Átállított fóliasátrak

Több mint harminc éve foglalkoznak Lestyánék hajtatásos zöldségtermesztéssel.
- Szerencsénk volt: férjem családjának kertészetében sajátíthattuk el a melegházi növénytermesztés minden csínját-bínját - mesél a kezdetekről Lestyán Ádámné. - Igaz, nehéz munkával, sok-sok törődéssel jár ez a hivatás, de jó jövedelemkiegészítést, később biztos megélhetést adott. Ma már a fiunk is a családi gazdaságban dolgozik, csakhogy a biztonság már a múlté. A kertésztársadalmat már legendás szorgalma sem menti meg. A tavalyi esztendő, az uniós csatlakozás kezdete volt a mélypont. A beözönlő importáru miatt tavasztól őszig semmit nem tudtunk értékén eladni. Vagy szégyenszemre vissza kellett hozni a nagybaniról a drágán megtermelt zöldséget.
- Miért ragaszkodnak még mindig a nagybanihoz, amikor egyre inkább a tészeken keresztül, nagy mennyiségben értékesített, minőségi árué a jövő? - kérdezem.
- A megszokás és a kialakult vevőkör miatt járunk föl, de úgy érzem, ez az év vízválasztó lesz - mondja elkeseredetten az asszony. - Már bejutni is egyre nehezebb. Hosszú sorokban, hidegben, esőben órákig várakoznak a termelők, hogy egyáltalán bejussanak a kártyáért. Sokan mondják, hogy felhagynak vele. Vagy beállnak az üzletláncokhoz. Persze oda is nehéz bekerülni, és csak hónapok múltán fizetnek. Érezzük, hogy csak a termelői összefogás, a tész lehet a kitörési pont, csakhogy Békés megyének ezen a vidékén nemigen vannak zöldségkertészek, a kiskunfélegyházi vagy mórahalmi társulások pedig messze vannak. De már így is egyre gyakrabban értékesítünk rajtuk keresztül.
Az egyik fóliasátorban utolsó szedésre érett a magasra futtatott őszi kígyóuborka. Megsárgult levelek, halványzöld termés jelzi a szezon végét.
{p}
- Ezt is deficittel értékesítik? - fordulok a családfőhöz.
- Katasztrófa volt az értékesítés a multiláncok kíméletlen árletörő akciói miatt - válaszolja indulatosan Lestyán Ádám. - Költségalapon a decemberi hajtatott uborkának legkevesebb háromszáz forint körüli lenne az ára, ezzel szemben 150-180, sőt százforintos eladási árakra kényszerített bennünket a külföldi konkurencia. Sajnálatos, hogy senki és semmi nem védi a magyar árut, a magyar termelőt. Az uborka utolsó termését már le sem szedjük, mert nem éri meg fölutazni vele a piacra. Lassan így is elfogy a kis tartalék pénzünk. A tavalyi gázszámlánk meghaladta az ötmillió forintot - méltatlankodik a berényi kertész. - Az újabb gázáremelés tovább rontja az esélyeinket. Olyan kultúrákat keresünk, amelyek kevesebb energiát igényelnek. Melegigényes tavaszi uborkát és sárgadinnyét már nem hajtatunk, és negyedére csökkentettük a padlizsánt. Most földieperrel próbálkozunk, az egyik fóliasátrat átalakítottuk. Az uniós csatlakozás előtt azt hallottuk, zöldségben nem lesz kvóta, bármit el lehet adni. Csakhogy egyetlen olyan növényt nem tudok, amit jövedelmezően lehetne termeszteni. El kellene érnünk végre, hogy ne csak befelé zúduljon ránk a sokszor kétes minőségű spanyol, brazil és egyéb külföldi áru, az itthoni felesleget is ki lehetne vinni az országból. De máig nem akadt olyan szervezet, társulat, magyar kereskedelmi lánc, amelyik ezt komolyan felvállalná.
- Úgy tűnik, a hajtatásról fokozatosan le kell mondani, legfeljebb palántákat nevelünk, illetve mindinkább a hideg hajtatáshoz kell közelítenünk a termesztést - vázolja fel a jövőt a családfő. De félő, hogy ha mindenki így gondolkodik, akkor ezekből lesz túltermelés. Ne legyen igazam, de előbb-utóbb kihasználatlanul fognak állni az egyforma, korszerű, drágán beszerzett termesztőberendezések - fest sötét jövőt Lestyán Ádám.
A feleség talán még pesszimistább, keményen fogalmaz:
- Azok a feltételek, előírások, amelyeket az unió, a komány diktál, határozottan termelőellenesek. Mintha az lenne a cél, hogy egyre kevesebb gazdálkodó maradjon talpon ebben az országban. És itt már egész családok, vidékek megélhetése forog kockán.