Tényleg soha többé?!
A második világháborúnak az 1945. augusztus 6-án Hirosimára, majd 9-én Nagaszakira ledobott amerikai atombombák vetettek véget. A japán vezetés öngyilkos elvakultságával szemben más hatékony megoldás nem mutatkozott, végeredményben a bombák életeket mentettek – ez az egyik álláspont. A másik szerint valójában nem volt szükség a pokoli fegyver bevetésére, az Egyesült Államok nukleáris egyeduralmának önző demonstrálása során ártatlanok ezrei haltak szörnyet vagy nyomorodtak meg. A vita éppen nyolcvan éve folyik.
Kép: Nukleáris fegyvert háborús körülmények között kétszer robbantottak fel, Fotó: Pictures from History, Forrás: Getty Images
Amerikai repülőgépek tűntek fel a japán nagyváros, Hirosima fölött 1945. augusztus 6-án reggel. Közülük az egyik B–29 típusú, Enola Gay nevet viselő bombázó alacsonyabbra ereszkedett, és „valamilyen tárgyat” dobott le. A város fölött 8 óra után 15 perccel és 17 másodperccel vakító, kékesfehér fény lobbant, majd mennydörgés következett, és az azóta elhíresült gombafelhő szökött az ég felé. A repülőgépen 9400 méteres magasságban oldották ki a Little Boynak (kisfiúnak) elnevezett, 17 ezer tonna TNT-vel egyenlő hatású atombombát, ami a föld fölött 600 méterrel robbant fel.
Az áldozatok számáról csak becslések vannak: a hirosimai emlékművön 61 443 név szerepel, élelmiszerjegyét 78 150 ember nem váltotta be soha többé, az amerikai felderítés 139 ezerre tette számukat.
A többség halálát nem a robbanás okozta, hanem az azt követő tűzvész, épületomlás és pánik. Sokan csak napokkal később, a hőhatás, a lökéshullámok, vagy a radioaktív sugárzás következtében, elképzelhetetlen kínok közepette vesztették életüket.
Az amerikaiak a Manhattan-terv keretében 1942 óta dolgoztak nukleáris fegyver előállításán. Erőfeszítéseik sikerrel jártak:
a szupertitkos új-mexikói Los Alamos Laboratóriumban, a Robert Oppenheimer fizikus vezette tudósgárda kifejlesztette az első bombát, és 1945. július 16-án végrehajtották az első, Trinity kódnéven emlegetett kísérleti atomrobbantást a szomszédos Alamogordo sivatagban.
A fegyver éles bevetését a második világháború végén még mindig rendkívül szívósan harcoló Japán ellen augusztus 5-én engedélyezte Harry Truman amerikai elnök, Hirosima után másodlagos célpontnak Kokurát és Nagaszakit jelölték ki.
Végül augusztus 9-én Nagaszaki városra dobták le a Fat Man (kövér férfi) elnevezésű atombombát, ez alkalommal mintegy 60-80 ezer ember vesztette életét. Az elsődleges célpontnak kijelölt Kokurát az mentette meg, hogy aznap felhő és füst borította.
Nukleáris fegyvert háborús körülmények között mindmáig csak e két alkalommal robbantottak fel.
Hat nappal később, augusztus 15-én Hirohito japán császár rádióbeszédben jelentette be a feltétel nélküli megadást. A döntésben az atombomba elrettentő hatásán kívül az is szerepet játszott, hogy augusztus 8-án a Szovjetunió is hadat üzent Japánnak, ezzel végleg kilátástalanná téve a további harcot. A kapitulációról szóló dokumentumot szeptember 2-án írták alá, ezzel a csendes-óceáni hadszíntéren is véget ért a második világháború.
A vita még napjainkban is folyik arról, hogy szükség volt-e Hirosimában, de főképp három nappal később Nagaszakiban is az atomfegyver bevetésére. Akadnak, akik szerint a második robbantás hadászatilag nem volt indokolt, mert a vészes üzemanyaghiánnyal küszködő japán hadvezetés a szovjet hadüzenet után már a megadás gondolatát fontolgatta. Szerintük az amerikai vezetés inkább az új fegyver lakott területre gyakorolt hatását akarta felmérni, és már a háború utáni erőviszonyokat szándékozott alakítani. Ezenkívül az amerikaiak bosszúérzetét fokozhatta a Pearl Harbor elleni, 1941 decemberében indított japán támadás is.
Mások szerint viszont a robbanások további súlyos véráldozatokat követelő hadműveleteket előztek meg, hiszen az amerikai hadsereg addig csak egyetlen japán területet, az alig ezer négyzetkilométeres Okinava szigetét foglalta el, ami két hónapot vett igénybe, és 12 ezer amerikai katona életét követelte. Az amerikai hadvezetés becslése szerint Japán teljes elfoglalása több százezer amerikai áldozattal is járhatott volna.
Nagyon valószínű, hogy az atombomba hatásának demonstrálása a Szovjetuniónak is szólt, és része volt a formálódó hidegháborús hatalmi játszmának (bár az amerikai atommonopólium nem tartott sokáig). Az bizonyos, hogy
az emberiség 1945. augusztus 6-án egy új korszakba lépett – ezt a napot a Béke Világtanács elnöksége 1978-ban a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapjává nyilvánította.
Rendre elhangzik, hogy „soha többé”, miközben az „atomklub” tagjai és a tömegpusztító fegyverekre ácsingózók megállás nélkül bővítik, tökéletesítik arzenáljukat…
Hibakushák szomorú vallomásaiA sugárfertőzés okozta károsodások miatt addig ismeretlen betegségek tűntek fel, a mai napig szedi áldozatait a leukémia, a „hirosimai rák”, és még ma is gyakran születnek gyermekek genetikai torzulásokkal. A túlélőknek Japánban külön nevük van, ők a hibakushák. Shizuko Mitamura történetére az 1945project.com internetes oldalon találtam rá, ahol túlélők vallomásai olvashatók. „Vastagbélrákot diagnosztizáltak nálam 39 éves koromban. Ekkor mesélt nekem a saját édesanyám arról, mi történt a bombázás napján. Hároméves voltam a bombázás idején, így nagyon kevésre emlékeztem (Nagaszakiban, a hipocentrumtól öt kilométerre tartózkodtak – a szerk.). Szerencsére legyőztem a betegséget, hogy 59 évesen méhnyakrákot diagnosztizáljanak nálam… A második legidősebb nővéremnél vastagbélrákot találtak, kétszer is. A harmadik legidősebb nővéremnél végbélrákot, ő 39 éves korában elhunyt. Ők mind a családom azon tagjai, akik ki voltak téve az atombomba robbanásának. Később az ő lányaik is 30-40 éves korukban távoztak el, agydaganat miatt. Az én lányom, Miwa 2010 júniusában, 39 éves korában hunyt el. Rákbetegségben, néhány hónap alatt elment. Csak az ő halála után meséltem el a családunk történetét.” |
