Luxuscikk a rizibizi
Nincs vége az élelmiszerek drágulásának. A világ népességének nagyobbik részét legalábbis sokkolja a gabonafélék áremelkedése. Nálunk – ha lehet mondani – szerencsésebb a helyzet: eleve magasabb volt már tavaly is a búza, a kukorica, egyáltalán az élelmiszer ára, mint a fejlődő világban. Így aztán a mostani áremelkedés hazánkban kevéssé drámai, s bár sokak életét megkeseríti, hatása nem annyira megrendítő, mint amott.
Kép: Csárdaszállás, 2007. október 01. Rizsaratás Csárdaszállási Agrár Zrt. területén. Fotó: Ujvári Sándor
A világban igazából a rizs ütötte ki a biztosítékot. Míg az év elején egy tonnát még 380 dollárért árultak, ezen a héten elérte az ezer dollárt, sőt nyárra már 1300 dollár körüli árat jósolnak. A rizs azért érzékeny kérdés – bár voltak búzadrágulás miatti megmozdulások is arab és afrikai országokban –, mert ezt eszi nap mint nap 2,5 milliárd ember. Ráadásul nagy hányaduk napi egy–három dollárból él, sokuk nem is jut más táplálékhoz, mint egy tányér rizshez.
Nálunk nincs ilyen nagy szerepe a rizsnek: fejenként évente 4,5 kilót fogyasztunk. Összesen 45 ezer tonna fogy el, ebből itthon alig 7 ezer tonna terem meg. Ez azonban csak az utóbbi évtizedben van így: az uniós csatlakozás idején ugyanis csak 3200 hektáron való termesztésére sikerült kvótát szerezni, holott régebben 20 ezer hektárt borított rizs. Nem is akármilyen rizs: különleges, a hazai viszonyokat tűrő fajták voltak ezek, ráadásul olyan termesztési módszerünk is volt, amely alig igényelt vizet. De ez a múlté. Vagy mégsem?
Az előrejelzések szerint negyven éven belül a mostani 500 millióval szemben már 4,5 milliárd ember fog olyan országban élni, ahol állandósul a krónikus vízhiány. Beteljesedni látszik a jóslat: a jövő nagy konfliktusai a víz birtoklása miatt alakulnak ki. Másfélszeresére kell növelni az élelmiszer-termelést 2030-ig, hogy az akkori igényeket ki lehessen elégíteni.
Kérdés, hogy képesek leszünk-e rá. Az élelmiszer-előállításnak másik alapja ugyanis a termőföld. Ebből sincs mindenhol elég. Akinek van földje, vize – annak lesz élelmiszere. Régi igazság, amelyet az utóbbi évtizedekben feledtetett velünk a viszonylagos jólét.
Földre hajt a tőke
Az amerikai és angol ingatlanpiaci válság miatt – a lakások, házak értéke meredeken esik, profitot alig hoz adásvételük – a nagy ingatlanbefektetéssel foglalkozó pénzügyi alapok a termőföldet vették célba. Dollár- és euró-százmilliók mozdultak rá a termőföldre: elméletileg jó üzlet, hiszen az élelmiszerek drágulása tartósnak tűnik, azaz a földművelés, az élelmiszer-alapanyag termesztése jelentős nyereséget biztosít. Amerikában és Európában az utóbbi másfél évben számottevő – 10-20 százalékos – földáremelkedést tapasztalhattunk. Az elemzők ennél lényegesen nagyobb drágulásra számítanak a régi szocialista országokban – itt a nyugatihoz képest jóval alacsonyabbak az árak. Ukrajnában egyenesen az árak duplázódását jövendölik, de biztosak a lengyel, román, magyar földárak emelkedésében is.
