Magyar sonka húsvétra

„Hú, de finom a magyar sonka” címmel került sor a hét elején a Húsipari Szövetség szokásos húsvét előtti sajtóbeszélgetésére, melyben összegezték a 2007. évi tapasztalatokat is.

GazdálkodásT. Dögei Imre2008. 03. 07. péntek2008. 03. 07.
Magyar sonka húsvétra

Kiderült, hogy tavaly az ágazat csaknem négyszáz vágó-és feldolgozóüzeme mintegy háromszázezer tonna sertésszínhúst állított elő, amihez 4-4,5 millió sertést vágtak. Az alapanyagok 15 százalékát külföldről szerezték be. A múlt évben mégis javult az egyenleg, minthogy a kivitel értéke 196 millió euró, míg a behozatalé százmillió euró volt – hangoztatta Éder Tamás, a húsipari vállalkozások szövetségének elnöke. 2007 szomorú krónikájához tartozik, hogy az év második felében drasztikusan emelkedtek a takarmányárak. A sertéstartók költségeik növekedését képtelenek voltak érvényesíteni az átvételi árakban, ugyanis az egész európai piacot túlkínálat jellemezte.
Itthon továbbra is óriási károkat okoz a feketegazdaság. Noha a kiemelt időszakokban kampányjelleggel erősödtek a hatósági ellenőrzések, ezeknek változatlanul nincs elrettentő ereje. A szövetség ezért nyomatékosan kéri az illetékes hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent a tőkehúsok és a hústermékek feketekereskedelmének visszaszorításáért. Az eseményen az FVM képviseletében Süth Miklós szakállamtitkár, országos főállatorvos adott számot a folyamatban lévő élelmiszer-biztonsági és fogyasztóvédelmi akció kedvező tapasztalatairól.
A szakértői előrejelzések és a józan ész egyaránt azt sugallják, hogy a következő hónapokban emelkedniük kell a vágóállatáraknak. Emiatt azonban a húsipar présbe szorul, mivel a sertés ára nő, a fogyasztói kereslet viszont a húsdrágulás miatt mérséklődhet. A szövetség ennek ellenére 2008-ban a húsok és a hústermékek fogyasztói árának növekedésével számol, ellenkező esetben a magyar sertéstenyésztés és húsipar jövője kerül veszélybe.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek