Ki a nagyobb harkályéknál?

Közöttük a legnagyobb termetű a Mexikóban élő, csaknem hatvan centi magas csᬠszárharkály, amely napjainkban már sajnos a kihalás szélére jutott. A legkisebb pedig a trópusokon élő, a kolibrinál alig valamivel termetesebb változat. Valamennyi faj jellegzetessége a kemény faroktoll, amellyel a madár megtámasztja magát a fán, valamint a hosszan kiölthető, lapos, vékony nyelv, visszahajló kampókkal a végén, amivel a kéreg alól húzza elő az élősködőket. Különleges képességük, hogy gyorsan, hosszú ideig és nagy erővel képesek csőrükkel üreget vájni a fába táplálékszerzés vagy odúkészítés céljából. (E téren a fekete harkály az egyik csúcstartó: naponta akár tizenkétezerszer is képes a fába csapni anélkül, hogy agyrázkódást kapna.) Nemcsak mint a beteg fák „doktorai” hajtanak hasznot a rovarok és lárvák pusztításával, de odúkészítő munkájuk is pótolhatatlan, hiszen így lakóhelyet teremtenek sok más madár (mint például a szalakóta, a kék galamb) és kis emlős (mókus) számára.

Hazánk legnagyobb termetű fadoktora a fekete harkály, hossza a fél métert is meghaladhatja. A teljes öltözete fekete, csak a feje teteje vörös. Legszívesebben az öreg erdőket lakja, de napjainkban már a ligeterdőkben, parkerdőkben is előfordul. Nagyméretű, ovális nyílású odút készít a nagy fák magasában, fészekalja 4-5 tojásból áll. Legkisebb harkályfélénk a verébnyi méretű kis fakopáncs, amely az elegyes erdőket, tölgyeseket, folyóártereket, ligeterdőket kedveli, különösen azokat a részeket, ahol sok a száraz ág. A hím fejtetője vörös, a tojóé fekete. Legfőbb tápláléka a lepkelárva és a levéltetű. Odú¬ ját maga készíti, fészekalja 5-6 tojásból áll. Télen gyakrabban láthatjuk, olykor meglátogatja a madáretetőket is. Hazánkban mindkét faj védett, eszmei értékük 50 ezer forint. Állományuk helyzete megnyugtató, a fekete harkály népessége mérsékelt növekedést mutat.