Letűnt cédruserdők

Nos, a legendás libanoni cédrusfa is azon növények közé tartozik, amelyekkel különösen kíméletlenül bánt el az emberiség. Háromezer évvel ezelőtt még összefüggő cédruserdők borították az Észak-Afrikában 2400 kilométer hosszan elnyúló Atlasz-hegységet, továbbá Kis-Ázsia és Törökország nagy területeit. Az ott lakó népek hamarosan fölfedezték az értékeit és rávetették magukat. Az eredeti termőhelyén gyakran negyven méterre is megnövő, impozáns látványt nyújtó cédrus gyantás fája hajóépítésre kiváló, emellett különlegesen szép mintázatú. Nem véletlenül vágták gátlástalanul az ókorban a Földközi-tenger népei (egyiptomiak, punok, görögök, rómaiak), hogy tengeri hajóhadakat ácsoljanak belőle. A Bibliából is ismert, Salamon király idejében épült jeruzsálemi templom oszlopai és teljes belső burkolata is ebből készült (valamint az ezt követően emelt királyi palota is). De nem kímélték a törökök sem, akik az első világháború időszakában vágták számolatlanul, hogy fáját a gőzmozdonyaikban égessék el. A lassan növő cédrussarjak nem voltak képesek megvédeni a talajt a pusztulástól (eróziótól), így a kiirtott erdők helyén ma már csak kopár fennsíkokat, sziklagyepeket találunk. Különösen fájó a hiány Libanonban (a cédrus az állam jelképe, a zászlaján is látható), ahol alig tízhektárnyi erdő maradt a hajdani sok tízezerből. (Képünkön egy ilyen példány látható.) Az észak-afrikai Atlaszhegységből származó atlaszcédrus terebélyes, olykor 40 méter magas fává fejlődik. Kerti változatai között a Cedrus Atlantica glauca az egyik legszebb, amely védett fekvésben, kiegyenlített vízellátás mellett nálunk is szépen fejlődik. (A meszes talajt is tűri.) A nagyobb, mediterrán hangulatú kertek egyedülálló dísze.

FOTÓ: SHUTTERSTOCK