Kertésznaptár: Igazítsuk zölden

KERTÉSZNAPTÁR (május 13–19.) - Most még jól áttekinthető fiatal gyümölcsfáink koronája, s ha azt látjuk, hogy nem úgy formálódik, ahogyan szeretnénk, mértéktartó és körültekintő zöldmetszéssel igazíthatunk rajta.

Zöld FöldValló László2016. 05. 13. péntek2016. 05. 13.
Kertésznaptár: Igazítsuk zölden

A legfontosabb ilyenkor a vázágak, illetve vezérvesszők továbbnövekedését biztosító, legkedvezőbb helyzetű hajtások kiválasztása (hiszen ezek lesznek az alapjai a jövendő erős koronaváznak), illetve az ezekkel versengők eltávolítása. Gyakori, hogy a végálló rügy, amelyre a fás metszésnél alapoztunk, nem hajt ki. Ilyenkor az alatta lévők egyikét kell vezérhajtásnak kineveznünk (a továbbnövekedés szempontjából legjobb helyzetűt), míg a mellette (alatta) lévőt pedig tőből eltávolítanunk. De az is elég, ha a versenytárs csúcsát visszacsípjük.


- A sövényművelésű málnásban távolítsuk el tőből a soron kívül (illetve a két sor között) fejlődött sarjakat, ha azok elérték a 10 centis magasságot. Fontos, hogy sövényünket tartsuk keskenyen, azaz a szélessége 40, de legföljebb 50 centi legyen, mert az ennél szélesebb már túlzottan besűrűsödik. A sarjakat a soron belül is meg kell ritkítanunk, ha elérték a 20-30 centis magasságot. A beteg, satnya sarjakkal kezdjük, ezután ritkítsuk meg az erőteljeseket, előnyt adva a gyökérsarjaknak. A munka végén 10-15 fejlett sarj maradjon négyzetméterenként.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek