Ha pipálnak a halak - a feldolgozatlan trutyitól nem csak az ember irtózik

A csatornában lévő víz, melyet szemlélek, nem halott, ez kétségtelen. A tetejét ugyanis a legtöbb helyen vastagon békalencse borítja, pedig az élet jele. Ami azonban jó a zöld szőnyeget alkotó növényzetnek, az nem jó a benne élő halak és más vízi élőlények egy részének, mivel a fénytől és az oxigéntől elzártan elpusztulhatnak. S persze nem jó a horgászoknak sem, mert még a horgot sem tudják tisztességgel bedobni.

– Valamikor nagy volt itt az élet – kalauzol levélírónk. – Tucatjával jártak ki a horgászok. Ma meg… – legyint. – De lehet, hogy jövőre már én sem váltom ki az éves bérletet.

A horgász meggyőződése, hogy a gondot a mezőgazdasági vegyszerek, vagyis a növényvédő szerek és a műtrágya mértéken felüli használata okozta. Az idei, szinte folyamatos esőzések miatt a határból a csatornákba mosódott a kemikália, ami aztán nem kímélte a csatornák élővilágát.

– Ez igaz lehet, ám nem egyetlen oka a halak pusztulásának – árnyalja a képet Tóth István, a 26 ezres tagsággal büszkélkedő, kétezer hektárnyi vízfelületet gondozó Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség ügyvezető igazgatója, akit a szövetség impozáns székházában kerestem fel.

Kezdjük a természetes halpusztulással. Ez elsősorban tavasszal, a vizek melegedésekor szembetűnő. Ilyenkor a busák tetemei riaszthatják el a vizek partjait felkeresőket, hiszen ez a hal olykor szinte embernagyságúra is megnövekedhet. Planktont fogyasztó vízi lényekről van szó, melyeknek Magyarországon a termetességük miatt nincsenek természetes ellenségei. Téli vermeléskor elsősorban az idős, végelgyengült példányok szenderülnek öröklétre. Tavasszal, a víz hőmérsékletének emelkedésekor a tetemekben bélgázok termelődnek, így a busahullák a felszínre emelkednek. A horgászszövetség ezeket összegyűjti, és nem kis pénzért a solti fehérjefeldolgozóba szállíttatja.

A halpusztulások másik komoly oka az ember gondatlansága. Tóth István horrorisztikus történeteket mesél bizonyos környékbeli nagy cégekkel vívott küzdelméről, hogy véletlenül se engedjék a csatornákba a mocskukat. Az egyik például a gyártási folyamatban keletkezett sós víz szabadjára bocsátását tervezte – ami nagyon káros lenne a vízi világra –, de ettől végül a környezetvédő horgászok nyomására elállt. Több alkalommal is felhívták a figyelmet az egyik szennyvíztisztító műszaki hibájára, mert a feldolgozatlan trutyitól nem csak az ember irtózik, de a halak sem szívelik. S bármennyire megdöbbentő, a vétkes nem sűrű bocsánatkérések közepette javította ki a hibát és térítette meg az általa okozott természetpusztítást, hanem még neki állt feljebb. Az ügyészség a horgászoknak adott igazat, akiknek azonban még meg kellett küzdeniük a hatóságokkal is, amelyek az ilyen esetekre tartogatott egyedi határértékek kijelölésével védték a vétkest.

Sajnos nem csupán némelyik nagy cég nincs tekintettel a vizek élővilágának igényeire, hanem azok a polgártársaink sem, akik a kommunális és egyéb hulladékuktól az árokpartokon, csatornaszéleken szabadulnak meg. A szövetség eredményeit taglaló kiadványban közölt képeket nézegetve győződöm meg arról, hogy a természetszerető horgászok teherautónyi hulladékot gyűjtöttek a vizek partjain.

De mi a helyzet az olvasónk által is jelzett halpusztulással?

– Ez ellen sajnos keveset tehetünk – állapítja meg Tóth István. – Jól gondolja horgásztársunk, ez esetben vélhetően egyrészt valóban az intenzív mezőgazdálkodás által okozott halpusztulással állunk szemben. Ugyanakkor a vízbe mosódik a szerves anyagokban gazdag humusz is. Volt olyan időszak a közelmúltban, amikor 17 napig esett az eső. A humusz bomlása oxigénelvonással jár, a halak pedig fulladoznak, fejüket a vízből kidugva pipálnak – ha ugyan el nem pusztulnak.