Szinva-parti túlélőtúra

Boldó és Bencó már hetekkel az indulás előtt eufóriában leledztek: „Szállodában alszunk” – szajkózták megállás nélkül. A meteorológusok (és Nanyó) sirámaival mit sem törődtem, vittünk gumicsizmát, esőkabátot, így semmi drámai nem történhet.

Előre kikötöttem, hogy mosni nem vagyok hajlandó, s úgy pakolok, hogy minden kényelmünk meglegyen. Ehhez többek között szükséges: taposós motor a fiúknak, ha már nem bírják a sok gyaloglást és fizikailag képtelenek arra, hogy magukba szívják a természet gyönyörűségeit. Akkor még nem gondoltuk, hogy a Bükk terepviszonyai nem igazán alkalmasak erre. Homokozó cucc, társasok, 6-6 könyv, Boldó katonái, puzzle, Bencó gazdasága a tehenekkel és más tartozékokkal, úszóalkalmatosságok a barlangfürdőbe, vízforraló (mert Bencó éjjel teázik), termosz (hogy a tea ne hűljön ki) és hasonlók. Amikor már a gyerekek lábainál is pakkok voltak és a harmadik reklámszatyrot is telepakoltam reszlikkel – pontosabban: kifelejtett dolgokkal –, Laci kiállt elém, és azt mondta: elég!

Így indultunk a festői Lillafüred felé, abban reménykedve, hogy az esőt magunk mögött hagyjuk, s négy napsütéses nap vár ránk.

A hotel, amiben megszálltunk, a hegyről lezúduló Szinva patak partján fekszik. Boldó nagy örömére egy toronyszobában szállásoltak el bennünket, amit ő rögtön kinevezett várnak. Alig néztem szét a „lakosztályban”, Boldó máris rángatott bennünket: induljunk a Diósgyőri várba, hiszen megígértük neki. Irány az autó; útközben Bencót elnyomta az álom. Így nyaralásunk első napját Bencóval töltöttem az autóban, míg Boldó és Laci várfelfedező túrára indultak. Mire másfél óra múlva előbukkantak, hatalmas felhőszakadás zúdult ránk. Boldó csak úgy ontotta az élményeit. Megvacsoráztunk, aztán irány vissza a hotelba. Bencó szemén némi méltatlankodás látszott, hogy ezért aztán nem volt érdemes idáig utazni. Pláne, amikor jött a zuhany! Merthogy kád híján be kellett (volna) érnie a tisztálkodásnak e kényelmetlen formájával. Ordított, hogy ő bizony nem hajlandó a vízsugár alá állni, neki az fáj. Laci fogta, én mostam, a gyerekünk sikongatott. Így tértünk nyugovóra az első éjszakán.

Másnap a lillafüredi kisvasúttal indultunk túrázni. Mi voltunk az egyetlen utasok a vonaton – akkor már pulóverbe és esőkabátba burkolózva. A nyitott vagonban szinte hasított a hideg, de a fiúkat ez a legkevésbé sem izgatta. Sétára fogva az utat, atalmas vízesést fedeztünk föl, s amikor Boldóra negyvenedszer kellett ráordítani, hogy életveszélyes, amit csinál, visszafordultunk a vasútállomásra. Lacival eszmefuttatásba kezdtünk: melyik az a szikla, amire még felmászhat a gyerek, hogy ember legyen belőle. Nem tudtuk eldönteni, hogy egyszerűen nem hallgat ránk, vagy ezt az utazást is oly felfokozottan éli meg, mint minden mást az életben. S viszi a lendület, sziklákra föl, rémítő szakadékok szélén, tiltó korlátokon át. Miközben egyik zuhé érte a másikat.

A barlangfürdő kihagyhatatlan, ezt még otthon megbeszéltük. Ezért pakoltunk felfújható gumikacsát, úszógumit, kis csónakot. Boldóval tisztáztuk: nem mozdulhat el mellőlünk, semmi önálló akció. Bencó szájtátva lépett be a barlangba, rögtön nyakába csapta Hápit, s indult a vízbe. Itt bezzeg nem zavarta a csobogó! Alig bírtuk kirángatni a medencéből, este meg azért üvöltött a szállodában, mert ki mertük szedni a zuhany alól. Mivel ez az utolsó estén történt, a környék már meglehetősen ismerhette a hangfrekvenciánkat.

Vasárnap reggel egyfolytában szakadt az eső, 8 fokot mutatott a hőmérő. Míg én a sárosabbnál sárosabb ruháinkat gyűrtem be a táskákba, Boldó és Bencó a szétázott udvaron gázolt keresztül a megvadult Szinva parti köveire.

Végre összeszedtem őket. A hatvanharmadik nadrágcsere után hazafelé vettük az irányt. Miközben a fiúk az autó ablakából kezdő katasztrófaturistaként azon szörnyülködtek, hogy a patak benyeli a Molnár-csárdát, Laci közölte: elromlott a fűtés. Másfél órán át dideregtünk, Laci forrt a dühtől. Már az autópályán jártunk, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve tekert párat a kapcsolón. És örömmel vegyes bosszankodással közölte: működik, csak éppen valamelyik gyerek elállította...