Boldó és Bencó 17.

A forróságnak tudtam be, hogy emberem egy kétszer két méteres medencével és egy sátorral a hóna alatt állított be. Megnyugtatott, olcsóbb volt, mintha tejet vagy vajat kellett volna vennie. Boldó és Bencó hatalmas sikongatásban törtek ki, rögtön tevékenyen részt vettek a medence felfújásában. Először kételyeim voltak, hogy valaha fürdeni fognak benne, de a kád (mert Bencó csak így hívja) lyuk nélkül megúszta a beavatást. Amikor szembesültünk az űrtartalmával, hátrahőköltünk, de Laci optimistán állt a problémához: „A húsz méteres slag tele van forró vízzel, ahhoz adunk hideget, és máris derékig érő vízben lubickolhatnak a gyerkőcök” – állította. Kieresztettük a slag tartalmát, engedtünk hozzá hideget, de Boldónak és Bencónak még bokáig sem ért a víz. Ekkor megnéztük a gyári paramétereket: éppen 500 liter víz fér el a kicsinyke csobolyóban!

Rémült tekintetünk láttán, Boldó a sátor felállítása mellett döntött, amit rögtön kinevezett egri várnak – ahol természetesen ő a várkapitány. Laci boldogan kapott az ötleten: majd ő – miután megkérdőjelezhetetlenül férfifeladatról van szó – felállítja a sátrat. A vízhordás természetesen rám maradt. A tizedik vödör után sem láttam a vízszint emelkedését a „kádban”, bezzeg a sátron már a zászlót is felvonták a hős várvédők! Szóltam Boldónak: egy várkapitánytól igazán elvárható, hogy segítsen vizet hordani, s ezzel homokozó vödröt nyomtam a kezébe. Aztán jött Laci és Bencó, és cirka fél óra alatt lett annyi víz a medencében, hogy vígan lehetett benne fürdeni.

Boldogan másztak bele a fiúk, élvezték a hatalmas teret. Mi kissé fáradtan figyeltük őket a „partról”. Az idill úgy három percig tartott, mert Boldó visítani kezdett, mivel neki pont az a hajó kell, amivel Bencó játszik, mivel az az övé. Aztán Bencó üvöltött, mert a bátyja kitépte a kezéből a hajót. Ilyen esetekben nincs igazság, ezt Bencó is látta, ezért úgy döntött, kiszáll a vízből. Elballagott a homokozóhoz, és kezében vödörrel bukkant föl újra, majd elkezdte kihordani a vizet a medencéből. Azt a vizet, amit véres verejtékünkkel hurcibáltunk oda. Boldó üvöltött, hogy elfogy a víz, Bencó meg nem akart visszamenni a medencébe. Öt perc múlva a házban szipogtak a fiúk, és nem értették, amikor azt mondtuk: leeresztjük a „kádat”. Másnap egy hatalmas vihar oldotta meg a kérdést. Telefújta ág- és falevéldarabokkal, jókora göröngyök mállottak szét az előző nap még szikrázóan kék medence alján.

Azóta egyszer cseréltünk vizet. Hamarosan utazunk: egy hónapig leszünk a Balatonnál.