Jaj, kígyó van a kertben!

A vízisikló kígyó ugyan, de az emberre nem veszélyes. Fejének két oldalán, hátul félhold alakú, színes mintázatot visel, amiről könnyű felismerni és egyúttal megkülönböztetni a veszélyes viperától. Átlagos hossza 70-80 centi, a nőstény valamivel nagyobb. Fürge kígyómozgással csúszik szárazon és vízen egyaránt. Főként nappal aktív, ekkor vadászik: halak, békák alkotják a menüjét. Zsákmányát nem fojtja meg (mint sok más kígyóféle), hanem elevenen kebelezi be.

A vízben fejét kiemelve úszik, s villámgyorsan képes eltűnni a parti nádasban. Sajátos védekezési módszere, hogy kritikus helyzetekben halottnak tetteti magát: a hátára fordul, a száját kitátja, s ha megállunk mellette, hosszú ideig mozdulatlan marad. Aztán egyszerre csak hopp, megelevenedik, és behúz a nádasba. Ha megfogjuk, nem harap, de az efféle találkozásunkat bűzös váladékának ránk fröcskölésével teszi emlékezetessé. Egyébként pedig védett, eszmei értéke tízezer forint. Mégis sokan pusztítják oktalan félelmükben, főként, ha lakott területen, a kertben teszi tiszteletét. De a vizek szennyezése, a vizes élőhelyek pusztulása sem tesz jót az állománya növekedésének.

A vízisikló tavasz végén, nyár elején párzik, de a nőstény csak a nyár második felében rakja le 15-30 darabból álló tojásfüzérét (mivelhogy az egyes tojások a végüknél összetapadnak). Rendszerint rothadó növénykupacot, komposzthalmot választ (mert a bomlási folyamatok hőtermeléssel járnak), ezekből októberben kelnek ki a legfeljebb 15 centis siklópalánták. A telet a vízisikló-nemzetség a szárazon vészeli át – valami háborítatlan, fagymentes zugot keresve, s megbújva a sűrű növényzet védelmében.