uszodába… Nemcsak a szurkolók, de Biros is fellélegzett, hogy nem a szerbekkel játszottuk a finálét, ugyanis az a meccs inkább hasonlított volna háborúra, mint egy látványos, szép meccsre. Az amerikaiakkal szemben csak az volt a kérdés, hogy meddig bírják azt az iramot, amit a magyarok diktálnak. Szerencsére nem sokáig. Minap az egri színházban levetítették Biros Péter és Szécsi Zoltán, a város két díszpolgára kedvéért a pekingi döntő góljait. Akkor jutott Péter eszébe, hogy milyen jó lenne megnézni újra és újra ezt a sorsdöntő meccset. Főleg azzal a megnyugtató tudattal, hogy mindannyiszor mi nyerünk…
Hogy egy újabb leget mondjak, Biros valószínűleg az egyik legszerényebb pólós. Igazán a medencében érzi elemében magát. Csak megvillantja a tetovált jobb karját, és a szerencsétlen kapus máris megtudja, kivel áll szemben. Ösztönből játszik, vérében van a póló. Annak idején nem lépkedte végig a korosztályos válogatottak grádicsait, ahogy a csapattársai. Hét évig úszott, aztán kézilabdázott, de mivel nem akart középszerű játékos lenni, inkább visszatért a pólóhoz. Amikor a többiek már Pesten tanulgatták a vízilabda csínját-bínját, ő még a miskolci kamaszok csínyeivel boszszantotta a tanárokat. Megesett, hogy cimboráival suttyomban vettek egy Trabantot, megbütykölték, és azzal repesztettek, habár egyiküknek sem volt jogosítványa. Pétert iskolakerülés miatt eltanácsolták a központifűtés-szerelő szakmától, és végül a szerszámkészítésnél kötött ki. Aztán Egerbe került, s úgymond jó társaságba keveredett.
– Az idő múlásával lassan megértettem, hogy mire vagyok hivatott. Ott volt a tehetségem, edzeni pedig muszáj volt. Ahogy egyre jobb csapatba kerültem, egyre nagyobb célokat tűzhettem ki – magyarázza magától értetődően.
A szó szerint aranyos fiú életében a siker mellett mindig ott settenkedett a baj is: a 2004-es évről nemcsak a második olimpiai arany és nagyobbik fiának születése jut eszébe, hanem édesapja tragikus halála is. Idén pedig, miközben lázasan készült az ötkarikás versenyre, egy szerbek elleni edzőmeccsen kapott egy ütést a mellkasára. Orvosi vizsgálatok következtek, a felvételeken pedig jókora folt, egy ciszta sötétlett a szívén. Biros persze nem emiatt kezdett el aggódni, hanem amiatt, hogy a dokik esetleg nem eresztik el Pekingbe. Végül kiengedték, és ő nem szólt senkinek a problémájáról. A felesége izgult helyette, Péternek nem volt ideje ilyesmire. Neki csak a Csapat számított. Mindezért nemrégiben Fair Play-díjra javasolta őt a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége.
Egerben érzem otthon magam – feleli arra, vajon melyik város áll közelebb a szívéhez. Ugyan Budapest és Dobó városa is díszpolgárává választotta, ám a fenti nyüzsgés egyre jobban fárasztja. Erősen töpreng azon is, folytassa-e a válogatottban, hiszen a családdal már körülményes volna felhurcolkodni a felkészülési időszakokra. Vidéken még beszélgetnek egymással az emberek, mondja.
– Ha minden igaz, karácsonyra beköltözhetünk a most épülő egri házunkba, ahol végre lesz elég hely a két fiamnak, a négyéves Samunak és a kétesztendős Vincének a hancúrozásra – sóhajt fel. A saját fogású süllő mindenesetre már a fagyasztóban várja, hogy az ünnepi asztalra kerülhessen.
Miközben faggatom, Biros Péter végig szemmel tartja az órát, hamarosan ugyanis kezdődik az esti edzése a ZF Eger nemrég Magyar Kupát nyert gárdájával. Mivel a mellkasműtétből nemrég épült fel, csak ezután kezdhet igazán játszani. És egy csapatkapitány amúgy se hiányozhat a medencéből.