Szélesre tárt lélekkel

Legendás bogárhátú Volkswagen kocsijával járta a magyar vadont. Kezében fényképezőgéppel, vállán fegyverrel, terepen és vadászat idején. Zöld kalapban, természetvédő ösvényeken járva, trófeákkal beszélgetve, őszi vizeken, vadludak országútján, amerre a madár jár. Élő múzeumokban, a természet szolgálatában, a nagy parancsnak engedelmeskedve. A natúra törvényeinek érdekében. 

Sterbetz István (1924–2012) ornitológusról, a Magyar Madártani Intézet egykori igazgatójáról szól a fáma. 

A neves szakemberről Faragó Sándor erdőmérnök, vadbiológus, egyetemi tanár írt könyvet. Jól dokumentáltan, témáját aprólékos tervszerűséggel kidolgozva. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjához méltón. Aki gazdag bőséggel tárja elénk egy nagy egyéniség, egy fáradhatatlan tudós életművét. A szépségre vágyó olvasó igényeit is kielégítve, jól illusztrált mondanivalóval. Számos képpel, rajzzal, ábrával. 

Ahogy e mű Előszavában Tirják László fogalmazott: „Mindenkinek csak ajánlani tudom a kötetet, amely nem egy száraz életrajzi összefoglaló, hanem sokkal több, ez egy teljesen más műfaj, egy mély, személyes kapcsolaton alapuló, lélekkel átitatott életrajzi munka.”

Így is van, ahogy azt a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója találóan szavakba foglalta. Hiszen ez a tetszetős küllemű opusz tartalmas pálya szerteágazó lombozata közé férkőzik. Külön fejezetet szentel főhősünk madártani intézetben töltött esztendeire. Ez az ornitológiai központ volt az, mely munkába állította e sorok írójának ükapját, mint hazánk első természetvédelmi őrét a volt vörsi halászmester, Gulyás József (1872–1954) személyében. 

Sterbetz István erről szólt A Madártani Intézet természetvédelmi tevékenysége című írásában, mely az 1993-as Aquila-évkönyvben jelent meg: 

„A területek védelmének intézeti vonatkozásaiban emlékezetes dátum az 1924-es esztendő, amikor külföldi pénzadománnyal a Madártani Intézet állományába tartozó kócsagőrt alkalmaztak a Kis-Balatonon. Talán ezt a lépést tekinthetjük az első, intézményhez kötött természetvédelmi kezelési tevékenységnek az ország területén!” 

Faragó Sándor munkáját Sterbetz István emlékezetének számbavételével zárja. Felemlítve könyveit, sok száz tudományos és ismeretterjesztő cikkét, filmjeit. S hivatássá emelkedett gyakorlati értékvédelmét. A szavakon túli tetterőt: „Kitartó, koncepciózus és tudományosan megalapozott ténykedésének gyümölcse lett a Sasér, a Pusztaszeri és a Mártélyi Tájvédelmi Körzetek, Kardoskút, Tótkomlós-Pitvaros, a Tatársánc, a Szabadkígyósi és a Dévaványai Tájvédelmi Körzetek, a Túzoktelep, a Körösvölgyi Természetvédelmi Terület – tehát a későbbi Körös-Maros Nemzeti Park egységeinek – védetté nyilvánítása. Mindezek okán bátran nevezhetjük Sterbetz Istvánt a dél-alföldi természetvédelem Atyjának.” (Faragó Sándor: Szélesre tárt lélekkel. Sterbetz István élettörténete. Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, Szarvas, 2024.)