Türelmet kér az avokádó

A legáltalánosabb recept: a kikanalazott avokádóhúst fokhagymával, apróra vágott vöröshagymával, sóval, borssal, kevés tejföllel és citromlével pépesítjük, majd pirítósra kenjük.

A vajhoz hasonló állagú, enyhén dióízű, sárgásfehér terméshús olyan fehérjékben, olajban és telítetlen zsírsavakban gazdag, melyeket könnyen és jól hasznosít a szervezet. Emellett A-, B-, C- és E-vitamint is bőven tartalmaz, de igen sok benne az ásványi só is, különösen a kalcium és a magnézium. A szív- és érrendszeri betegségeknek kiváló ellenszere, rendszeresen fogyasztva az ízületi gyulladások egyik legjobb gyógyszere. A betegségben legyöngültek, alultápláltak számára pedig egyszerűen csodaszer, hiszen a természetes növényi zsiradékok emésztése és beépülése a szervezetbe sokkal könnyebben és kevesebb energiával megy végbe, mint az állati zsiradékoké.

Mindez azonban csak az érett és nyers termésre igaz, mert az éretlen megfájdítja a gyomrot, megfőzve pedig megkeseredik.

Tekintve, hogy az avokádót a trópusi-szubtrópusi tájakon termesztik, nagy utat kell megtennie, amíg hozzánk érkezik. Ezért éretlenül, pontosabban mondva szedési érettségben gyűjtik, mert így jól szállítható. Rendszerint ekképpen találkozunk vele a piacon, ezért legtöbbször nekünk kell otthon szobahőmérsékleten – olykor egy-két hétig is – utóérlelni, hogy fogyasztható legyen (az érett termés puha). Ez az utóérlelés türelemjáték (akárcsak a téli körtéké), de megéri.

Persze akad arra is példa, hogy két hét után fölvágva kényszerérett, penészes gyümölcsöt kapunk, aminek leggyakoribb oka: olyan éretlenül szedték le, hogy már képtelen utóérni. Az ilyen termés kidobott pénz. Ezt elkerülendő lehetőleg azokat a gyümölcsöket válasszuk, amelyek mélyebb, sötétebb színűek, mert ezeknél feltételezhetjük, hogy már az utóérés valamilyen fokán tartanak (s remélhetjük, hogy az majd folytatódik). Persze tökéletes garancia nincs; egyesek szerint a kínált fajták közül a sötétzöld színű, körte alakú és rücskös felületű avokádók érnek be a legmegbízhatóbban.