Vértanúság a vesztőhelyen

Barabás Miklós vértanúk arcképeit megjelenítő litográfiája, valamint az aradi Szabadság-szobor talán a legismertebb alkotások, amelyek 1849. október 6-ra emlékezve eszünkbe juthatnak. Emellett azonban számos más alkotás is emlékeztet minket a 176 évvel ezelőtti történésekre, legyen az utcanév, festmény, dombormű, emlékmű vagy éppen újságcikk. 

Teleki után október 6. 

„A Teleki Pál-utcát ezentúl Október 6. utcának nevezik" – tájékoztatott a Magyar Nemzet 1953. augusztus 30-án. A közterület neve 1874-től Bálvány utca – korábban 1807-től Nie­der­lags­gasse (magyarul Raktár utca), 1817-től Göttergasse – volt, amelynek klasszicista házait elpusztította az 1838-as árvíz, majd Hentzi ágyúinak 1849-es ostroma. Az utcát gróf Teleki Pálról 1941-ben nevezték el, majd 1953-ban kapta mai nevét, az aradi vértanúk kivégzésének emlékére. Az 1953-as névváltozásnak minden bizonnyal politikai okai is voltak, hiszen Teleki a Horthy-korszakban két alkalommal is betöltött miniszterelnöki tisztséget. 
Bár 1953-ig Budapesten október 6-ról nem neveztek el utcát, más településeken már létezett ilyen nevű közterület: így például a felvidéki Zsolnán, a délvidéki Kikindán és a Békés megyei Orosházán is volt Október 6. utca az 1940-es években. A Budapesti Hírlap 1899 augusztusában megírta, hogy Aradon „a város polgárai körében mozgalom indult meg, hogy az egyik utcát Október 6. utcának nevezzék el”, ám ez nem valósult meg. 

Elterül a gyásztér 

„Az Orczy-ház udvarán, abban a teremben, amely ma már a fejlődő fővárosban meglehetősen kiszorult a forgalomból, fekete gyászpompával körülaggatva egy érdekes és erővel teljes fiatal festő állította ki többévi művészi fáradságának szörnyűn vonzó, szörnyűn izgató gyümölcsét, az aradi vértanúk tragédiáját. A festő Thorma János, aki visszavonultságában egy rajongó lélek ihletével iparkodott megszólaltatni a vásznat. Óriási kép ez, nem tudom, 8 vagy 10 méter széles-e, de elterül a gyásztér rajta, amely magyar szívnek örökké emlékezetes” – írta az aradi vértanúk haláláról készült alkotásról 1896 áprilisában a Budapesti Hírlap. A lap a festményről azt is megjegyezte, hogy „abban az ádáz teremben úgy van ugyan ez a festmény, mintha tömlöcre lenne vetve”, hiszen „világos, hogy ezt a képet a mai viszonyok szerint ilyen célú középületeinkben kiállítani nem lehetséges”. 

Thorma János (1870–1937), a kép alkotója a nagybányai művésztelep alapítója és egyik mestere volt. Az aradi vértanúkról készült festményét az 1920-as években Klebelsberg Kuno kultuszminiszter megvásárolta az államnak. Napjainkban a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van, de a kiskunhalasi Thorma János Múzeum állítja ki és őrzi. 

Fekete domborművek 

Az aradi vértanúk kivégzésének 150. évfordulója alkalmából 1999. október 6-án adták át az aradi vértanúk emlékfalát Kiskőrösön, egy olyan domborműsorozatot, amelyen a vértanúk mellett megjelenik gróf Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök portréja is. „A kiskőrösi Aradi Vértanúk Fala, mely a Petőfi Sándor műfordítóinak a parkjában helyezkedik el, különös aurát tükröz. A művészek segítséget nyújtanak a múlt megértéséhez. A fehér falon elhelyezett tizenhárom fekete dombormű pedig kifejezi a gyász érzését, mellyel október 6-án a tábornokokra gondolnak az utódok” – fogalmazott a Petőfi Népe tudósítása szerint Csorba László történész 2019-ben Kiskőrösön, az október 6-i megemlékezésen.

Leomlottak a vászonfalak 

A Batthyány-örökmécses Budapesten, azon a helyen álló emlékmű, ahol kivégezték 1849. október 6-án gróf Batthyány Lajost, Magyarország első miniszterelnökét. A mécses egy bronz­tartóban elhelyezett, bíborszínű üvegpohár belsejében található, amely egy három lépcsőfokos talapzaton nyugszik. A lámpás 180 centiméter magas és négy lábon áll. Az emlékmű felállításáról a főváros 1905-ben döntött, a tervpályázat – amelyet 1906-ban írtak ki – nyertese Pogány Móric építész lett. Az első világháború miatt elhúzódott a megvalósítás, azért azt 1926. október 6-án leplezték le. Az eseményen Lebó István, az utolsó élő 1848-as honvéd is jelen volt. 

„Ez az első emlékmű a szabadságharcról itt a főváros egyik terén. Többek között azt is hirdeti, hogy vannak még fegyvereink, amelyeket még nem ragadhattak ki a kezünkből. Ilyen fegyvereink államférfiaink példaképei és nagy művészeink lelkesedése” – fogalmazott az ünnepélyes avatáson az Est tudósítása szerint Liber Endre fővárosi tanácsnok, aki beszéde után engedélyt kért Horthy Miklóstól, hogy az örökmécsest leleplezhesse. „A kormányzó intett fejével, mire lassan leomlottak a vászonfalak és a ragyogó őszi napsütésben kibontakozott a gyönyörű örökmécses” – írta meg a napilap. 

Érettünk haltak 

Október 6. ötvenedik évfordulóján a magyarországi lapok is sorra megemlékeztek az 1849-es kivégzésekről. „Az aradi vesztőhelyen ment végbe a modern magyar nemzet megváltásának a misztériuma: a megöletettek teste és vére a nemzet jogainak testévé és vérévé leve. Szobrászok, versköltők, festő és egyéb művészek birodalma a Tizenhármak sorsa. A művész nemzedékről nemzedékre a nemzet e dicsőségéhez fog zarándokolni, hogy magának szakasszon belőle babért s új, vértelen dicsőséggel tetézze a nemzetét, a vértől csepegőt” – írta a Budapesti Hírlap hosszú vezércikkében. 
A napilap szerzője a vértanúkkal kapcsolatban hangsúlyozta: „Iszonyú volna felejteni, vagy csak nem is ünnepelni azokat, akik érettünk haltak bitófán borzasztó halált. Inkább melléjük feküdni, semmint elfelejteni őket! Nekik megmaradna a vértanúság dicsősége a nemzetek tudatában, ránk pedig, ha elfelejtenék őket, ránk szállana a szégyen és megvetés, amelyet nekik szántak, midőn megbecstelenítő bitóra ítélték őket. Örökkön örökké a magyar nemzeti história szentjei között fog az ő nevök tündökleni.”