Ha hisztis a gyerek

Sokat tehet a szülő azért, hogy szeretett csemetéje „kis Napóleonként” ne uralkodjék rajta. Mindegy, hogy gyermekünk fiú vagy lány, tökéletesen kificamíthatjuk a nevelését, ha nem vagyunk elég figyelmesek és következetesek. Ez nem azt jelenti, hogy szigorú szabályok ketrecébe szorítva kell élnie szegénynek. Megfelelő keretek közt engedjük, hadd próbálgassa szándékát, akaratát, alkotókedvét. De mindig tudnia kell, mit várunk el tőle, mit kérhet tőlünk, s mi az, amit sem otthon, sem az oviban, sem az iskolában vagy éppen vendégségben, netán az utcán nem engedünk meg neki.

Az a szülő, aki az odaadó szeretetet és a szabadelvű nevelést összetéveszti a ráhagyással és az elkényeztetéssel, bizony gyakorta ébred fejfájással reggelente, este pedig kimerült „roncsként” lesi, hogy csemetéje végre-valahára álomba szenderedjen. Ha a gyerek az úr, akkor a szülő valamit biztosan nagyon elhibázott.

– Kezdetben természetes, hogy kiszolgáljuk a csecsemőt, hiszen csak ránk számíthat – emlékeztet Sinkó Ágnes gyermekpszichológus. – Ahogyan múlnak a hónapok, s főként az évek, csemeténknek meg kell szoknia, hogy nem ő a világ közepe, anyának és apának a „babázáson” kívül is vannak szükségletei, feladatai, sőt saját igényei. A legtöbb mama sokáig élvezi az anyaszerepet, de ha a gyermek túlságosan hozzájuk nő, akkor később képtelen lesz beilleszkedni az első nagyobb gyerekközösségbe.

Mit tehet ilyenkor a szülő? Muszáj következetesnek maradnia, a gyermeke javát szolgáló szabályokat és célokat felállítania. Miután ezeket tisztázta önmagában és a párjával, nagyszülőkkel, báttyal-nővérrel, beszélje meg a csemetéjével is. Ha tetszik neki, ha nem, ne engedjen abból, amit elhatározott. Vonatkozik ez a fogmosásra, az esti lefekvés időpontjára, az egyedül alvásra, a cumi elhagyására, a bili használatára, a követelőzésre, a szülők ugráltatására, a játékok, a ruhaneműk, tanszerek elpakolására. A sor hosszú. Ezért mindenki írja fel a saját listájára, milyen célokat tűz ki annak érdekében, hogy ne a gyermeke uralja a családot, ami egyébként számos konfliktusra ad okot a szülők között is – tanácsolja a szakember.

Az évek múltával megtapasztaljuk, hogy gyerekünk akarnoksága visszaszelídül, majd újra előbukkan. Nem feltétlenül a bosszantásunkra, hanem mert a kamaszok utálják a formalitást, a kötöttségeket, a tekintélyelvűséget. Tudnunk kell okos kompromisszumot kötni velük a hormonok lázadása idején is. De sose feledjük: a szülő alapvető feladata, hogy nevelje, irányítsa, jó szándékát kifejezve korlátozza az ifjoncokat. Ehhez nincs szükség büntetésre, bántásra, fenyegetésre, csupán értelmes beszédre, amit már kisdedkorban érdemes meggyökereztetnünk a családban.

– Sok szülő csodálkozik, miért éppen neki jutott ennyire komisz kölyök – meséli a szakember. – Elfeledik, hogy szinte minden gyermek olyan, amilyenné nevelik. Nem várhatunk el annál többet tőle, mint amennyit érte teszünk. Sok szülő, aki elrontotta a nevelést, inkább önmagát emészti, mert nem akar mások előtt felsülni, ha „balhés” porontya hisztizik, nem fogad szót, visszabeszél. Ettől aztán sok jóra nem számíthat! A szeretet, a törődés, a következetesség, a jól meghatározott szabadság, a közös gondolkodás azonban mindig az utódok javát szolgálja.