Kövessük mi is a piros csigát!

Elvben egyetértünk azzal, hogy jólesik lassítani, megélni a pillanatot, miközben ezernyi sürgetésre, nógatásra kell nemet mondani. Egy szombat délelőtt magam is lazítani vágytam, így meglátogattam a Slow Market névre hallgató új piacot Egerben. Amikor megláttam a mozgalom jelképét, a piros csigát, behúztam a féket…

– Már három évtizede működik e mozgalom, amellyel külföldön találkoztam először. Többről szól, mint az ízekről. Életünk számos területét átszövi, így az étkezést, a borfogyasztást, az utazást, sőt a művészeteket is – mondja Szekeres Diána, a Slow Living Hungary alapítója. Az sem véletlen, hogy egy boroshordó mellett beszélgetünk, aminek a tetején remek piemonti pörkölt mogyoró kínálja magát. Így ugyanis a kóstolgatók összehasonlíthatják az eredeti csonthéjas, illetve a belőle készült krém ízét a boltiéval.

A lassítás mellett az is cél, hogy felfedezzük a természetes, adalékmentes élelmiszereket, és előnyben részesítsük a helyben termelt alapanyagokat. Az Egerből indult, s immár országossá terebélyesedő mozgalom azon dolgozik, hogy az emblémájuk, a piros csiga ismert áruvédjegy legyen.

– Új, divatos, a fiataloknak szóló mozgalmat indítottunk immár itthon is. Ezért tartottunk úgynevezett ízórákat diákoknak a budapesti Gourmet Fesztiválon, illetve óvodásoknak Füzesabonyban. Minél korábban ismerkednek meg a gyerekek a természetes ízekkel, annál inkább megkedvelik azokat – magyarázza Diána. Külföldön is megjelentek már: az egri, a mátrai és a szekszárdi régiót mutatták be egy torinói kiállításon, ahol a magyar stand volt a legnépesebb.

Az egri élménypiacon, amely minden hónap egy-egy szombatján várja a vevőket, magunk is komótosan kóstolgattunk és nézelődtünk. A noszvaji asszonyok hajdan nem is hallottak a slow-mozgalomról, mégis rászánták az időt a szilvalekvár készítésére.

– A csigalassúság rólunk szól. Tizenkét órán keresztül főzzük üstben, cukor nem is kell hozzá – magyarázza Bodnár Erzsike az Egerhez közeli Noszvaj kincsének számító szilvalekvár receptjét. A gyümölcsöt leszedik, megmossák, majd faggatják, azaz magozzák: ez mind aprólékos, figyelmet igénylő tevékenység, nem lehet vele kapkodni. S aki utána fél napig áll a 70 literes üst mellett, melyben addig bugyog a forró lekvár, míg a gyümölcsmassza a kétharmadát elfövi, nem vádolható azzal, hogy elsietné a dolgokat. Hasonló a helyzet a hecsedlivel is, igaz, azt „csak” 6 órán át főzik, mielőtt üvegbe töltenék, de előtte kétszer passzírozzák, előbb nagylyukú, majd sűrű szitán.

A lassítók immár 140 országban jelen levő mozgalma becsben tartja a helyi értékeket, a minőséget és a fenntartható fejlődést. Arra tanítja már a gyerekeket is, hogy nézzék meg, mit vesznek le a boltok polcairól. Ha ezt sikerül felkapottá varázsolni, akkor mindenki jól jár. Többről szól, mint pusztán az étkezésről: életmód, amely az élményközpontú emberek közösségét is jelenti, akik a világban bárhol egymásra ismernek. Reméljük, a mozgalom nem csigatempóban terjed majd tovább…