Emberség, bátorság, szakmai hozzáértés
Életének 83. évében a napokban elhunyt M. Kiss Sándor Széchenyi-díjas történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár (Retörki) tudományos tanácsának elnöke, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja – közölte az intézet az MTI-vel. Évtizedekig nevelt ki történészeket, feltárta a Tóth Ilona-ügyet és kutatta az 1844–45-ös ellenállás, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc történetét.
Kép: M. Kiss Sándorra történésztársai, köztük több száz tanítványa is szeretettel emlékezik, Fotó: Darnay Katalin, Forrás: Szabad Föld
M. Kiss Sándor Budapesten született 1943-ban, majd 1967-ben magyar–történelem szakos diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 1990 előtt történész kutatóként és egyetemi oktatóként is dolgozott, az Antall-kormány idején volt osztályvezető a Művelődésügyi Minisztérium kabinetirodájában, majd a Miniszterelnöki Tanácsadó Testület kormányfőtanácsosa volt.
A vidék bölcsessége
„A harcoló Budapest mellett a fegyvertelen vidék is szinte soha nem látott csodát tett. Két-három nap alatt – mondhatjuk nyugodtan – az ország minden településén megfutamította az ÁVH-t, s feloszlatta a kommunista diktatúra alappilléreit, a helyi tanácsokat. Példátlan az, hogy minden előzmény nélkül megteremtette a vidék a maga demokratikus intézményrendszerét, a helyi önkormányzatokat. Ha volt – márpedig volt – a forradalomban csoda, a pesti srác Molotov-koktéljai mellett az a bölcsesség volt, ahogy a vidék napok alatt felépítette a maga országát. Kádárék ezt a bölcs bátorságot, ezt a kommunizmus elleni látványos népszavazást soha nem bocsátották meg a magyar vidéknek” – írta 2000 októberében a Szabad Földben M. Kiss Sándor, aki 2022-ben a a hetilapunknak így nyilatkozott: „Kétségtelen, hogy a fegyveres harcok nagyrészt Budapesten folytak, ugyanakkor, ha hihetetlennek tűnik is, és éppen a mi kutatásaink derítették ki, hogy amíg a közvélemény 4-5 sortűzről tud, addig 1957. január 13-ig összesen 81 ÁVH-s sortűz dördült el, döntő többségben a vidéki Magyarországon. És ezt tessék megérteni! Azt, hogy már október végétől vidéken folyt a véres megtorlás, ami bizonyítja, ez nem a párt, hanem a tömegek forradalma volt, amit azonnal meg akart torolni szovjet támogatással a hatalom. Ezért lövettek a békésen tüntető fegyvertelen emberek közé. Erre ne emlékeznének? Bármerre mentünk anyagot gyűjteni Tiszakécskétől Mosonmagyaróvárig, az ott élők azonnal sorolták a történteket.”
Részt vett az 1956-os forradalom és szabadságharc alatti sortüzek történetét kutató Történelmi Tényfeltáró Bizottság munkájában, 1997 és 2013 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézetének vezetője volt. 2013-tól a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum megalakulásától kezdve tudományos főigazgató-helyettes, 2021-től tudományos igazgató, majd 2022-től a Retörki tudományos tanácsának elnöke volt.
A tudományos munkássága mellett egyetemi hallgatók százainak segítette a pályáját, történészi munkáját. „Olyan irányadó óriás” volt, „akihez igazodni lehetett, utat jelölt ki” – emlékezett rá Őze Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem történeti intézetének vezetője, aki hangsúlyozta, hogy iskolát alapított. „Az 1980-as évek Eötvös kollégiumi generációjától kezdve harminc éven keresztül nevelt ki ma is a pályán lévő történészeket. Mindenki által becsült, emberséges, meghatározó tanáregyéniségként él az emlékezetben” – hangsúlyozta Őze Sándor, hozzátéve: „Mindenkire volt ideje, sokszor éjszakákba nyúló beszélgetésekre, nyári táborokban, intézeti kirándulásokon. Nem buktatott. »A hallgatót képezni kell, nem terrorban tartani« – volt az álláspontja. Módszert akart adni a XX. századi ismeretekhez, eligazodást a XXI. század mindent elöntő információáradatához tanítványai és a történettudomány számára.”
