Tejes és tápos gyerekek (1.)

Pár évvel ezelőtt az újdonsült anyukák még 4-5 napot töltöttek a kórházban – mondja Jezsoviczky Sarolta tanítónő, egy szoptatási csoport vezetője. – A tejbelövellés ott érte őket, odabent találkoztak az ezzel járó problémákkal. Most két vagy három nap után hazadobják a kismamákat, bár sokszor még nincs is tejük. Ugyanakkor a kórházból addig nem merik kiengedni a babát, amíg – úgymond – nem teljesít. A baba, amikor megszületik, rendelkezik valamennyi tartalékkal. Akár a testsúlyának tíz százalékát is elveszti, amíg az anyukának elindul a teje; ez teljesen normális. De manapság nincs idő megvárni, hogy lesz-e tej, ezért a testsúlycsökkenést tápszerrel megállítják. Amikor útjukra bocsátják a kismamákat, nagyon sokuknak a kezében ott a tápszer, végszükség esetére. És hazamennek, sír a gyerek, a tápszer meg ott van a polcon…

Nem lehet eléggé hangsúlyozni az anyatej szerepét a babák fejlődésében: a tápszerek mellőzése a gyereket egy sereg későbbi betegségtől kíméli meg. A legtöbb kismama gondolatai a terhesség alatt nem jutnak túl a szülésen, így kimerült és érzékeny állapotban kell szembesülniük azzal, hogy az igazi problémáknak ez csak a kezdete. Minden anyuka a legjobbat kívánja a babájának, azonban tejük csak később lesz, és gyakran senki nem szól, hogy ez természetes. Az ebből fakadó szorongás pedig akadályozhatja a tejtermelést. Ráadásul a szoptatási problémákra ismert megoldások – tápszer, cumi, bimbóvédő – inkább rontanak a helyzeten, és a végleges tápszeres kiegészítés irányába sodorják az anyukákat.

A kismamák felkészítése elsősorban a védőnő feladata lenne. A kórházak a meglehetősen kisszámú személyzet mellett elsősorban arra koncentrálnak a szülés után, hogy a gyereken minden szűrővizsgálatot elvégezzenek, és úgy engedjék haza, hogy biztosan ne éhezzen. Igyekeznek a szoptatásban is segítséget nyújtani, de erre meglehetősen kevés idejük marad. Az eleve meglévő, illetve a bekövetkező szoptatási zavarokat a védőnőknek kellene helyrehozniuk. Ez persze macerás, ráadásul az anyukával való konfliktussal járhat, sőt a védőnők idősebb generációja az egész kérdést nem is tartja különösebben fontosnak. Bár Magyarországon az anyukák több mint 60 százaléka szoptatja gyermekét, ez meglehetősen kevés ahhoz képest, hogy mennyit maradnak otthon a babával.

A civil szférában az úgynevezett szoptatási csoportok segítenének felkészülni a gondokra, csakhogy az anyukák többségének fogalma sincs arról, hogy egyáltalán fel kellene készülni valamire, ráadásul a hivatalos intézményrendszer is javarészt túlbuzgó amatőröket lát a csoportokban. Szóval vagy a szándék hiányzik, vagy a szakértelem.

A civilek azt hányják az intézmények szemére, hogy miközben létszámhiánnyal küzdenek, a felajánlott segítséget – mondjuk napi egy szoptatási bemutatót – nem fogadják el. Ráadásul a szoptatási anyacsoportok szerveződése is esetleges, már a vidéki nagyvárosokban sem találunk feltétlenül ilyet.