Nem betegség a narancsbőr

A cellulitet 1973-ban írta le először Nicole Ronsard new york-i szépségszalon-tulajdonos. A problémát a zsír, víz és mérgező bomlástermékek kombinációjaként határozta meg, amellyel a szervezet nem tud mit kezdeni.

A Ronsard által adott név a köznyelvbe hamar cellulitiszként vonult be – ez szinte mindenkiben súlyos gyulladás képzetét kelti, amelynek feltétlenül gátat kell vetni, s persze kezelni szükséges, míg nem késő.

Szakemberek szerint azonban szó sincs súlyos állapotról: valójában a bőrben lévő kötőszövet ártalmatlan, legfeljebb csak optikailag zavaró meggyengüléséről beszélhetünk, amely az idő múlásával szinte mindenkinél úgyis jelentkezik.

Orvosi szempontból a narancsbőrt az idézi elő, hogy a bőr alatti zsírszövet behatol a felsőbb bőrrétegekbe. Ennek rostjai oszlopszerűen tartják össze a zsírrészecskéket. Az eredmény: durva pórusos mintázatú, szinte szemcsés bőrfelület – mint a friss narancs esetében. Ráadásul nagy mennyiségű kötőszöveti nedvesség gyűlik össze a bőr felső rétegeiben, ami megváltoztatja a zsírszövet felépítését.

Mielőtt Ronsard leírta a celluitiszt, senki sem foglalkozott vele, pedig létezett. Rubens számos, lenge öltözetű hölgyet örökített meg képein, akik a narancsbőr különböző fokozatainak széles skáláját vonultatták fel. A gyönyörű szexbálvány, Ursula Andress pedig az 1962-ben forgatott James Bond-filmben villantotta meg narancsbőrös combját.

A celluitisz tehát csak a hetvenes évek elejétől probléma. Azóta viszont a nők szinte mániákusan vizsgálják a combjukat, s mindent elkövetnek, hogy megszabaduljanak a narancsbőrtől. A csodaszerek azonban két okból nem segíthetnek. Egyrészt a kötőszövet változásainak jelentős hányadát genetikai hajlam idézi elő, ezek ellen nem tehetünk semmit. Másodszor a cellulit kezelésére ajánlott terápiák többsége nem tünteti el a narancsbőrt, legfeljebb halványítja a szépséghibát.

Ami azonban biztosan segít: sok- sok folyadék és rendszeres mozgás. Ez a „terápia” többet ér bármilyen méregdrága csodaszernél.