Golyó a közelben
„Ebben az országban életek százezrei mentek tönkre vagy nem teljesedtek ki, mert volt egy pillanat, amikor szinte az egész társadalom egyszerre mondta ki, hogy elég volt. Ezt az erkölcsi tartást – ’56 lényegét – kell őrizni magunkban. Annak idején, október 23-án délután éppen szenet lapátoltam le a pincénkbe. Aztán bementem a lakásba, és bekapcsoltam a rádiót. A következő élmény Beethoven és a golyók süvítő hangja volt. Aztán a tüntető tömeg látványa a győri börtön előtt. Mi is ott voltunk az emberek között az osztálytársaimmal. »Szabadítsuk ki a rabokat!« – hangzott a felkiáltás. Éppen akkoriban tanultunk az 1848-as szabadságharcról, Táncsicsot is kiszabadították, hát át tudtuk érezni a lelkesedést. Egy újabb kép és hang: golyók süvítése, de most nem a rádió szól, ránk lőnek. Ez önmagában is borzalmas élmény volt. Később, évtizedek elteltével, az iratanyagokat tanulmányozva döbbentem rá, hogy az egyik golyó – amelyet közvetlen közelről lőttek ki – egy tizenöt éves fiút sebzett halálra, tőlem vagy húsz méterre. Lehettem volna én is. Aki hallotta november 4-én a Nagy Imre-szózatot, nem felejti. És egy tárgyi emlék is eszembe jut ebből az időből: a fröccsöntött Kossuth-címer, amelyet a kiskabát hajtókája alatt hordtam még sokáig. Aztán a felejtés, a napi lét, majd tíz évvel ’56 után – éppen a Pap-per idején – nyolc-tíz Eötvös-kollégista gyűlik össze a Pilvaxban. Mindegyikünk felolvas egy Petőfi-verset. »Uraim – szól ránk a jóindulatú felszolgáló –, kicsit halkabban!«” – emlékezett vissza a forradalomra M. Kiss Sándor 2015-ben a Magyar Nemzetnek adott interjúban.
2000-ben a Magyar Érdemrend Tisztikereszt (Polgári Tagozat), 2013-ban a Magyar Érdemrend Középkereszt (Polgári Tagozat) kitüntetéssel, 2022-ben pedig Széchenyi-díjjal ismerték el kiemelkedő munkásságát. „Életműve bizonyítéka annak, hogy ma Magyarországon igenis létezik hiteles, a polgári értékrenden és a szubjektív felelősségen alapuló, nemzeti nézőpontú történeti narratíva; hogy úgy és olyannak láthatjuk a történelem eseményeit, mint ahogy azokat az események rendelkezésünkre álló tényanyaga, világossága mutatja. Mindez a szellemi akarás és kitartás talán szélmalomharcnak tűnt egy olyan korban, amelyben M. Kiss Sándor évtizedeken át tette a dolgát. Mindig úgy, ahogy azt a legjobbnak gondolta. A nemzetet és a magyar történelemtudományt szolgálta emberséggel, bátorsággal, hozzáértően, józanul és elkötelezetten” – fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Szembesülés – Válogatott írások 1974–2023 című, M. Kiss Sándor életművét tartalmazó, 2023-ban megjelent kötet ajánlásában.
Tóth Ilona ügye
1957. június 28-án végezték ki az orvostanhallgatót, Tóth Ilonát. Az ellene felhozott vád szerint a lány orvosi hivatásával visszaélve különös kegyetlenséggel meggyilkolt egy eszméletlen embert a Domonkos utcai szükségkórházban. „A rendelkezésünkre álló anyagokból számtalan bizonyítékot szedtünk össze, amelyek egyértelművé tették, hogy akkor, ott és úgy, ahogy a peranyagban szerepel, ez a gyilkosság nem történhetett meg” – fogalmazott a Magyar Nemzetnek M. Kiss Sándor 2007-ben a Tóth Ilona-ügyről – Kiss Réka történésszel közösen – írt könyv megjelenésekor.
