
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Egy kutatás nemrég közzétett eredményei azt mutatják, hogy a természetes úton született kisbabák később sokkal kisebb eséllyel lesznek asztmások vagy allergiások, mint császármetszéssel született társaik.
A kutatók szerint a természetes módon világra jött babák a szülőcsatornán keresztül jótékony baktériumokra tesznek szert, míg művi úton ez elmarad.
Korábbi kutatások bebizonyították, hogy a mesterséges úton megszülető babák körében több mint kétszer gyakoribb az ételallergiások száma, s többen szenvednek rendszeres hasmenéstől és asztmától is.
A legújabb tanulmány, melyet a Puerto Rico-i és a Colorado Egyetem kutatói publikálttak, azt írja, hogy a természetes úton világra jövő babák a szülőcsatornában találkoznak olyan baktériumcsoportokkal, melyek erősítik az immunrendszerüket. A kutatók úgy vélik, hogy ezek a felvett baktériumcsoportok – melyek egyénenként eltérőek – nyújthatnak védelmet a későbbi betegségek ellen.
Elizabeth Costello, a kutatás társszerzője elmondta: az igazi kihívás azonban csak ezután jön, hiszen a cél a stóban forgó baktériumcsoportok változásának, hatásának nyomon követése az egyén fejlődése során.
A kutatás eredményével a tudósok egyúttal rá akartak mutatni a természetes úton szülés fontosságára is. Ma ugyanis a egyre több nő nem egészségügyi okokból, csupán kényelemből választja a császármetszést.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu