Pattanj a főnök hátára!

Válság idején különösen fontos, hogy önbizalmunk teljében „reklámozzuk magunkat” – vélik a tanácsadók. S ez akkor is igaz, ha a mostani állásunkhoz ragaszkodunk, s akkor is, ha új munkahelyet próbálunk becserkészni. Hogyan csináljunk karriert? – ezt az örökzöld kérdést válaszolja meg vaskos könyvében Pintér Zsolt, aki mindenekelőtt a rámenősségre esküszik.

Az első lépés, amin a sorsunk múlhat: egy jó önéletrajz. Ezt úgy érdemes megírni, hogy – akár a jó reklám – a legelőnyösebb tulajdonságainkat domborítsa ki, s lehetőleg töretlen fejlődésként mutassa be az életutunkat. Egyes cégeknél a túl gyakori állásváltoztatás és a hosszas munkanélküliséggel töltött idő nem jó ajánlólevél. Érdemes hát állástalanként töltött időnket „szabadúszó” jelzővel illetni.

A meggyőző önéletrajz után az állásinterjún a visszafogott öltözet, a jó kommunikáció is megnyerő lehet. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy az állások többsége nem pályázatokon, hanem a személyes kapcsolatokon keresztül kel el. Csak az álláskeresők egytizede helyezkedik el pusztán a tehetsége jóvoltából.

Akkor sem szabad elkényelmesednünk, ha megcsíptük a hőn áhított munkahelyet. Elmúlt már az az idő, amikor az is elboldogult, aki csak szerényen, visszahúzódva dolgozgatott az asztala mellett. Manapság egyre élesebb helyzetben kell megállni helyünket a munka frontján. Ezért annak is érdemes megtanulnia „nyomulni”, akinek az alkatától idegen a törtetés. Az önérvényesítés persze nem feltétlenül jelenti, hogy „felfelé bókolunk, lefelé taposunk”, ám sikert csak akkor érhetünk el, ha ambíciót mutatunk és ápoljuk a kapcsolatainkat.

A fejvadász szerint a karrier titka az, hogy találnunk kell egy jó főnököt. „Ülj fel a főnök hátára, s vitesd el magad a világ végére!” – javasolja Pintér Zsolt az érvényesülést kereső alkalmazottaknak. Más kérdés, hogy a főnökök meg legtöbbször arról álmodoznak, hogy a beosztottaikat fogják a kocsijuk elé, s úgy száguldanak a csúcsra. Bárhogy is, annyi bizonyos: az jár el okosan, aki szövetségeseket keres a munkahelyén. Az elszigetelten szorgoskodó, gyakran panaszkodó kollégát ritkán becsülik meg. S talán ő lesz az első, akit nélkülözhetőnek tartanak, ha leépítésre kerül sor...