Liptai Klaudia őszinte vallomása

Megvallom, az utóbbi hetekben már kezdett az agyamra menni, hogy Liptai Klaudia és Gesztesi Károly színművész házaspár párkapcsolati válságától hangos a magyar sajtó.

BulvárBalogh Mária2009. 07. 28. kedd2009. 07. 28.
Liptai Klaudia őszinte vallomása

Egyes napi-, és heti lapok szalagcímekben vájkáltak magánéletük legintimebb titkaiban, vagy vélt titkaiban. Tollforgatók, lesifotósok hada üldözte a házaspárt és kislányukat, kelletlen írásaikkal, fotóikkal, anélkül, hogy az érintetteket megkérdezték volna. Mindenki mindent jól tudott a nevük elhallgatását kérő színészkollégáktól, szomszédoktól, barátoktól. A jobb érzésű emberek már csak legyintettek, ha a Liptai- Gesztesi házaspár műbalhénak tűnő, szenzációhajhász ízű ügye címlapra került.

Aztán Liptai Claudia a TV2 Napló Extra legutóbbi műsorában erőt vett magán, s vallott a keserű múltról és jelenről. Úgy érezte, elérkezett az idő, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba. Tette ezt úgy, hogy őszintesége a visszájára is fordulhat.

Az eddig kissé okoskodónak, olykor túl harsánynak tűnő Liptai Claudia egy másik, végtelenül szimpatikus arcát ismerhették meg a tévénézők. Az anyáét, aki félti imádott, s lassan már óvodás kislányát mások rosszindulatú megjegyzéseitől, csúfolódásaitól, és a feleségét, aki egyetlen szavával sem bántotta meg, vagy járatta le férjét, Gesztesi Károlyt. Nem teregetett ki semmit házasságuk titkaiból, az elmúlt hónapok konfliktusaiból, sérelmeiből. Claudia nem győzni akart, csupán nyugalmuk érdekében végre megszólalni.

A biztosítékot az verte ki a műsorvezető-színésznő számára, amikor úton-útfélen azt hallotta, hogy a válással, a költözéssel, a címlapokon való szerepléssel szándékosan teszi tönkre kislányuk életét. Semmit nem értett a rosszindulatú megjegyzésekből, hiszen a döntést közösen hozták meg a férjével, hogy a nyugodtabb élet reményében elválnak. Claudia már be is költözött Pankával új otthonukba, amit egy fotós kilesett és lefényképezett. Így aztán az új lakcímét is közé tették, az sem titok már. Bántja, de legyint, nem tud mit kezdeni a helyzettel, a tőlük függetlenül, lassan szappanoperává dagadó, magánéletükbe vájkáló történetekkel.

Claudia csak annyit kér az emberektől, értsék meg őt, aki Panka édesapjával, ha külön élve is, de a legnagyobb szeretetben és nyugalomban szeretnék nevelni kislányukat. A vasárnap esti műsorban több millió ember előtt vallott, s tárta fel gyermekkora keserű fájdalmát. Könnyeivel küszködve, a képernyőn keresztül kérte édesanyja bocsánatát, amiért ország-világ előtt elmondta, mennyit szenvedett gyermekkorában apja kínzó gonoszságai miatt. A mama és kislánya pedig csak tűrt, és tűrt, mert nem akarták, hogy a kis Claudia elvált szülők gyermekeként szégyenkezzen iskolatársai előtt. A szenvedésért nagy árat fizettek. A színésznő felnőttként ma már úgy gondolja, ha korábban megszabadultak volna apja agresszív viselkedésétől, a félelmektől, veszekedésektől, talán benne sem duzzadt volna tengernyire az érzelmi labilitás. Claudia azt mondta: akkor nem volt kiút, mert nagyon szegények voltak, így maradt a szenvedés.

Liptai Claudia úgy érzi, megfáradt a házasságuk, s több benne már a rossz, a szomorúság, mint a jó. Pankáért viszont minden áldozatra kész. Arra is, hogy most külön úton haladjanak tovább a nyugodt élet reményében. A neheze azonban még ezután jön! De le a kalappal a bátor és elszánt lépés előtt. A döntés után viszont már nem érdemes mérlegelni, csakis előre kell nézni, és sosem visszafelé!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek