Lógok a szeren!

Szépen indul a nap, kávéval, madárdallal. A világ szép! Ujjong a lélek, ám elég egy pillantás a tükörre, törik, szűnik a varázs. Egy lépés előre, gyors visszahőkölés! Megint előre csusszanás, majd sietős hátramenet. Fejcsóválás, ez nem igaz, a tükör hazudik. Ellenőrző rutinvizsga jön némi kézimunkával, óvatos tapicskálás a trikó alatt. Has, csípő és deréktájon lazán ujjak közé csippentjük a bőrt, a husit. Enyhe borzongás, mi ez a dudor, a másik, s a harmadik itt rögtön mellette? Jöhet a bökögetés: megfeszítem a hasam, ujjal megdöföm, nem lifeg, kemény, acélos. Nem annyira! Legfeljebb, mint a megkelt tészta. Az „igazi férfi száz kilónál kezdődik” önigazoló, felmentést adó mondat sem segít. Mérlegre már nem lépsz, tilos a húrt tovább feszíteni!

Nincs mese, mozogni kell. Nem holnap, már ma! – döntesz. A lelked szárnyal, melegség jár át, ez a beszéd, mert akkor még nem sejted, nemsoká magad ostorozod, mire jó ez, hogy szinte lógsz a szeren?-

Szerencséd van, a tornacipőt megkímélt állapotban a szekrényben találod. A gatya, a trikó is patyolat¬tiszta, vasalt. Feszül rendesen, jobban, mint egy éve, de így hamarabb észrevenni a slankulást. Jó, de mi legyen a mozgás? A láb mindig kéznél van, de futni, ebben a melegben? Dőreség. A bicikli veszélyes, a konditerem unalmas. Legyen inkább TRX! Hogy mi az a TRX? Mondjuk, amikor Pilisvörösváron megláttam a hirdetést, speciel én se tudtam róla semmit. Amerikai haditengerészek elit csapatainak fejlesztették ki anno: a TRX hordozható, funkcionális tréningeszköz, a gravitáció ellen dolgoztatja meg az izmokat, erőt, egyensúlyt, hajlékonyságot fejleszt. Nem kell hozzá terem, elég egy fa, egy kampó, amire felakasztod, és hihetetlen gyors eredményt hoz.

Ez jó lesz, ez kell, döntök, azért a biztonság kedvéért az interneten megnézem, mi vár rám. A teremben elnézegetem Hargita Emese személyi edző bemutató gyakorlatát. Vállat rántok, ez gyerekjáték, menni fog. Úgy egy percig nincs is gond, a hevederekbe kapaszkodva, mosolyogva guggolgatok. A második perc végén megjelennek az első izzadságcseppek. Az ötödiknél már izzadok, mint a ló. A hetedik perc környékén a szemem vibrál, láb a TRX-be beakasztva, laza fekvőtámaszok, csípőemelgetések, döntések és hajlítások, az isteni föld vonz, már a gravitáció az úr. Itt az első holtpont. Aztán, az újabb gyakorlatok után, sorban jön a többi. Nem mondom, hogy könnyen tanulok, értem én, hogy mit akarnak tőlem, csak sehogy sem sikerül. Ez is jó, a magyarázatokkal telik az idő, még levegő is jut. Az „elfáradt?” kérdésre mosolygok: Én? Dehogy! Mit nem gondol… Kemény vagyok, mint a vídia. Az első edzés csak kedvcsinálás, hogy megérezze az ízét, nyugtat Emese. Az jó, bólintanék, ha nem kerülne energiába. Hát emelek, húzódzkodom, nyújtok, feszítek, lazítok, izzadok, szuszogok, s már nem is tudom, hol van lent és hol van fent, hol vagyok én, már csak lógok a szeren. Érzem, minden izmom kötött, mint a beton. Zoltán, heti két edzéssel két hónap múlva magára se ismer, motivál Hargita Emese. Ettől új erőre kapok, pedig, ha nem ismerek magamra, akkor más se! Akkor mi értelme, kérdezném, de lógok a szeren, és ott még ez sem jut az eszembe.