Negyed kiló arany egy gyerekért

- Síelni indultak. Szörnyen aggódtam a fiamért, de elengedtem a barátjáékkal. Azt hittem, a legrosszabb, ami történhet vele, hogy eltöri a lábát – emlékszik vissza a történtekre budapesti otthonukban Pelle János, az egyik fiú édesapja. – A veszteségtől szinte eszemet vesztettem. Szemrehányást tettem magamnak, a feleségemnek és annak a másik édesanyának is, akire rábíztam a fiamat, és aki a sajátját is elvesztette. Öngyilkos akartam lenni, csak hogy szabaduljak a fájdalomtól, de ott volt a hároméves kislányunk – vele nem tehettem meg ezt.

Egy idő után a rögeszmémmé vált, hogy kell még egy gyerek. A negyvenes éveinkben jártunk, az esélyeink napról napra csökkentek. Próbálkoztunk lombikmódszerrel, nem sikerült.
Az a képtelen ötletem támadt, hogy a feleségemnek az általam laboratóriumban megtermékenyített petesejtjét egy fiatal nő testébe ültessék vissza, aki kihordja és megszüli a genetikailag tőlünk származó babát. Technikailag teljesen járható út, hiszen ugyanez történik a lombikbébiprogram során.

Akkoriban a béranyaság rendeletileg még szürke zónába tartozott: nem engedélyezték, de nem is tiltották. Külső kerületi újságokban hirdetést adtam fel, egy tucat nő „verbuválódott össze”. Racionális szempontok szerint válogattunk: legyen fiatal, többgyermekes, házas és szegény.Egy 28 éves nő mellett döntöttünk. A második házasságában, három gyerekével és a férjével egy vályogviskóban élt. Nagy szükségük volt a pénzre. Megállapodtunk – negyed kiló arany árában.

A történet folytatása, hogy megszületett-e a gyerek és mi lett a sorsa, illetve a béranyaság magyarországi és a nemzetközi szabályozásáról, szakértők kommentálásban a Szabad Föld október 2-án mgejelenő Idegen méhben című ripotjában olvashat.