címke: Mozi

9 hónapja
Film Maraton Budapesten, CineFest Miskolcon és megannyi hazai fesztiválja van még a mozinak, a mozifilmeknek. Mindez azt mutatja, igény van rá, még akkor is, ha a mozi már régen nem az, ami egykor volt. Erről beszélgettünk Kurutz Márton filmtörténésszel, a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. Filmarchívum Igazgatóságának gyűjteményi és kutatási menedzserével.
2 éve
New York régen jobb volt. A lapokat művészek írták tele, az értelmiség uralta a várost. Ma már minden hanyatlik. Ma már New York legjobb része Philadelphia.
2 éve
SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT hozták létre a magyarfilmgyártás legendás telephelyét Budapesten, a Róna utcában. A Hunnia Filmgyár,majd a Mafilm műtermeiben korszakalkotó produkciók születtek, és ma is állandóan foglaltak a felújított stúdiók. B. Müller Magda standfotósként három évtizeden át örökítette meg a forgatások pillanatait, hatvan filmben dolgozott. A centenárium kapcsán feljegyeztük emlékezetes történeteit.
2 éve
26 filmet mutatnak be a szolnoki TISZApART moziban az október 12-én kezdődő IX. Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválon.
2 éve
A nyári uborkaszezon közepén került a mozikba a magyarul Ötven tavasz címre keresztelt francia romantikus vígjáték. A film kedves banalitásáról mi sem árul el többet, mint az eredeti francia cím, mely szolid egyszerűséggel az ötven fölött járó főhősnő nevét viseli: Aurore (Agnés Jaoui játssza). Ez a korosztály viszonylag ritkán jelenik meg témaként a filmvásznon, így ha még romantikát és nevetést is ígérnek hozzá, remélhetjük, hogy nem csak a klimatizált nézőtérért éri meg beülni a másfél órába csomagolt filmre.